Hegyi beszéd a vendégjogról

Szaladni kell a garázsboltba, ejsze nem zárt még. Klein Ármin három szem cukorkával meglopta magát. Arra vigyáz, nehogy piros-fehér-zöldet tüntessen el öreg lóéhoz hasonló pofájában, „ mert ezzel is fogy a nemzet.” K. Á. jobbján két ementáli, balján egy láda szederíz. Zárni készül. Egy gyerek bevágtat, bor kell, mégpedig három liter. Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát. A miccset, zimmezumm. Megjelenik a vértanú, négy sebből vérzik. Lesmárolta a németjuhász. A családfő az első pillanatban beijed, miért nem kiáltott be a kerítésen, maga szerencsétlen. Mert akkor még így se tudtam volna bejönni, mondta magában a vértanú. No és mit kér cserébe, ha szépen megkérjük, senkinek ne szóljon erről az apró kellemetlenségről. A kutyát az idén nem oltották be veszettség ellen, de nem beteg. Mondja meg, hány lejt akar. Az emberi alázat és méltóságtudat stigmáit akarom, mondta erre a vértanú, mire a családfő egyből átlátta a helyzetet, és azt mondta: adjatok neki enni, mert ez az ősi vendégjog parancsa vidékünkön, utána állítsátok ki a kapuba és rúgjatok egyet abba a sovány seggébe, ide többet ne jöjjön. K. Á.-hoz a tegnap a zárás (ezt értsük úgy: a klimax) előtti pillanatban belépett egy gömbölyded asszonyka. Maga a múltkor olyan jópofa dolgokat mondott, hogy egyből elment a magzatvizem. No és mi lett az újszülött, fiú vagy lány, érdeklődött előzékenyen Ármin. Portás a génbankban, válaszolta mélyen elpirulva az asszony.

Én is író vagyok!

Ármin mindenhonnan elkésett, sőt, el se ment sehova! Éppen ezért barangolásait nyugodtan mondhatjuk irodalmi barangolásoknak, és ezzel lefokoztuk a fantaszták, holdjárók, egyéb csodabogarak, a dögnek mondott és egyáltalán nem ügyeskedő, sem stréber páriák kasztjába, akiket nem érdekel sem a gazda, sem a maguk boldogulása. Az irodalmat annak lehető legteljesebb személytelenségében élte meg, írót egyet sem ismert, egyszerűen mert nem akarta ismerni őket. Vagy – szokta mondogatni egy elegáns fordulattal – Dantét meg Bulgakovot, Krúdyt, Joyce-t jobban ismerte, mint kortársait, valószínű, azért is, mert körülbelül úgy akarta ismerni akiket ismert, ahogyan nem a többit. De a többi sem akarja Ármint megismerni, bevenni éppenhogy nem, ezzel viszont csak azt cirpeli a boltos, én is író vagyok! Tényleg? Akkor meg mi a fenének erőlködsz, hogy ezt az irodalmon kívüliséget irodalmi eszközökkel, szép- meg csúfirodalmiakkal vázold a legszűkebb és egyben legtágabb olvasókörnek: a családnak? Te családszomorító, te! Éppeen ezért, csakhogy, mert – kötőszózik a boltos, aki a szárazlaska mellé néha egy erkölcsös rímet (rima moralis), máskor egy egész táj- és világleíró strófát becsomagol a gyermekeit egymaga nevelő sörborpálinka szagú özvegyasszonynak, egy hatvanfokos metaforát az arabs kanca formájú hajadonnak, aki kétségbeejtően hasonlít anyjára, nagyanyjára. Ármin ismeri mindkettőt, nekik voltak fantasztikus verslábaik!

Mennyibe kerül egy pisztoly?

