Farkas József György: Gyarmathi Sámuel – Göttingen

A magyar nyelv finnugor kapcsolódása a 18. század végétől foglalkoztatta erősebben a szaktudomány művelőit. Ezen – ma ismét gyakrabban vitatott – elméletnek egyik neves képviselőjévé vált a kolozsvári Gyarmathi Sámuel (1751–1830), aki eredetileg orvosnak tanult, e hivatását gyakorolva helyezkedett el erdélyi családoknál, majd haláláig gróf Bethlen Gergelynél. Hivatása mellett tanított, sőt az ásványtan is érdekelte.

A doktori cím elnyerése után Gyarmathi Sámuel hosszabb utazást tett német földön, ahol hasznos kapcsolatokat épített ki más tudományok képviselőivel is.
Hatásukra a második németországi útja 1796-ban Göttingenbe vezetett, az ottani egyetem évszázadokon át mágnesként vonzotta a tanulni vágyó európai, így magyar fiatalokat is. A Harz-hegység alatti városkában, a Goetheallee 20. számú házon ma márványtábla emlékezetet arra, hogy egykor hol lakott Gyarmathi.


Göttingában – ahogy a helységet a magyarok nevezték – hősünk érdeklődése már egyértelműen a nyelvtudomány felé fordult. Ehhez kitüntetett segítségben részesült az egyetem tekintélyes tanáraitól. Két esztendő után itthonról is tovább levelezett Blumenbachchal, Lichtenberggel és Schlözerrel, az ő hatásukra kezdett el érdeklődni a finnugor nyelvészet iránt.
Hazatérését követően a magyart még elsősorban a sémi nyelvekhez hasonlította. Azonban Schlözer hatására írt, röviden csak Affinitás címmel idézett művében (Affinitas linguae Hungaricae cum linguis fennicae originis grammatica demonstrata. Göttingen, 1799) már a finn, lapp, észt, mordvin, cseremisz, csuvas, votják, zürjén, vogul, osztják, szamojéd nyelvek magyarhoz való viszonyát elemezte.
Munkája az első valóban tudományos értekezés a finnugor összehasonlító nyelvtudomány területéről. A nyelvrokonság kérdésében döntő súlyúnak tartotta a nyelvtani egyezéseket. Konkrét anyag alapján jutott arra a következtetésre, hogy a magyarhoz a vogul és az osztják nyelv áll a legközelebb.

/Köszönöm Rab Irén tanárnőnek (Göttingen) a segítségét!/

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

2017. október 4.

1 hozzászólás érkezett

  1. Ágoston Hugó:

    Érdekes cikk!

    A bevezetőben említett vitához:

    1. van egy érdekes cikk, amely úgyszólván tagadja a „finnugor elméletet”:
    http://hvg.hu/tudomany/20170926_magyar_ostortenet_honfoglalas_hunok_avarok_nyelve_magyar

    2. és van egy kijózanító hozzászólás, amely tagadja az előző cikk több alapállítását:
    http://hvg.hu/tudomany/20170928_balint_csanad_szurrealizmus_genetika_a_honfoglalok_osei_hunok_voltak_reagalas

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights