Naponta sokszázszor hangzik el Budapesten a kérdés: „Hová jár mostanában?” Olyan ismerősök kérdik egymástól az uccán és villamoson, akik hosszabb idő után találkoznak. A válasz sokféle. „Operába járok” – mondják egyesek. „Uszodába járok” – mondják mások. Van-nak, akik bridzsezni járnak, vannak, akik színházba, kirándulásra, tüntetésre és futball¬meccsre járnak. Hölgyek sűrűn járnak kozmetikushoz, mulatós emberek gyakran járnak budai kiskocsmákba és van egy kitűnő barátom, aki sakkörbe jár. Elég sokfelé járnak tehát az emberek, de eddig még egyszer sem hallottam, hogy a barátságos érdeklődésre így felelt volna valaki: „Mostanában ágyra járok.” Ez a jelenség egyrészt meglepő, hiszen Budapesten a legújabb statisztika szerint 44.000 ágyrajáró van, másrészt viszont érthető, mert az ágyrajárókat általában nem szokták kérdezni. Nyilatkozataikra senki sem kíváncsi, politikai nézeteik iránt senki sem érdeklődik, ami elég igazságtalan, ha tekintetbe vesszük, hogy sokkal kisebb csoportoknak milyen döntő szavuk van gyakran. Negyvennégyezer ember még egy milliós városban sem „elhanyagolható mennyiség”. Mégis elhanyagolják őket, még hozzá alaposan. Még sohasem hallottunk jelentéseket arról, hogy az ágyrajárók higgadtan ítélik meg a helyzetet, vagy hogy mértékadó ágyrajárói körökben kedvezően fogadtak valamilyen törvény-javaslatot. Igaz, hogy ennek az ellenkezőjét sem jelentik soha. Az ágyrajárókról, akik pedig vannak, nem esik szó. (Búcsú az értelemtől. 1938. április 10.)

(Folytatjuk)