Deák-Sárosi László: Anarchiától anarchiáig (1)
Történelmi jellegű filmek Magyarországon 1989 után*
Tanulmányomban azt igyekszem feltérképezni, hogy a rendszerváltástól napjainkig milyen történelmi korok, témák jelentek meg a Magyarországon készült játékfilmekben, és ezek milyen mozgóképes beszédmóddal, műfajjal, stílussal társultak. A játékfilmek mindig szélesebb társadalmi-politikai egyetértést feltételeznek, legalábbis a szakmán és a mecenatúrán belül, hiszen a játékfilmek több alkotó együttműködésével születnek, mint például az egyszemélyes irodalmi művek, és a nagy költségvetés miatt számos szűrőn kell átmenniük a közönségig való eljutás folyamatában. A játékfilmek az összes művészeti ág, műnem, műfaj közül a leginkább tekinthetők egy adott kor lenyomatának, mint bármi hasonló. A játékfilmek, megfelelő kritikai attitűddel vagy távolságból vizsgálva elkészültük pillanatának történelmi kordokumentumai is.
Az a fő kérdés tehát, hogy a játékfilmekben a történelmi lenyomat miképpen viszonyul a történelmi tényekhez: a saját korához és az előző időszakokhoz. Mindenekelőtt szükséges meghatározni, vagy legalább a lehető legpontosabban körülírni, hogy mi minősül történelmi vagy történelmi jellegű filmnek. Mivel egyetlen meghatározás nem fedi le az ilyen jellegű alkotások teljes szélességében, ezért csoportokat írok körül, amelyek önmagukban vagy hasonlókkal átfedésben elhatárolják az ilyen jellegű mozgóképeket a filmes összterméstől.
1. Történelmi film az, amely egy konkrét, valós térben, időben, tények alapján meghatározott világot mutat, ezek átfogó, általános és az egész rendszerre kiterjedő lényegi összefüggés-együttesével.
2. Történelmi film az, amelyben a cselekmény vagy más összefüggések megértéséhez jelentős mértékben és elengedhetetlenül szükség van a filmen kívüli valóság adatainak (idő, tér, tények, összefüggések) ismeretére.
3. Történelmi film az, amely egyedi vagy általános tények, összefüggések alapján a teljes nemzet, egy vagy több ország, akár a világ dolgainak alakulását világítja meg.
4. Parabola jellegű történelmi film az, amely konkrétan meg nem jelölt, vagy több korra jellemző általános összefüggéseket mutat meg, amelyek nagyobb közösségeket, akár országokat jellemeznek.
5. Történelmi film lehet sajátos esetben az, amely akár a film készítésének jelenéből olyan közéleti és politikai tényeket és összefüggéseket mutat meg, amelyek országos relevanciával, hatással bírnak.
6. Ugyancsak történelmi lehet az a film, amely 20–25 vagy ennél is több évvel korábbi valóságot idéz meg korhű módon.
A fenti szempontok figyelembe vételével külön kiválogattam az 1989 és 2016 között készült vagy bemutatott játékfilmeket, és témájuk, jellegük szerint csoportosítottam őket.
A rendszerváltás óta 572 játékfilm készült Magyarországon a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (továbbiakban rövidítve: MFI) központi adatbázisa szerint, mindezek közül 103-at tudtam történelmi jellegűnek tekinteni. Ezek a számok megközelítő értékek, mert egyes kategóriákban nehéz meghúzni a határt: például mi minősül magyar filmnek a koprodukciósak közül, mi játékfilm, és mi mozifilm, hiszen a gyártás és a forgalmazás szempontjából az utóbbi is fontos. Néhány koprodukciós, két televíziós és egy rövidfilmet is a 103 közé soroltam a témák, a forgalmazás és a kritikai fogadtatás miatt.
A rendszerváltás óta készült 103 történelmi jellegű film listája megtalálható a függelékben [a tanulmány közlése után tesszük közzé – sz. m.] a gyártás éve szerint, illetve külön, a cselekményük időpontja szerinti csoportosításban. A tizenhat csoport címeit és témáit külön alfejezetekben tárgyalom. Összességében annyi elmondható, hogy a tizennyolc százaléknyi történelmi (jellegű) film arányaiban nem kevés, és nem is sok az összterméshez képest, de ha a kortárs közéleti és politikai témájúakat kivonjuk, szám szerint tizenhatot, akkor az így maradt tizenöt százalék már kevésnek tűnik, ha a múlt megismerése jelentőségéhez mérten kiemelt elv lenne.