Klein Ármin ott üldögélt életének fő helyén, a mindennapi apróságok kellős közepén. Nem volt valami nagy forgalom, sokszor úgy eltelt egy negyedóra, hogy senki nem nyitotta rá az ajtót, hogy egy rohadt maroktelefont vegyen, egy pocsék számítógépbigyuszt, egy átkozott nyomtatott áramkört. Olyan príma korba öregedtem bele, hogy tessék, a só, ecet, petróleum helyett most már csupa ilyesmit árulok, s hol van már a patkószeg meg a pacsuli? Elnézett a legfrissebb Playboy meg a Hustler ikerhalmai között. Gusztusosan futószalagozott, rózsás nyuszikák! Állva, ülve, fekve, kikötve. Ejtőernyőn fityegve, egy gyémántbánya legfenekén, s közben robbantanak, delfinek és réztökös Bösendorfer zongorák között. Férfiak nőkkel, nők nőkkel, nő magával. Velem ugyan nem. Mi a francnak öregedtem meg, s hogy kérdezte, öklözte is a mellét rendesen, megöregedtem mint Goethe Faustja, akinek aztán megjelent az ördög a nagy ajánlattal. A szezonvégi akció lényege: az öreget kívül-belül kitatarozza, és ez egy hosszú lejáratú, tetemes kamattal kiállított kölcsön. Törleszt majd, amikor elviszi az ördög 1 azaz egy darab lelkét. Az egyetlent. Kérdés, hányan lépnek mostanában hasonló szövetségre a gonosszal, ki ezért, ki azért, de valamiért mindig.
Ez egy kristályosan, sőt folyadékkristályosan okos és kiábrándult kor, és nem lehet elég korán kezdeni. A hároméves gyerek már egy miniatűr számítógép előtt üldögél, a négyéves azt kérdezi, apu, mikor megyünk fel az internetre? A hatéves már mutyiban kalózkodik, a kölyök a múltkor azt hitte, hogy ő Hekker Lajcsika s tán anyu legújabb férje után. Ha pedig már hét- sőt nyolcéves, akkor több mint biztos, hogy felkerül valami pornószájtra, nemtől, fajtól, nemzetiségtől, felekezettől és mindentől függetlenül. Csak tudnám, hogy kozmált oda ez az egész. A műholdakkal kezdődött talán, erre leghamarabb a mezei próféták figyelmeztettek, óvták is az emberiséget, fölállván a hegyre: vigyázat, úgy megzavarják ezek a szputnyikok a légkört, hogy eljő a világ vége, és akkor majd bújna mindenki az egérlyukba, de hasztalan! A mezei próféták ellensúlyozására megalakultak a tudományos ismeretterjesztő brigádok, s a vidéki népnevelők hatalmas és lelkes serege elmagyarázta az üres kultúrotthonokban, hogy a szputnyikokkal semmi baj, de még velünk se, mert a makrokozmosz csodálatosan harmonizál a mikrokozmosszal (háttérmuzsika: Bartók), és a kint és bent nagyszerű összhangja minden lehetséges üdvtan alapja. Ha Klein Árminra rászól a ma délután negyedik vagy ötödik vásárló, aki éppen most lép be az ajtón, akkor természetesen magáznia kell Ármint. A régi jó apajogú társadalmakban, ideértve a törzsi időket is, amelyek nemzeti történelmünkben a népvándorlást is megelőzik, a gyereknek magáznia kellett az idősebbet, mert ha nem, esetleg halálra rugdossa pont az idősebb s éppen az idősebbik jogán. Add meg a tekintélynek, ami neki jár, és amikor magatehetetlen vénség lesz, akkor hajtogasd össze, fektesd rituális helyre a ház küszöbe alá, de csak miután eltörted mindkét lábát, hogy többé ne tudjon visszajönni. De addig: teccik tunni, meg hogy szógál a becses egéssége, vagy két fokkal kedélyesebben: ha meg nem sértem, hogy ityeg az az idióta fityeg?
