Rövid idő alatt négy ember veszett a Dunába a kiszélesedő Margithídról. Úgy látszik, hogy a híd szélesedésével egyenes arányban szélesedik halálozási statisztikája is. Mind a négy tragédia a híd-munkálatokkal kapcsolatos, és mind a négyet el lehetett volna kerülni. Általában alig vannak az életben olyan tragédiák, amelyeket több-kevesebb jóindulattal, gonddal és elővigyázatossággal ne lehetne megakadályozni. Talán elkerülhetetlen, hogy a hídépítő munkások közül néhányan a Dunába essenek. De miért kell sok ember szeme láttára, fényes nappal, borzalmas vergődések után a vízbe fulladniok? Ezt a hidat több millió pengős befektetéssel építik át. Mi lenne, ha még néhány pengőt ráköltenének, és az építkezés színhelye alatt állandóan néhány mentőcsónakot tartanának, gyakorlott mentőszemélyzettel? A rendőrség már néhány évvel ezelőtt jó példával járt elöl, és a Duna egyes pontjain motoros mentőállomásokat rendezett be. Ezt a példát kellene követniök azoknak, akik a hídépítésért és ezzel együtt a hídépítő emberek életbiztonságáért felelősek. Ha csónakok álltak volna készenlétben a Margithíd alatt, ez a négy ember megmenekülhetett volna. (Elég volt a „hídavatás”-ból. 1936. június 6.)

Folytatjuk