Eugenia S. Lee: Szolgáltatási paradicsom

Tulajdonképp nekem természetes ami itt van, hiszen megszoktam, és a jót bizony nagyon könnyű megszokni. Ugyanakkor párhuzamosan élek a német/holland határvidéken is, ahol a koreai tapasztalataim száznyolcvan fokos ellentétét vagyok kénytelen elviselni. Magyarországra annyira nem emlékszem szörnyen, ott mindig voltak ismerősök és kiskapuk, többnyire, ha fifikásan is, de megoldottuk a bürokráciát és az egyéb szolgáltatásokat is.
Tegnap olvastam kedves online barátnőm sokadik beszámolóját, az egyébként Svájcban élő lánya lakásának karbantartásával, felújításával kapcsolatban. Egészen komoly tortúrákat áll ki szegény, lépten, nyomon megpróbálják becsapni, a munkát nem elvégezni, a kifizetett 5 órás takarítást egy óra alatt összecsapni, megváratni, rosszul dolgozni.

Németországban, ugyan ha nekiállnak akkor tisztességesen elvégzik a feladatot, de mire elkezdik, az hetekben mérhető. A munkaidő kilenckor kezdődik, a tempó felettébb komótos, délben másfél, két órás ebédszünet jön, majd ötkor úgy mennek el, mintha ott sem lettek volna, igaz, legalább koszt nem hagynak maguk után. Végtelenül lassan dolgoznak, viszont jól és rendkívül drágán.

A bútorvásárlás hasonló tortúra, egy kanapé kiszállítási ideje hat hét, a vásárolt hűtőszekrényt lerakták a járdára, a háztól ötven méterre, mondván, hogy az már a mi telkünk és a szállítói szerződés addig szól.

Napestig sorolhatnám a német szolgáltatási sivatag rémtörténeteit, ahogy a magyar mutyizós, felárazós, rosszul elvégzett munkákról kapott beszámolókat is, de ez az írás Koreáról szólna eredetileg, így inkább azt írom le itt hogy itt, hogyan működik ez, és miért pont így.

Korea egy olyan ország, ahol egy Magyarországnyi terület hetven százalékát hegyek foglalják el, ott nem laknak emberek, és ahol nem is termesztenek haszonnövényeket.
A lakosság erősen fogy, ennek ellenére még mindig közel jár a létszám az ötven millióhoz, ami azt jelenti, mintha Magyarország egyharmadán lenne összezsúfolva ötven millió magyar.
Még elképzelni is szörnyű, így is utálják egymást, mi lenne ha ezt a mostaninál jóval szűkösebb területen kéne túlélni…

A koreaiak viszont ebbe születtek bele, az intim szféra fogalma egészen mást jelent itt, mint ott. Másrészt ez a helyzet azt is magával hozza, hogy egyszerűen nincs elegendő termőföld ennyi ember etetéséhez, következésképp itt az éhhalál egészen a közelmúltig nagyon is ismert, és tapasztalt fogalom volt.

Egy koreai tehát úgy tudja, hogy a munka az élet – halál kérdése, a jó és gyors munka szükséglet, a hatékony pedig biztosít legalább némi függetlenséget az ország számára, és megfelelő anyagiakat a munkásnak.
A mezőgazdászok picike területeken próbálják a legnagyobb hozamot elérni, illetve a legjobb minőségű terményeket előállítani, hiszen azokat drágábban lehet értékesíteni és pont ugyanakkora helyet foglalnak, mint egy silányabb gyümölcs vagy zöldség.
Ezért aztán itt az almát, körtét, barackot, szőlőt speciális, perforált papírzacskókba csomagolják mikor még kicsik, és abban nevelik fel, hogy tökéletes legyen az ízük, színük, kinézetük.

A lányom vett egy répát a múltkor, én kértem az ebédhez. Kibontotta a sztiropol tálcán, fóliával csomagolt előmosott zöldséget, aminek olyan tökéletes répa formája és színe volt, hogy azt mondta rá, ez műanyag gyermekjáték lehet, képtelenség ilyen tökéletes répát növeszteni.

Az itteni cukkinit kiskorában egy erős fóliába húzzák, mely nem engedi szabálytalan alakúra, illetve túl nagyra nőni, hiszen a koreai konyha a látványra is nagy hangsúlyt fektet, senki sem akar bajlódni egy nem tökéletes cukkinivel.

Ez természetesen a gazdák számára rengeteg kézimunkát jelent, de nem nagyok a területek és így jó áron értékesíthetik a terményeiket, amelyeket az országos mezőgazdasági egyesület mindenképp megvásárol tőlük, előre meghirdetett felvásárlási áron, azaz már a palántázáskor el lehet dönteni, mit éri meg abban az évben termeszteni. A mezőgazdasági technológia fejlődésével elérték, hogy a kis termőterület mellett is Korea ma önellátó alapvető élelmiszerekből és rizsből, ami az itteniek mindennapi kenyere, hogy némi képzavarral éljek.

Más területen is igen hasonló a mentalitás. Kicsi a hely, következésképp drága az üzlethelyiség bérleti díja, azaz a maximumot kell kihozni az adott tevékenységből, különben jön a csőd.