Ez egy tisztességtudó gyerek, mondja magában Ármin. Bejön és köszön, csókolom! És rögtön ezután azt kérdezi, mennyibe kerül egy pisztoly? Egy micsoda? – kérdezi Ármin. – Egy pisztoly, amilyet este rántanak elő a tévébalhéban, és minden lövés talál! Amilyet a nyűjorki rendőröknek osztanak ki a zakció előtt. – Barátocskám, ameddig nem mondod meg, hogy milyen stukkert akarsz, szmisszendvesszont, berettát, koltot, parabellumot, addig nincs vásár. Így kedélyeskedett a kereskedő, de ez csak arra volt jó, hogy elfödje (ha igazából elfödi) az üvöltést, ami az agyában s a lelkében tán egyszerre fölvillámlott. A polcaira nézett, mintha ugyanbizony tényleg ott állnának szép rendben a lugerek, a mauserek s valahol a női táskákba való, gyöngyházmarkolatú, öngyújtónál nem sokkal nagyobb fegyverek is, egy-egy különösen jó krimi kelléke, amikor a hagyományos férfi szerepet átmarkolja a nő – mert neki van öreg férje ugyebár, s most, éppen most állt össze a háromszög, amelynek egyik pontján a felszarvazott mitsem tud a másik kettő viselt dolgairól. Ármin megint visszarezzent a valóság talajára, ahol rajta kívül korcsolyás Barbie-babák, Batmanek, Bonnyk és Clyde-ok, Frankensteinok, Drakulák álltak, egy végeérhetetlen klón-banda, és nini, ez a gyerek, aki épp most kért egy pisztolyt. Ha esetleg ma délután nincs, és meg tetszik rendelni, mikor jöjjek utána?
Az öreg kereskedő sok mindent megért életében. Vagy azt hiszi legalábbis. Míg fiatal volt, gyakran gondolt arra, hogy egy szerencsés véletlen folytán az ő nemzedéke az első, amely nem kellett háborúba vonuljon, mert a béke kész (a pontosság kedvéért: eldöntött) tény volt már születése pillanatában. Aztán hogy milyen béke lehetett a jaltai, potsdami, teheráni konferenciák után, és mi lett Kelet-Európé elrablásából, arra is gondol, de csak úgy, mint a többi. Számára a Nyugat akkor is, most is a European life-ot jelenti, s ez a lájf: a tele hűtő, a jó sör, a nyugodt élet ma és holnap. Végül ez is érthető, ha a keleti provinciák történelme az örökös éhezés meg az éhséglázadások története. De mit hordasz össze hetet-havat, barátom, amikor itt pusztán arról van szó, hogy egy legfennebb tízéves gyerek feltűnő érdeklődést mutat egy bizonyos lőfegyver, ha netán feledtük, pisztoly iránt, és ha lehetne, ebben a minutában meg is venné. Hogy ilyen feneketlenül eldurvult a világ, az ember, a kor, ez a szokásos üresjárat ilyenkor, ami persze nem mentség és nem magyarázat. Az amerikai polgári öntudaton esett csorbát szokták tartósan és hatásosan orvosolni ilyképpen, ez még vadnyugati csökevény. A szocialista öntudat egyesek szerint kikezdhetetlen volt, mások szerint nem létezett. Következésképpen vagy nem lehetett, vagy pedig nem volt mit sérteni. A különbség csupán csak ennyi, de ez is sok.
Az is lehet, a kölyköt naponta háromszor jól megagyalják. Apu bohócnak nézi minduntalan, s ez az alapvetően bohózati figura most úgy érzi, eljött a pillanat, hogy egy tragédia kulcsszereplőjévé váljon. Vagy tengelyt akasztott a nyáj vezérével, az alfa hímmel a nagyszünetben, aki kéjjel megalázza ahányszor csak teheti, s az aláparancsolt vagy csak alávaló nyáj lerohanta a parancsszóra. Vagy három teljes oldal számtanpéldát hagyott fel a tanár, ami megbocsáthatatlanul sok, vagy Timikének, aki az ő csaja volt, a láthatáron megjelent Tömike, és ezzel vége is lett a nagy izének, amit szerelemnek vagy mi a francnak mondanak.
Ezek után se próbáljuk meg kitalálni, miért akar pisztolyt vásárolni ez a gyerek. Mondja Ármin, juj, de milyen álszent módon, miután mégis megpróbálta, csak éppen semmire se ment vele. A morál nem az oknak szól, ezek szerint nem megelőzni, inkább csak nyugtázni akarjuk, ami megtörtént, vagy egészen biztos, hogy megtörténik. Hát szóval mégis lelőtte. Kurva kölyke! Bezzeg, a mi időnkben!
No és akkor lássuk: melyik is volt a mi időnk? A 2oo1. szeptember 11-e előtti? A múlt századi, ami most még csak tizenkét évvel hord mögénk, mert vettem neked egy cserepes muskátlit, ezt, amit tenyeremben tartok, és átjöttem veled s vele a huszonegyedik századba, az új évezredbe?
Természetesen egyik kérdésre se tud, nem is akar válaszolni Klein Ármin. De még arra se, hogy tessék mondani, mennyibe kerül egy pisztoly?