Hogy aludtál az éjszaka, Jorgi? Egyáltalán aludtál? Aki ilyesmiket kérdez, rendszerint jópofa, de közhelyes sztereotípiákhoz szokott. Ám most nem róla, hanem Jorgiról, akit Jorgónak mondanak olykor, és aki Jorge lenne, ha spanyol lenne. Ebből a hogy aludtál és egyáltalán aludtálból is ki lehet hámozni valamit, csak körül kell nézni a kérdés színhelyén. Az pedig a krétai part egy körülbelül harmincszor húsz méteres szakasza, finom, de a szokásosnál sötétebb homok borítja. E nem nagy és nem is mély kiterjedésben ő az úr. A hátteret a vendéglő teraszának lejárója adja, onnantól s közvetlen a tengerig pont annyi nyugágyat helyeztek el, amire bárki csak annyit mondhat: sok. Vagy annál is többet. Itt Jorgi az úr, széke ebben a pillanatban üres, újabb emberpár érkezett, megy, hogy bevételezze a kétszer négy eurót, és lyukat fúrjon a homokba az olcsó napernyő fém tartópálcájával, majd kinyissa az ernyőt. No és lábvizet hoz a tengerből, mielőtt a vendég elnyújtózik a matracon, lemosintja a lábát. Ne gondoljon senki a keresztény gesztusra, ilyesmiről nincs szó, ki-ki magának csinálja, ne feküdjön fel homokosan. Ezzel nagyjából el is mondtuk, mi a dolga, illetve mindezt csak akkor kell megismételnie, ha újabb vendégek jönnek. Azontúl már a nap járására figyelve kell újabb lyukakat fúrnia a homokba, mert a napernyők költöztetése is a munkája. Vagy üdítőt, kávét, sört hoz a fölső teraszvendéglőből, ha pedig enni akar valaki, egy szép, nagy sült halat, a tenger gyümölcseinek mondott vegyes kaját krumplival, citromkarikákkal, mélyvörös paradicsommal, uborkával. Valami dolgom volt, fölmentem a csak néha megreccsenő falépcsőn, a fordulóban, a megpattintott ajtón át valami vackot láttam, egyetlen nagy és jókora vastag matraccal. Más nem fért el, de így is elég, amire kell. Így él egy úr a birtokon tavasztól őszig legalábbis. Első nap tört angolsággal viszonozta tört angolságomat. Marhaságokról beszélgettünk kényelmes tőmondatokban, amiért igazi angolnak éreztük magunk, hát mert ma szép az idő, a fókaszt szerint holnap is szép lesz vagy még szebb, és ez a partszakasz meg ez a tenger a legszebb e világon, Európában mindenképp.

Panait Istrati üdvözöl

Valószínű, hogy egész héten ezeket a kiürült társalgási fordulatokat szajkózzuk, bár már nagyon unjuk, de egyszer csak fordult a szöveg – a mágneses iránytű. ami mindig a szigorú és egyértelmű északot tájolja. Nem tudom, mi volt az a pont, de léte s jelenléte nyilvánvaló. Egyszer csak a saját életéről kezdett el beszélni, és igen, Panait Istrati csúnya, sebhelyes fejét látom feljönni a mélyből, halrajok rebbennek el e függőleges felszállópálya közeléből, és ő, mint egy vízipólós, akit az ellenfél hátvédje víz alá szorított, de most szabadult, kiemelkedik szinte derékig, jobbját fölemelve inti, hogy minden rendben. Jorgi a Chira Chiralinából, ebből a zseniális Istrati-regényből is kiléphetett, sőt onnan lépett ki, s a színhely is ugyanaz: a Balkán. Már csak Sztavrosz-Stavru, a szálepárus kell megmutassa magát, és abban a pillanatban bólinthatunk: a kör bezárult. Az a gréjt szitjuéjsen, mondja kis tűnődés után Jorgi, hogy én apáról grúz, anyáról pedig görög vagyok.
Az Égei-tengeren e pillanatban sehol egy fodor, a kék-arany mozdulatlanságban hogy, hogy nem, bömböl a víz és szakad a part. Már a harmadik öreget támogatják ki, mert bement, hogy a lábát áztassa, de a következő pillanatban egy orvul támadó hullám felborította.
Anyám görög volt, apám meg grúz. (Félig vagy tán egészen az, mormolom a József Attila-i gondolati metrikát, ami most ölt értelmet.) De hogy kerültek a grúzok Görögországba? Mire ő: inkább a görögök Grúziába. Az Oszmán Birodalom fölbomlása kifelé és befelé is irtózatos következményekkel járt. A gyors egymásutánban lezajlott Balkán-háború, a brit-francia invázió 1918 őszén s a következő tavaszon a Dardanellákon, az örmény népirtás, mindez a török nemzetállam, illetve a modern kori elnöki köztársaság megszületését kísérő kataklizma. De belejátszhatott a görög-török háború is (1919–1922), amely a görögök vereségével végződött. Sokan indultak neki a világnak. Így tettek anyai ágon a nagyszülők, úgyhogy lányuk, aki már az új hazában született, a Nyina nevet kapta. A család Gelatiban telepedett meg, a helynek később nagy súlya lesz Jorgi életében, akinek, ebben a pillanatban mondja, Mikautadze a családneve. A család ortodox, mind mélyen vallásosak. Mindkét színhelyen előfordulnak, az anya lányával Athénban él, az apa változatlanul Grúziában. A két fiú pedig a krétai Herszonisszoszban pincérkedik. – Idehoztam testvéremet is, most tanítom a szakma fogásaira, bár eléggé egyszerűnek tűnik, mégis tanulni kell.