Mikor itt telefont vásárol az ember, a képernyő védő fóliát ingyen teszik rá, a drága bőr tok ajándék, alkalmasint még egyéb kiegészítőket is adnak mellé, hogy legközelebb is oda menjen a vevő vásárolni.
Minap tészta étteremben jártunk, a férjem dupla adagot kért. Természetesen kihozták mindkettőnknek a dupla adag ételt, pedig én nem is kértem, mellé dupla adag salátákat, majd a végén felszámoltak egy adagot fejenként. Mondtuk, hogy tévedés történt, hiszen mi kétszer annyit rendeltünk, mint amennyit fizetni kéne. A tulajdonos hölgy nagyon mosolygott és mondta, hogy nincs tévedés, náluk az a szokás, hogy ha valaki előre szól, hogy duplát kér, azt nem számolják fel, viszont örömére szolgálna ha legközelebb is ott ebédelnénk. Csak néztünk, hogy ilyen is van, nagyon köszöntük és egészen biztosan fogunk még ott enni, hiszen csupa kellemes emlék maradt róla, finom étel, kellő mennyiség és remek kiszolgálás, fél ár.
Mikor lesétálok a szembeni közértbe, hogy megvegyem a napi zöldség és egyéb, a vacsorához való élelmiszer alapanyagot, előfordul, hogy tisztítószert, vagy üdítőt, bármi nagyobb, nehezebb dolgot vásárolok.
Olyankor teljesen természetesen pakolják külön a vásárolt holmit és hozzák utánam fél órán belül. A házhoz szállítás ingyenes, és evidens itt.

Útlevélkészítés 3 nap, céges papírok kikérése azonnal, ahogy bármilyen az önkormányzat, bank vagy hivatali ügyintézés.
Az itteni emberek nagyon sokat dolgoznak, nincs idejük több alkalommal visszajárni ügyeket intézni.
A félfogadási idő is messze túlnyúlik a munkaidőn, hogy az is el tudja rendezni a hivatalos ügyeit, aki semmiképp nem tud munkaidőben elszabadulni.
Tegnap vásároltam egy orchideát. Olyat választottam, ami még nem volt eladásra előkészítve, apró és repedt műanyag cserépben volt valamelyik sarokban, viszont a növény maga gyönyörű, tele harsogó élettel, azonnal megtetszett, kihalásztam hát a termelő fóliasátrának egyik zugából és vittem előre a kasszához, hogy én bizony ezt szeretném megvásárolni.
A tulajdonos igen szabadkozott, hogy még nem volt ideje átültetni, azonmód el is engedte a növény árának harminc százalékát, pedig nem kértem,
Gyorsan keresett egy szép és megfelelő méretű cserepet, adott egy nagy zacskó orchidea földet mellé, mindezt ajándékba.
Tehát vásároltam egy nagy és erős, különleges orchideát 8 euróért, amihez kaptam ingyen földet és cserepet is.
Ugyanezért az „olcsó” holland kertészetben kifizettem volna hatvan eurót föld és cserép nélkül.
Viszont a hollandok sem gyakran vásárolnak hatvan eurós virágot, itt viszont ez a virágtermesztő naponta többet ad el, mint a nagy kertészet ott.
Amazok egy hatalmas épületet tartanak fenn, ez itt egy szigetelt fóliasátorban árul és nevel egyben.
Ott nagyon drága az áram és a gáz, itt a virágtermelő ipari áramot használ, majdhogynem ingyen.
Az iparágak egymásra épülnek, az egyik kiszolgálja a másikat, következésképp nagy a belső kereslet, olcsó és remek minőségűek a termékek, a fogyasztó boldog, a termelő pedig jól keres.
Internet, kábel tv, online shoping, online banking, gyakorlatilag nincs az életnek olyan területe, ahol ne lenne a lehető legkényelmesebb fogyasztani.
Másrészt mindenki, aki fogyaszt, az termel is, közvetve vagy közvetlenül.
Azaz két oldalról részese a rendszernek.
Nagyon sokat, produktívan dolgozik, hogy kényelmesen megéljen és rendkívül gyorsan és kényelmesen veszi ki a részét a fogyasztásból, így tartva egyensúlyban a rendszert.

Nem feltétlenül tudatos ez mindenkinél, az oly nagyon tisztelt Európába utazáskor szoktak csodálkozni a koreaiak, hogy bizony várni kell, hogy nem azt kapják mindig amit kérnek, hogy alkalmasint becsapják őket étteremben, taxiban.
Lévén nagyon jóhiszeműek és udvariasak, ezt minden esetben véletlennek tudják be, soha nem gondolnák, hogy nagyon sok helyen egész iparág épül a turisták megvezetésére ahelyett, hogy egy hasonló alapokon nyugvó, mindenki számára kellemes és hatékony rendszert hoznának létre.

Az, hogy egy országban jó-e élni, nagyon nagy mértékben függ a mindennapi, apró elintézni valók milyenségétől, a közhangulattól, a közbiztonságtól, a mosolyoktól. Itt jó élni, nem csak emiatt természetesen, de ez a sok apróság bizony nagyon nagy súllyal bír az ember mindennapi közérzetére.

(Szerző következő írását pénteken olvashatják)

Eugenia Lee Budapesten született, Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult. Szerkesztő: Gergely Tamás

2017. október 18.

1 hozzászólás érkezett

  1. dr. Békési Ildikó:

    „Az, hogy egy országban jó-e élni, nagyon nagy mértékben függ a mindennapi, apró elintézni valók milyenségétől, a közhangulattól, a közbiztonságtól, a mosolyoktól.”

    Igen! Lányom, akinek saját rendelőjében igen nagy pacientúrája volt Budapesten több, mint egy évtizeden át, éppen ezért hagyta itt Magyarországot, és vett saját praxist külhonban, mert elege lett mindabból, amit a hétköznapok ügyintézésekor köteles elviselni az állampolgár.
    Bizony, nem mindenkit a pénz mozgat, amikor úgy dönt, hogy elhagyja az országot.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights