LÁNGBA REPÜLŐ LEPKÉK

A nyári este szép. Csöndes. És a szomszédban harmonikán játszanak a fésűs legények. A huzómuzsikából hiányzik egynéhány sip, némely hangot pedig egyáltalán nem lehetséges rajta kiadni.
E zene tehát lapos és unalmas.
Meleg van ez estén és én kinyitom szobám ajtaját. Az ablakokat is. Hadd szellőzzék az odú, ahol a szomorú mesék teremnek.
A történetek, melyekben a szerelmesek rendesen csalatkozni szoktak. Magukban és szerelmükben.
Meleg van ime és dologra nincs kedv. Ma nem terem szomorú tárca. Pipázom kétlépésnyi hajlékom ajtajában s lustán pislogok a szoba falát
beterítő rajzokra és festményekre, amelyek ifjúkori bűneim…
Igen, akkor készültek ők, mikor még sok színes álmom volt. Festő akartam lenni akkoron, de kiábrándultam és az álmaim azóta elsuhantak. Nem maradt belőlük semmi. Emléküket csak a nigró- és pasztellkrétarajzok s a garasos aquarellfestékkel mázolt virágok őrzik. Olyanok ők, mint ifjúságom volt : kopottak és színükben fakók.
Az asztalon könyvek hevernek, amelyekre a pénzemet szoktam elpocsékolni. És a lámpa ég.
A lámpa ég és gyönyörű kis lepkék ostromolják a forró üveget. A világosságra jöttek be, elbódulva vergődnek a fényben és nem tudják,
hogy pusztulni fognak…
— Megégtek ti, — gondolom. S igyekszem elfogni őket, hogy kidobáljam az ablakon. Az ostobák! Erővel visszajönnek, nem hagyják megmenteni magukat.
Visszajönnek, meghalni a lángban !…
A másik lakás előtt is kint ülnek. Bent nagy a meleg. És minden lakás előtt kint ülnek. Teruska kisasszony is kint ül. Teruska is, aki varrókisasszony és szépeket szokott dalolni a huszárokról, akik a csákójukat nála feledték.
De ez csak dal. Teruskához nem járnak huszárok. Mert ime, a ház büszkesége, a legelső lakó, a hadnagy, igen, a hadnagy sem huszár, csak baka. Ő is kint ül, mert nem mehet el hazulról.
Nem mehet, mert áristomja van. Végtelenül unatkozik, majd cigarettára gyújt és a buldogja fülét cibálja.
Mindenki beszélget, aki künn ül. A háziúr és a felesége, a hivatalnokék és a hat gyermekük, a kereskedő és a többi lakó.
Mind. A törökök forradalmáról beszélnek és a harcokról. Nem értenek mit sem a tárgyhoz, miről a szó folyik, de komoly arccal beszélnek és tömérdek sületlen dologgal terhelik a levegőt.
A hadnagy senkihez sem beszél. És Teruska is kint ül, de ő sem beszél senkihez.
A varrógépet kihozatta és lámpa mellett dolgozik. Szőke fejecskéjét félrehajtja kissé, úgy varr, hajlong, amint a gépét hajtja.
Nagyon szép leány Teruska és kár érte, hogy megöli a dolog !…
A hadnagy is néz felé.
Sokszor néz és Teruska is, mikor a gép megáll. Fogacskáival hajolva tépi a cérnát s lopva tekint a hadnagy felé. Szerelmesen és tüzesen tekint. Pedig György észreveszi ezt…
György csak egy fiatal ember és most nyitott egy borbélyüzletet a sarkon.
Minden este itt van és nézi, hogy varr Teruska.
Nézi és látható, hogy gyönyörködik benne. És György ezenközben utánozhatatlan gyöngédséggel figyel a leánykára s ő, aki üzletében annyit tud vendégeinek fecsegni, ő, mondom, itt örökké hallgat.
Szeretné talán, ha Teruska nem varrna. De istenem, a pénz kell és élni is kell. György néha keserű és ily szókat mond:
— Nem érdemes élni!
S ha Teruska ilyenkor gúnyosan mosolyog — György úgy gondolja, hogy egy ilyen szép kis szőke lehelletnek édes volna azt mondani : kis feleségem !… De nem meri mondani, mert Teruska ő reá nem úgy szokott tekinteni mint a hadnagyra. Hidegen tekint reá, mint egy téli reggel, amelynek napfénye van, de azért fagyot hord magába.
Aztán György elmegy.
A hadnagy pedig fel­áll és sétálni kezd. Teruska felé is sétál s meg­állva a leányka közelében a buldogját apportírozza.
Teruska igen nagyon ráhajlik a varrandó ruhára. Tűzzel géppel. Majd elhallgattatja a zörgő masinát.
Ollót vesz elő és felfejti, amit varrott. Nem jó !… Elrontotta. Ahogy magán érezte a hadnagy tekintetét. .. Elrontotta.
A hadnagy igy szól :
— Elromlott !…
Teruska tejfehér arca piros lesz, mint a selyem, amelyet varr és alig hallhat — mondja a hadnagy. —
Zavarom.
— Nem, — susog a lányka és fel sem néz. — Én vagyok a hibás !
— Kié a ruha, — kérdi a hadnagy és közel megyen. — Én vagyok az oka,
— Egy úrnőé — feleli Teruska. — Szép ez! És drága!
— Magának is varrjon ilyet Terus.
A leány csodálkozó tekintettel néz a fiatal ember tüzes szemébe.
— Magamnak? — Aztán mosolyog. — E ruha árából két hónapig élnék!
A hadnagy makacsul toppant.
— De magának is varrjon!
A lányka megint mosolyog.
— Igen, ha volna reá pénzem !
— Én adnék …

A lakók befejezték a törökforradalmat. Felkerekednek, mert a gyermekeket nem érdekelte ez és elálmosodtak. Bemennek tehátlan és alusznak nyugodtan az urban.
A Teruska mamája is lefeküdt, alszik.
— Ön adna? Miért adna? !
— Hogy ilyen szép ruhát varrhasson magá­nak !…
Teruska kétkedve mosolyog.
— E ruha drága és aki ilyenbe jár, nem lehet csúnya !… Szép lenne az ! . . .
A hadnagy ime, felfedezett a gén mellett egy kis tőkét és leült. Majd sürgetve szól :
— Igen. Járjon maga is ilyenbe Terus. Ön szép, mint egy angyal. Ily ruhában istennő lesz! Én
adok pénzt . . .
Terus sóhajt és azt suttogja :
— De mit mond György. Haragudni fog !
A hadnagy összehúzza a szemeit.
— György egy semmi ! Borbély! Hogy lehet valaki borbély?! És haragudni fog? Neki mosolyogni
kell, különben éhen vész, hiszen borbély !Terus ! Én már a legközelebb kidobom innen ezt a fickót
. . .
A lányka ijjedten teszi finom kezét a fiatal ember vállára:
— Ne, Tibor, ne tegye … Még ne . . .
A gépen levő lámpa kialudott, mert szél kerekedett.
Alighanem eső lesz.
Mikor haldoklott a láng, úgy láttam, hogy a hadnagy átfogja a Terus derekát. Lehet. Én Györgyre
gondoltam. Aki becsü­letes és szerető szive van. Szegény György ! Üres fog lenni a szived!
Szobámba a lámpa még ég. Csak a pipám aludott ki. Az udvarról, a félhomályból suttogás
hallik hozzám és csókcsattanás is . . .
Eh ! Ezek a boldogtalan lepkék még mindig ostromolják a forró lámpa­ üveget. íme már egy ki
is múlt !…
Ostoba lepkék! Nem hagyják megfogni magukat, hogy az ablakon kidobálhassam őket ! Nem
hagyják megmenteni magukat. Visszajönnek ők, hogy megégjenek, megsemmisüljenek a fényben,
a lángban !…

Forrás: Szürke történetek, elbeszélések, Marosvásárhely : Révész : [1911]