Történelmi témák a 19. századig, kosztümös filmek
A címben azonosított kategória foglalja magában a legjellegzetesebb, leginkább prototipikus történelmi filmeket. Ha a nézőket megkérdezik, ők többnyire azokat a „kosztümös” mozikat tartják történelmi filmnek, amelyek általában a személyes és a családi emlékezet előtti időket idézik meg, a 20. század előtti korokat, amelyek minden vonatkozásban élesen elkülöníthetők napjainktól: mind helyszín (díszlet), mind jelmez, mind tények és események vonatkozásában.
Ha a többi tematikával összevetjük, akkor ez a legkevesebb elemet számláló kategória, hiszen mindössze tizenegy film játszódik a 19. században vagy előtte. Ezek közül is kettő külföldi helyszíneket idéz: a Balkán! Balkán (1993, Maár Gyula) Romániát; A játékos (1996, Makk Károly) Oroszországot; kettőben a múlt csak áthallás vagy fiktív időutazás révén jelenik meg: Simon mágus (1999, Enyedi Ildikó); Metamorfózis (2007, Hódi Jenő); kettő pedig a film készítése jelenének dezillúziós kivetítése 19. századi díszletek, jelmezek és események közé: Stammbuch (2005, Mészáros Péter); Vadászat angolokra (2006, Bagó Bertalan).
Ha a fent említett határeseteket leszámítjuk, akkor mindössze öt olyan játékfilm készült 1989 után, amelyek a magyar múltat a megismerés, a megértés és s hitelesség tetten érhető szándékával mutatják be: Julianus (1991, Koltay Gábor); Honfoglalás (1996, Koltay Gábor); Sacra corona (2001, Koltay Gábor); Bánk Bán (2002, Káel Csaba); A Hídember (2002, Bereményi Géza). A történelmi filmeknek kevesebb mint öt, az összes játékfilmnek kevesebb mint egy százaléka komoly, a magyar történelem jelentős fejezeteit feldolgozni hivatott alkotás, és átlagosan öt évente készült ilyen. Hogy a filmes szakma mennyire nem tartja fontosnak a prototipikus, „kosztümös” történelmi filmek létrehozását, azt már az is jelzi, hogy az öt film közül hármat ugyanaz a rendező jegyez, kettőt pedig kormányzati támogatással, a korabeli filmes ellenzéki kritikusok tiltakozása mellett készítettek.
Más országokban, az Amerikai Egyesült Államoktól Lengyelországon át a távol-keleti országokig évente több film készül az adott nemzet, ország múltjának dicsőséges és tragikus fejezeteiről. A történelemidézést Magyarországon nem tartja fontosnak a filmes szakma, mert udvari, alkalmazott, igénytelen művészetnek véli: „A Hídember megmarad az ideologikus történelmi propagandafilm kiüresedett sémáinak és a kommersz látványosságfilmnek, az iskolai történelemtanításban is jól felhasználható didaktikai eszközfilmnek és a moralizáló nemzeti művészfilmnek a határán: se ide, se oda” (Szilágyi 2002). A cikkíró ilyen ideologikus nemzeti elemet viszont nem talál a kifogásolt filmben. Számára már a szépség is vállalhatatlan hatalomgyakorlási kategória: „A szépség a modern nemzetideológiák utólagos tömegkulturális esztétizálásának felel meg. Moralizálás és ideologizálás helyett esztétizálás” (uo., kiemelés az eredetiben). A kritikus legfőbb kifogása pedig az – és ezt már írása címével jelzi –, hogy komolyan vette, az egyébként 2001-ben is már megdőlt Fukuyama-jóslatot, miszerint vége a történelemnek.
Az idézett kritikában megfogalmazott kritikai észrevételekkel ellentétben A Hídember történelmileg hű film, még Széchenyi István élete fejezeteinek kiválasztásában is nehéz lenne célzott koncepciót látni. A kritikusok véleményével ellentétben nem hamisítás a gyilkosság lehetőségének felvetése, ahogyan az öngyilkosság sem, hiszen az ismert források alapján mindkettő csak mint valószínűség jelenik meg a filmben. A Hídember merész művészfilmes formanyelvi eszközökkel mesél Széchenyi életéről: extrém kameraállásokkal, remekül megkomponált természetes és mesterséges fényekkel, kihagyásokkal, hanghatásokkal. Egyetlen hibája, hogy dramaturgiailag nem elég feszes, ami viszont abból adódik, hogy a forgatókönyvíró/rendező saját, tíz részesre tervezett tévéfilm-forgatókönyvét dolgozta át egyetlen játékfilmmé.
