Hazám az Erdőn Túli Ország,
és vámpírok között lakom,
életre kelnek minden éjjel,
s leskelődnek az ablakon.

Felhő takarja el a holdat,
megborzongnak a vándorok,
halottfehér Drakula arca,
és szája szélén vér csorog.

Az Erdőn Túli Ország túl van
már mindenféle logikán,
megállt az óra réges-régen,
nem ment még haza Batu kán.

Hangos az Erdőn Túli Ország,
mindig mindenki kiabál,
mivel a zajtól fél a medve,
ez itt az egyetlen szabály,

mert erdő van az erdőn túl is,
és szántás, vetés, aratás,
de jól kivehető közelről
a nyakunkon a harapás.

Nem kell közelről nézni minket,
mert szörnyen ijesztő lehet,
inkább csak azt, mi mozdulatlan,
a hegyeket s a völgyeket.

Ház is van itt, és ember is van,
bár lehet, képzelgés csupán,
attól vagyunk, hogy visszanéz ránk
valaki egy kanyar után.

Attól vagyunk, hogy látogatnak,
s nem test vagyunk, csupán tudat,
figyelnek engem, mégsem látnak,
csak nézik saját arcukat.

Hát így élünk mi, túl a tükrön,
integetünk a fák közül,
erre fel ők is integetnek,
ám ki-ki magának örül.

Felkel a nap az erdőn túlról,
s olyankor minden rózsaszín,
bár összeszólalkozunk néha
Petőfi szétszórt csontjain.

Osztozkodunk azon, mi nincsen,
mint rentábilis offshore-on,
s csillog a fény a hegyek élén,
hamis Drakula-fogsoron.

Marosvásárhely, 2015. július 31.

*Demo-változat egy készülő albumból. Előadja: Csutak István (Garabonciás – Wandering Magicians)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