Minden nap beszélgetünk mamával mobilon, minden nap megkérdem tőle, hogy van, mama? Különösen most, hogy tél van, hó hull, egyedül él, ő a legidősebb a faluban, néhányat alszunk még, s kilencvenhét. Annyi. És ő is megkérdi tőlem, hát te hogy vagy, fiam? Különösen most, hogy ripityára ment az egészségem, s én is nekimentem a hetvenhatnak. Neki. Néhányat alszom még, pirulával, s arra ébredek, be is töltöm egészen. Ha megérem.

Még politizálunk is mamával, ha úgy adódik. Nem minden nap, de van rá eset.

Mama ugyanis egymagában egy kétkamarás parlament. Az egyik kamarája kint van a nyárikonyhában, a másik bent. Előfordult már egy télen, a benti kamarából kiment a kinti kamarába, megcsúszott a jeges udvaron és elesett. Akkor jól odamondtam neki. Mint amiképpen egy rendes parlamentben szoktak a politikusok egymásnak odamondani. Miért nem viszi a botját magával, ha kimegy az udvarra, mama? Hát nem megmondtam, ne legyen télen is olyan önfejű, mint nyáron? Miért nem viszi magával a botját, mama?

Azt felelte, vitte, de a bottal együtt esett el. Előfordul az életben, hogy az ember azzal együtt esik el, amire támaszkodik.

Mondom, ezt maga átvitt értelemben mondja nekem, azt akarja kihozni belőle, hogy mi ketten együtt is elvágódhatunk, hiába vagyunk egymásnak támaszai. Erre azt válaszolja, persze, hogy azt akarja kihozni belőle. Mondom, na, látja, ez már tiszta politika, mama! Miért nem mondja meg a szemembe, hogy reám sem számíthat, mert velem együtt is elvágódhat, ha olyan a helyzet? Azt mondja, ezt ilyen egyszerűen nem mondhatja ki, mert ha kimondaná, nem mondana igazat. Mert reám azért lehet számítani és számít is.

Ma reggel korán fölhívtam mamát. Kérdem, hogy van, mama? De ő nem válaszol, csak valami hangos beszédet hallok. Kiáltva kérdem, ki ordít magánál, mama? Te ordítasz, fiam, mondja mama. Igen, igaza van, én is ordítok, de magánál is ordít valaki, mama! Azt mondja, a tévé ordít és amiatt nem értjük egymás szavát. Mondom, hát húzza le azt a tévét. Azt mondja, azzal is baj van. Nem látja jól a gombokat, alig tudta fölhúzni annyira, hogy értse, miről beszélnek a parlamentben, ott is nagy a vita. És én tudhatnám, ő kissé süket, ha nem húzza föl a tévét, kimarad a politikából. Mindennel baj van. Mondja mama. Mondom, az van, csak a baj mindennel, mama.

(Forrás: Feriforma)

1. Gergely Tamás:
   2010. december 22. 16:02

   Olyan szép, hogy nem is lehet hozzászólni

2. elekes ferenc:
   2010. december 22. 16:08

   Ezek az apró megjegyzések éltetik az emberben a lelket. Különösen most, hogy így élünk, beszorulva…

3. Gulyás Miklós:
   2010. december 22. 16:24

   Köszönöm!

4. elekes ferenc:
   2010. december 22. 17:27

   Azért rendes ember vagy te, „budai zsidó”!

5. Gulyás Miklós:
   2010. december 22. 17:32

   Ne sértegess. Én óbudai vagyok

6. elekes ferenc:
   2010. december 22. 18:05

   Hát persze, tévedtem. Óbudai! És ne budaizzuk az óbudaiakat. Én sem szeretném, hogy alszegi legyek, ha egyszer felszegi vagyok!