Miután a babonákat nagyjából leküzdöttük, még megmaradt egy belőlük. Nevezetesen az, hogy az óesztendőt el kell búcsúztatni, különben utólag bajt csinál; talán a sötét utcán megharapja az embert.
Erről nem tárgyaltam nálamnál fölkészültebb ideológusokkal. De az a véleményem, hogy babona és babona között különbséget kell tennünk. Mert az óesztendő búcsúztatása egyike a haladó, jövőt építő babonáknak, amit az is mutat, hogy a dolgozók örömmel veszik és ennek megfelelően ez a hit fejlődik, terebélyesedik.
Régebben a kéményseprőkre hárult ez a nehéz föladat, de miután a kémények és kéményseprők megfogyatkoztak, teljességgel a humoristák lettek hivatottak az óév elbúcsúztatására. És ha a humoristának sikerült becsületesen elbúcsúztatnia az óévet, az egyik biztosítéka annak, hogy az óév elmegy és nem tér többé vissza.
Úgy kell tehát viselkednünk, mintha az óévet alsóbb munkára helyezték volna, érdemei elismerésében megmutatkozó hiányosságai miatt. És most vonatra ülne, hogy Bergengóciában új hivatalba és más munkakörbe lépjen.
De megnehezíti a humorista föladatát az a sokféle munka vagy elfoglaltság, ami az új év küszöbén reáhárul.
Először is meg kell nyiratkoznia, nehogy az újesztendő huligánnak vagy nyugatmajmolónak gondolja, mert a jövő év ezt nem fogja jó szemmel tekinteni.
A borbélyműhelyben azonban rengetegen vannak, száznál is többen, akik meg akarnak szabadulni lengő üstöküktől, valószínűleg hasonló elgondolásból.
– Nekem sürgősen le kell vágni a hajamat, hogy elbúcsúztassam az óesztendőt – mondom a felelősnek. Mire ő azt válaszolja, hogy ha nincs időm nyiratkozni, úgy búcsúztassam el az óévet hosszú hajjal, vagy várjak soromra és mondjak búcsúbeszédet január végén.
Számot is kapok, a 102-est, ami nyilván a borbélyok között nem nyerőszám. Eloldalgoik, és eszembe jut, hogy apró ajándékokat is kell vásárolnom, mielőtt a búcsúbeszédbe belekezdenék. Az egyik üzlet előtt rengetegen állnak, akik csillagszórót akarnak vásárolni, míg a másik kereskedés előtt kopasztott pulykáért gyűkt össze a tömeg.
Egy darabig gondolkodom, hogy csillagszórót vagy pulykát vásároljak.
Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek. A csillagszórónak nincs mellehúsa, viszont a pulyka nem szikrázik, ha meggyújtják. Végül is úgy döntök, hogy a harmadik üzletben veszek angyalhajat.
Itt is sokan állnak angyalhajért és a sorközépen végül meggondolom magamat. Mert mie megveszem az angyalhajat, addig az óesztendő várakozik az én búcsúbeszédemre, és ki tudja, mik lesznek ennek a következményei. Talán az óesztendő el se megy, mert ő is számít a búcsúbeszédre: várva.
Ekkor jut eszembe, hogy tejfelt is kell vennem az újévi töltöttkáposztához.
Szaladok a tejes üzletbe, ahol kiderül, hogy a nálam szemfülesebbek megelőztek.
– Tejfelt akar venni óesztendő estéjén? – kérdi gúnyosan a kiszolgáló. – Hát nem tudja, hogy holnap mindenki tejfeles töltöttkáposztát eszik?
Így tovább megyek a tejfeles üveggel, vissza a borbélyműhelybe.
Most a húszas fejet vágják, és ha ez így megy, torzonborzan fogadhatom Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt, a jövő évi három királyokat.
– De nekem az óesztendőt kell búcsúztatnom – mondom a felelősnek -, és ezen kívül vásárolnom kell egy köcsög tejfelt is.
– Mi csak szappanhabbal szolgálhatunk – mondja ridegen a felelős. – De ha újévre valami meglepetést akar, akkor növesszen szakállt és vegyen bajuszpedrőt.
Tudom, hogy az óesztendő rám vár, a beszédem után akar eltávozni, de kétségbeesésemben elindulok bajuszpedrőért.
– Minek magának bajuszpedrő – kérdik a drogériában -, hiszen bajusza sincs!
– Ez csak afféle meglepetés – magyarázom -, és különben is, jövőre új életet kezdek, valószínűleg bajuszt növesztek.
Egyik drogériából a másikba sietek, de sehol sincs bajuszpedrő.
Végül úgy döntök, hogy köhögéscsillapítót vásárolok, mert az is meglepetés, és az óesztendőnek elmondott beszédemkor nem fogok köhögni.
Közben megkondulnak a harangok, úgy látszik, az óesztendő menni készül, a búcsúszövegem nélkül.
Még veszek egy pohár kávét, hátha eszembe jut valami. És ekkor döbbenek reá, hogy nem tudom, milyen közlekedési eszközön távozik az óesztendő.
Vonaton? Repülőgépen? Űrhajón?
Pedig a beszéd a fejemben elkészült:
„Mélyen tisztelt Óesztendő, köszönjük ajándékaidat, és szívünk minden melegével azt kívánjuk, hogy elutazásod után, új m unkakörödben, azokat az apró hiányosságokat is kiküszöbölöd, amelyek még itt-ott föltünedeztek egyéves munkádban.”
Végül is nem jut eszembe más, minthogy elrohanjak a postára és rövid táviratot fogalmazzak meg a távozó idő részére.
„Mélyen tisztelt Óesztendő – írom a távirati űrlapra -, sok szerencsét, boldogságot és sikeres munkát kívánok a múltban.”
Átadom a szöveget a táviratos kisasszonynak. Ő elolvassa és visszadobja.
– Nem jó, mert nincs rajta az óesztendő irányító száma!
Hiába magyarázom, hogy az óesztendőt az emberek irányították; hajthatratlan marad.
Így a postáról is eloldalogtam, pulyka, csillagszóró és tejfel nélkül.
És levélben írtam meg búcsúmat, hátha az óesztendő fölteszi ókuláréját, egy kis maradék időt szakít magának és utólagos jókívánságaimat elolvassa.

Forrás: Romániai Magyar Szó