Ma már nem is nagyon érthető, miképpen hagyhatták, hogy Bajor paródiákat közöljön, vagy hogy egyáltalán írjon. Hamvas Bélától is tudjuk, a mindenkori hatalom legfőbb ellensége a bolond, aki valamiképpen kívül van a hatalmasok ellenőrizte rendszeren, s így ki tudja nevetni őket. Aki szilveszterkor vagy januárban felütötte az Utunk különszámát (vagy levette a polcról az 1968-ban megjelent Pokoli különkiadást), az ugyanúgy egy más, szabad világba került, ahogy Both Benedek, Medve Gábor és Szeredy Dani a Karinthy-művek olvastán.Mert nézzük csak az 1959-es Gondolatok egy konzervgyárban című Vörösmarty-„vers” részletét: „Ime a gyár, konzervek emlőgyára, / hol férfiak és szorgos némberek / tél idejére magvak unokáit / rejtik amott, hol fölkavarg a szörp.” Vagy itt van „Lucifer, a Pokol császára és ifjú költő” 1965. decemberi szerzeményének részlete: „Szánt a babám traktoron, / Olyan, mint egy vas-torony. / Míg a gépen körbe jár, / Zöld a rét és a madár. // Az én babám fekete, / Forog, jár a kereke, / Feje fölött kis pacsirta száll, / És párjára vár.”
Talán ma is érthető, milyen rendkívüli élményt szerezhetett a kortársaknak a puszta tény, hogy van, aki olyan szent dolgokkal gúnyolódik, mint a konzervgyár vagy a traktor. Ilyenkor bizonyára felszabadultan sóhajtott mindenki, és arra gondolt, valahogy mégis ki lehet ezt bírni.
És ezeket az évente egyszer vagy kétszer visszatérő pillanatokat Bajor Andor teremtette meg. (Transindex – Meghívó minden keddre)

Forrás: Új Magyar Szó Színkép melléklet, 2007 szeptemberében

1. Ágoston Hugó:
   2017. október 5. 08:26

   Rendkívüli élményt szerzett! Gabi, Péter – és emlékezzünk az ÚMSZ Színkép mellékletére! Igaz volt?