A gyökerek

Az öregebbje emlékszik még a TV-folytatásosra, arról szólt, hogy egy afroamerikai férfi nekiáll felderíteni családja történetét, és visszajut Afrikába, egy pálmaleveles faluba, ahonnan déd- vagy ükapját rabszolgaként hurcolták el az Újvilágba. Herszonisszoszban szinte minden és mindenki orosz, a vendégek, vendéglátók. Szláv, mert az egyik báros ukrán. – De a nagyszüleim görögök voltak. – Mint Jorginál, ötlik fel bennem. – Már 1997 óta itt élek. A teremfelelős orosz, a pincérek szintén, de mind természetes biztonsággal beszélik a görögöt. Nem volt honnan megtudnom, a török, és általában a közel- meg közép-keleti politika utóbbi néhány éve miatt nőtt meg a görög vakáció ázsója, vagy már korábban is népszerű volt az oroszok számára, netán tartós lehetősége a befektetésnek, de itt tényleg mindenki szláv. Keleti, nyugati, déli. Szentpétervári az egyik család, moszkvai a másik, de vannak itt lengyelek, bolgárok, csehek is. Úgyhogy utolsó nap délelőttjén, amikor egy kedélyes hülye elpukkant egy petárdát, lefagy a plázs, és ebben a dermedtségben mindenki egyvalamire gondol. Aztán valaki hisztériásan kacagni kezd, és ezzel vége is a sötét tónusú közjátéknak.
Izgalmas nemzedék lehetett a nagyszülőké meg dédiké. A világ első nagy háborújának utórengései kontinentális, sőt kontinensközötti migrációt indítottak el, a bolgároknál találkoztam még a hetvenes évek végén egy íróval, magyar nagyapja váltott lovakon menekült, már nem emlékszem, a vörös vagy a fehér terror elől. Jorgiék előnyükre váltják ezt a huszadik század elején általánossá vált kétlakiságot, ő ha kell, grúz, ha kell, görög. Vagy mindkettő egyszerre. Pénzt küld anyjának-apjának, magát is fenn tudja tartani. Télen majd Athénba megy. Aludni, ezt is mondja.. – Amint rendeződnek a dolgaim, megint szerzetes leszek. Kell nekem a nyugalom, csak hit van bennem, kétely egyáltalán, és a világról úgy lehet pontos képem, ha kivonom magam belőle. Jorgi nem filozófus, és az sem fontos, hogy mi egyáltalán. Fontosabb, hogy mi lesz tíz, akárhány év múlva.
Este átgondoltam a nap történeteit, rájöttem, ez a hogyhogy Grúziába? kérdés a lehető legértelmetlenebb. Ha kedvenc mítoszaimra figyelek, máris megjelenik Jászon az argonautákkal, akik az aranygyapjúért pontosan ide, a kis-ázsiai Kolkhiszba hajóztak, és Kolkhisz Nyugat-Grúzia ókori neve. Különben többet kellene tudnunk mint amennyit, mert itt van a Fekete-tenger keleti partján. Én viszont semmit nem tudok róla, csak hogy van valahol, mert ha már nem lenne, a rádió bemondja. Az egykori szovjet tagköztársaság északi szomszédja Oroszország, délen Török- illetve Örményországgal, keletről meg Azerbajdzsánnal határos. Függése a Szovjetuniótól elég hosszas volt, 1922-ben foglalták el, 1991-ben szabadult. Ez az erősen vitatható szabadság a belső függetlenedés láncreakcióit indította el, ami egyébként az egész Kaukázusban igen érezhető volt. Oroszoktól a grúzok, grúzoktól az abházok igyekeztek szabadulni, a csecsen szeparatisták terrorakcióinak borzalmas hírei bejárták a világot. De Grúziában is volt egy szuhumi mészárlás, legalább két hétig tartott, és néhány ezer grúz áldozata volt az oroszok által támogatott abház és észak-kaukázusi szeparatistáknak. Jorgival másról beszélgetünk. Kutaiszi, az ókori Kolkhisz fővárosa mellett, úgy tíz kilométerre van egy kolostor. A 12-17. században épült. IV. Dávid, az Építő parancsára láttak neki a munkának, aki a mi Szent Lászlónk és Könyves Kálmánunk kortársa volt. A Gelati kolostort második Jeruzsálemként, máskor második, jobbik Athoszként emlegették a korabeli források, ami nagy helyet-rangot jelentett akkoriban és általában. Az a korszak Grúzia aranykora volt. A szellem oly magasán álltak, hogy akadémiájuk működött, bőven megelőzve a nyugat-európai egyetemeket. Gelati ma a Világörökség része. Ide kívánkozik vissza hősünk, ahol az alapítót, végakaratának megfelelően, a küszöb alá temették, a keresztény alázat parancsa szerint: látogatók tapossanak sírján. A kolostor tulajdonképpen huszonkilenc éve létezik megint, mert a szovjet idők kezdetén bezárták, a szerzeteseket elűzték. Újjáéledt, de erősen romlik, állami támogatást nem kap, ez volt az egyik ok, hogy a világörökség leltárába vették. Jorgi most huszonkét esztendős, ebből négyet a kolostorban töltött, mint mondja, szigorú és önmegtartóztatásokkal teli évek voltak. Ha apadnak a családfenntartás terhei és neki, szüleinek is biztonságosabb lesz az élete, lejár missziója, és akkor e nagyon világi helyszínről visszatér a kolostor csendjébe. Vele együtt a bal vállára tetovált oroszlán is.