Dél-Korea egy kreatív világ. Ez nagyban köszönhető annak a gyorsaságnak, amit az itteni élet megkövetel.
A minap egész érdekes dolgot láttam. Vannak itt egy, másfél tonnás kisteherautók, sok mezőgazdász és iparos, szállító és költöztető használja ezeket a járműveket nagy előszeretettel. Több autógyár is gyárt hasonló teherautókat, többnyire nyitott platós változatban. A köznyelv egyszerűen csak bongónak nevezi őket.
Egy ilyen jármű haladt a mellettem lévő sávban, a szokásos módon dugig pakolva de úgy, mint a Flintstone rajzfilmekben, hogy a kötelek és a ponyva fedte rakomány a hézagokban úgy púposodik ki, mint a kelőfélben lévő tészta. Tiszta szerencse, hogy nem én vezettem, ugyanis addig még oké volt, hogy kelttésztaszerűen túlpakolták az autó platóját, de úgy az első emelet magasságában a púp tetején állt egy férfi, lobogott a haja a menetszélben, láthatóan roppantul élvezte kitüntetett helyzetét, még mosolygott is, miközben egy igen méretes targoncát próbált a hatvan kilójával megtartani az egész pakk tetején, aminek a látványa még számomra is több volt a megszokottnál. Tátott szájjal bámultam a képtelennek tűnő jelenséget. Mindazonáltal az ilyen járművek célba szoktak érni probléma nélkül, ez is bizonyítja, hogy a gyengeelméjűeket védik a felsőbb hatalmak.

Igaz, hogy egy másik alkalommal amikor viszont én vezettem, és nagy sebességgel haladtunk az autópályán, akkor egy ilyen bongóról szép sorban lerepült egy teljes rakomány ipari padlószőnyeg igen méretes tekercsekben, ami pont olyan volt, mint egy egészen élethű videojáték, lévén a szőnyegek a szélrózsa minden irányába szálltak. Valahogy kikerülgettem őket, de a mögöttem haladók nem voltak az élményre felkészülve, ezért akadt néhány koccanás, hál’istennek komoly baj nem történt.

Bongós élményeimre tekintettel eleve gyanakszom bármire, aminek minden normális országban biztonságosnak kéne lennie, ugyanis itt majdnem mindig használnak néhány alternatív megoldást, mert a szabály szerinti munka lassú, az pedig errefelé nem elfogadott. Talán épp ez a nem túlzott őrültség az, amiért ennyire szeretem ezt az országot, hiszen kapok elegendő ingert ahhoz, hogy jól érezzem magam, és ezek jelentős része kellőképpen komikus is ahhoz, hogy szórakoztató legyen.
Különben is, ez az „egy család vagyunk” mentalitás nagyon él a koreaiakban.
Az incsani repülőtér lassan tíz éve folyamatosan nyeri meg a világ legjobb repülőtere címet, és valóban az is.
Ugyanakkor a gyerekem beengedték az országba fél éve lejárt koreai útlevéllel és egy ejnye ejnyével, meg azzal, hogy mire kiutazik, hosszabbíttassa meg.
Mondta, hogy azért jött, mert a nagymamája beteg, erre azonnal nyitották a kaput, áthágva minden létező szabályt, hiszen beteg a nagymama és az itt minden egyebet felülír.

A kórházban volt egy néni, már nem fiatal, és nemigen értette, mi az a CT vizsgálat, de kérdezni nem mert. Betolták a vizsgáló elé, ahonnan a mobilján felhívta a lányát és meglehetősen drámai hangon közölte vele, hogy őt lehozták a műtőbe és mindjárt meg fogják operálni. Érthető módon a vonal másik végén lévő hozzátartozó rögvest frászt kapott, ami egészen jól kihallatszott a készülékből. Odaszaladt az asszisztens és mondta a néninek, hogy nem lesz megoperálva, de ő nem hallotta vagy nem értette, nem tudom, de egyre csak mondta a telefonba, hogy hozták őt operálni. Elkerülendő a komolyabb problémát, a nővér kikapta a néni kezéből a telefont, akit ez nem viselt meg, csak nézte a saját üres kezét, majd közölte a néni lányával, hogy az anyukájának CT vizsgálata lesz és ezt értette félre. A hölgy megnyugodott, a néni visszakapta a telefont, a helyzet meg volt oldva, habár a beteg egész végig ragaszkodott az elképzeléshez, hogy márpedig őt műteni fogják de rögtön, ám a lánya megnyugtatását követően ezt már mindenki ráhagyta.