Az említett öt történelmi film alapvetően korrekt szakmai munka, kisebb-nagyobb dramaturgiai hiányosságokkal. A pozitív folyamat, hogy évente készüljön egy-két történelmi film a 2002-es kormányváltással megszakadt, és nem tért vissza 2010 után sem. 2001-ben kiírtak pályázatot egy Mátyás királyról szóló filmre, a szinopszisokat díjazták is (Tornai 2001), de egyikből sem forgattak filmet. Az egykori kulturális tárca szándékát a filmes szakma tréfának vette, és a reneszánsz éve kapcsán, 2008-ban képregénypályázatot hirdettek meg Mátyás királyról (Filmkultúra 2008); 2010-ben pedig Jancsó Miklós leforgatta minden idők leginkább torzító történelmi filmjét Oda az igazság címmel. A film részletes elemzése a doktori, PhD-értekezésem könyvben megjelent változatában olvasható (Deák-Sárosi 2016: 317–352)
A Balkán! Balkán! Panait Istrati román író regényeit dolgozza fel; A játékos pedig Dosztojevszkij azonos című művét. A konkrét cselekményanyagot ismerve kevésbé a kor megidézése volt fontos (a 19. század második harmada), hanem inkább lélektani összefüggések. A Simon mágus ugyan kortárs történet, de történelmi perspektívában az a hibája, hogy a címszereplőt, aki az apokrif bibliai iratok szerint pénzzel akarta megvásárolni a Szentlelket és az apostoli címet, a filmen pozitív szereplő, és az ellenfele a számító, az anyagias. Simon mágus nevének tisztára mosása nem kifejezetten etikus gesztus a keresztény hagyománnyal szemben. A Metamorfózis a téma és feldolgozása tekintetében vet fel kételyeket, hiszen Báthory Erzsébet 17. századi koncepciós peréhez szól hozzá a horror és a thriller műfaján keresztül, a történelmi hitelesség látszatát se keresve. Beemeli például a vámpírmítoszt, ami hagyományként se magyar, és Bram Stoker óta műfaji toposz. A sor fintora, hogy a történelmi hitelességre törekvő Báthory-filmet egy szlovák rendező készített először és mindezidáig utoljára a filmtörténet során. Báthory – A legenda másik arca (2008). Jakubisko volt az első, aki nem a vámpírok jeles képviselőjeként mutatta be a 16–17. században élt magyar grófnőt, hanem egy koncepciós per áldozataként.
1848-as filmek
Az 1848-as tematika még a 19. század kora, de külön kategóriaként kezelem, hiszen a forradalom és szabadságharc időszakáról nem készültek a rendszerváltás után komoly történelmi filmek, csak egy, és az is a reménytelen fegyverújrafelvételről szól (Vadon /1988, András Ferenc). A másik egy paródia (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten /1998, Jancsó Miklós), a harmadik pedig egy bábos tanmese-parabola (A szalmabábuk lázadása / 2001, Palásthy György). Hogy a nemzeti önrendelkezésünk visszaszerzéséért folytatott küzdelmek felemelő és egyben tanulságos mozzanatait nem jelenítették meg az utóbbi 27 évben, az legalább annyira elgondolkodtató, minthogy néhány vígjáték és paródia kivételével Mátyás királyról sem készült történelmi film. 1848-ról a rendszerváltás előtt forgattak néhány értékes, legtöbb mozzanatában hiteles, ma is nézhető filmet, de a Hunyadiakról akkor sem.
A Hídember részben az 1848-as tematikához is sorolható, de nagyobb mértékben inkább csak Széchenyi István portréja.
A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten a forradalom 150. évfordulóján a nemzeti emlékezet demitizálása és a Kossuth Lajos deheroizálása. A filmben Kossuth Lajos Adolf Hitler rasszista versét szavalja, és a rendező maga sörrel koccint a tizenhárom aradi vértanú tábornok emlékére. Hogy Jancsó Miklós blődlije miért nem csupán egy ártalmatlan történelmi tréfa, arról részletesebben a már említett könyvemben írok (Deák-Sárosi 2016: 224–259).
(Folytatjuk)
* A tanulmány alapjául szolgáló kutatást a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete támogatta.
Pusztai Péter rajza
2017. szeptember 26. 20:04
Kedves Barátom! Gratulálok ehhez a derék munkához! Üdv!!!!
2017. október 3. 06:38
Kedves János! Köszönöm a visszajelzést. A tanulmány folytatódik, és tegnap megjelent velem egy interjú is a témában a Kultúra Ponton. Üdvözöllek, László
„A nézettség önmagában nem érték”
Tóth Eszter interjúja Deák-Sárosi Lászlóval a Kultúra Pont oldalán, 2017. október 2.
http://www.kultura.hu/nezettseg-onmagaban-nem
2018. november 13. 18:04
Gratulálok a cikkhez! Azt gondolom, hogy több ilyen emberre lenne szükség, akik a magyarság oldaláról közelítik meg ezt a témát. Üdvözlettel, Mikus Vilmos (Pesti Szabad Szalon és Színház)