Az egyetemes, mindent felölelő veszélyek korát éljük, a régi érdemek nem mentesítenek és nem védenek senkit. Praxitelész-nek és Rodin-nek, Lionardo-nak és Degas-nak is menekülnie kell. És nagy kérdés, hogy sikerül-e valamennyiüknek túlélniük az elkövetkező idők megpróbáltatásait.
Az irodalom helyzete jobb és megnyugtatóbb. Könyvtárak ezreit pusztíthatja el a bomba és tűzvész: a szöveg azért valahol mégis csak megmarad. Sok mindent el lehet venni az emberiségtől, meg lehet fosztani mindentől, ami életét értelmessé és érdemessé tette. Csak egyet nem lehet most már kiirtani: a szöveget. A szavak megmaradnak, az emberiség legszebb és legokosabb mondatai többé már nem veszhetnek el. Lehet, hogy évekig, évtizedekig nem akad senki, aki elolvassa vagy megértse őket, lehet, hogy évszázadokon át értelmetlenül merednek majd rájuk az új barbárság fiai – de ez nem baj. Az a fontos, hogy megmaradnak számos példányban, olvasható állapotban. Előbb-utóbb megint csak akadnak majd olvasóik. A görögök és a rómaiak, akik már átéltek néhány ilyen nehéz korszakot, majd megvigasztalják Goethét és Dosztojevszkijt, megnyugtatják őket, hogy az átmeneti barbárság nem szokott sokáig tartani, mindössze néhány röpke évszázadig.
De azért ne higyjük, hogy az emberiség örök, nagy szavait nem éri bántódás a kultúra nagy kataklizmájában. A barbárság ma már nem olyan csiszolatlanul egyszerű, mint például a népvándorlás korában. A legmodernebb, leghatásosabb közlési eszközök állnak szolgálatában: a rádió, a mozi, a televízió – nem is szólva a már szinte patinás könyvnyomtatásról és a sajtóról. Csodálatos sebességgel és pontossággal rohanja meg a korszerű barbárság a koponyák százmillióit. Percről-percre tökéletesednek a nagyszerű technikai eszközök, melyek a leggyorsabban és legbiztosabban röpítik szét a legbárgyúbb közhelyeket és a legvaskosabb hazugságokat. A világ legjobb gépei terjesztik a világ legsilányabb szövegét. (Búcsú az értelemtől, 1939. augusztus 31.)

Folytatjuk