Van itt a környékünkön egy bolt. Sejtésem szerint drága lehet a bérleti díja, mert mobil megoldással ketté van osztva. Az egyik oldalt citromsárgára festették és pizzát árulnak benne, a másik oldalon egy piros, fehér zászló lobog, feketével a horogkeresztre emlékeztető buddhista jelet festették a bejárat nem sárga felére, azaz egy sámán dolgozik benne, jósol, áld és átkoz kívánság és pénztárca szerint. Úgy láttam, hogy ezen a felosztáson rajtam kívül senki sincs fennakadva, tehát tudomásul vettem, hogy itt ezt is lehet.

Koreában gombamód szaporodnak az új városrészek, bontják el a régi világot, föld alá kerülnek a kesze-kusza elektromos vezetékek, egyenfeliratokat kapnak az üzletek és a különböző szolgáltató egységek, míg a régi részeken, mint pókháló feszül fejünk felett az áramot hordozó drótok átláthatatlan káosza, vegyesek a feliratok, aprók a boltok, színesek és változatosak, a sikátorokban szőlőt futtatnak a házak közé, meleg nyáron ott sziesztáznak a nénik és a bácsik délután. Minden apró hézagba új épületeket húznak fel, s ha útban van egy vastag áramelosztó oszlop, akkor fogják és derékban meghajlítják, így elfér mellette a felépítmény és még áram is van, igaz, hogy egy cseppet viccesek ezek a hajlított elosztók, de kicsi a hely és mint említettem az itt élők igen kreatívak.

A parkolás azért nem okoz problémát, mert egyrészt majd minden autó rendelkezik mind a négy irányba látó kamerával ami mutatja a parkolási lehetőséget, és egy négyzethálóba látjuk a saját autónkat a helyhez viszonyítva, továbbá visít, ha ennek ellenére is túl közel kerülnénk valami akadályhoz. Aki ennek ellenére sem tud beparkolni, az megérdemli. A másik dolog, hogy minden autó ablakában kint van egy kis tábla, állítható számokkal. Ezen a sofőr telefonszáma szerepel. Tehát ha valaki kényszerűségből rááll a másikra és az előbb szeretne távozni, akkor csak felhívja a sofőrt, az jön, odébbáll és a probléma megoldódott. Ez bevett szokás, senki sem veszi zokon.

Az igazán veszélyes üzemek, mint a mágneses gyorsvonat, a légi irányítás, a hagyományos vasút, a metró ellenben a világ legbiztonságosabban üzemelő eszközei közé tartoznak, ugyanis ha ott baj történik, az egyszerre nagyon sok ember halálát okozná, tehát ott katonai szigorral ügyelnek a szabályok betartására.

Mindazonáltal nálam a pálmát mégis a téli gumit helyettesítő spray viszi el. Ugyanis a koreaiak legjobb esetben is 4 évszakos gumit használnak, pedig komoly tél van, sok hó és rengeteg hegy, de valahogy mégsem cserélnek téli gumira, ha nagy a hó akkor hóláncot használnak.
Nagyvárosokban divatos az inkriminált spray, amit a reklám szerint rá kell fújni az abroncsokra és az olyan bevonatot képez, ami okán a fél méteres porhóban is jól halad egy átlagos személygépjármű is.
Ennek az okosságnak köszönhetően aztán a karambolos autókat elszállító trélerek télen különösen jól keresnek, már reggel beállnak a veszélyesebb kanyarok közelébe, megvárják míg az egyik ilyen sprays autó belecsúszik a falba, odamennek, felajánlják a szolgáltatásukat, a sofőr hálás, nekik van munka és a spray is jól fogy, pörög a gazdaság, a gyengeelméjűek védettségét pedig korábban már említettem…

(Szerző következő írását pénteken olvashatják)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