(szeszélyes napló /37)

Arany Jánosra emlékezve (1907) * Állottunk vizének mélységei felett… Tündöklő, őszi verőfény öntötte el a csonka tornyot s a híres hajdúfészeknek Toldi Miklósról nevezett nagy terén összesereglettek a hajdúk utódaim hogy az országos küldöttségekkel egyetemben részt vegyenek Biharország legnagyobb szobrának leleplezésén.
Arany János költészetének gyökerei mélyen nyúlnak bele szülővárosa s egész nemzete megszentelt hagyományaiba. Nemzeti multunk szeretete s a fajához való őszinte ragaszkodás rajzoltatják meg vele költői világának tipikus, magyar alakjait. Senki jobban nem ismerte nemzetünknek ezer éven át leszűrődött alaptermészetét, komoly méltóságát, szűzi tartózkodását, tréfás humorát, sírvavigadását.

Hatalmas tehetsége, teremtő lelkének ereje hasonló kedves hősének, Toldinak erejéhez, ki méltatlan helyzetéből diadalmasan emelkedik magasra s mindkettő diadala egyaránt a magyarság győzelmét hirdeti. Nincs erősebb ébrentartója, ápolója nemzeti érzésünknek, mint Arany emlékének felújítása, a róla való megemlékezés jobbakká, nemesebbekké tesz bennünket, hisz az ő nagyságában az isteni teremtő erő nagyságát bámulhatjuk.

A nagyszalontai Arany-Egyesület méltó önérzettel tekinthet erre a kegyelete ünnepélyre s hálás elismerés illeti Szalay Imrét, a Nemzeti Múzeum igazgatóját, ki európai finom izléssel s a rokon kegyeletével adta meg az emlékszobor ilyetén elhelyezésének eszméjét, nemkülönben Széll Kálmán esperest, Arany János vejét, ki az Arany-kultusznak huszonöt és óta legbuzgóbb ápolója.

Az ünnepély délelőtt tíz órakor vette kezdetét. A Szózat eléneklése után Széll Kálmán, az Arany –Egyesület elnöke mondta el a szobor keletkezésének történetét. Az emlékbeszéd védnöki minőségében Szalay Imre mondotta, nagy hatással rajzolva meg azt a viszonyt, mely Aranyt szülőföldjéhez fűzte. Mély benyomást tett az az igérete. Hogy az Arany-Egyesület legközelebb a csonka torony közelében kisdedóvót szándékozik állítani, melyben szegény szalontai gyermekek nyernek elhelyezést.

Heinrich Gusztáv megható szavakban tette le az Akadémia koszorúját. Beöthy Zsolt annak a Kisfaludy-Társaságnak kegyeletét tolmácsolta, mely először koszorúzta meg Arany költői működését. Megható volt ezek mellett a falusi jegyzők megemlékezése legnagyobb kartásukról. A dalárda éneke után a közönség a kaszinóba vonult, hol az Arany-Egyesület díszközgyűlése tartott.

A szokásos ünnepi bankett után a vendégek szétoszlottak. Csend szállt Nagy-Szalonta városára s romjaiból újraépült csonkatornyot, a beléje helyezett szoborral együtt halvány fénynyel vonta be az éjjeli hold. Törökverő hősök sasfészkéből békességes oltár lett, a halála és kegyelet oltára, mely a maga tiszta tüzével ép oly biztosan őrzi Szalonta városát az ellenség támadásaival szemben , mint századok előtt a háromszáz vitézek hazaszeretete .

Miklós Elemér (huszadikszazad.hu)