…A szigetek között természetesen felmerül a vágy: milyen jó volna szigeten élni, kettesben, vagy szűk baráti körben. Kibérelni egy apró szigetet, halászni, az őstermelés egyéb forrásait művelni, fürödni és aludni, távol ama bizonyos komoly történelemtől, mely egyre hangosabb lesz. Halakkal, madarakkal, juhokkal és maszatos gyerekekkel társalognánk és az egész szigeten nem volna rádió. Nagyszerű élet volna, annyi bizonyos; valóságos új paradicsom. És, hiába, mégsem volna az „igazi”. Már elkéstünk az egyszerű élet és az egyszerű örömök lehetőségétől. Halászás közben hirtelen, orvtámadásszerűen hiányozni kezdenek a könyvek. Máskor, a fügefa árnyas tövében kétségbeesetten jutna eszünkbe a mozi. Egy idő mulva pedig olthatatlanul hiányozna az emberek tömege, a közösség, mely gyakran kelt csalódást, sőt utálatot, de mégis csak melegít. Nem, nem a szigetlakás az igazi. Az ember éljen az emberek között, ez a természet parancsa, ez a végzet. A rossz, fájdalmas közösség is többet ad, mint a megnyugtató magány. A sziget csak kábítószer, súlyos visszahatásokkal… És különben: nincs is pénzünk szigetet bérelni. (Búcsú az értelemtől. 1938. július 24.)

Folytatjuk