Nem tudom kivonni magam én sem az utóbbi időben SNS körökben leírt hatalommal történő visszaélések, szexuális zaklatások alól. Elgondolkoztam hát, vajon a koreai társadalom, hogy működik e tekintetben.

A férfi-nő kapcsolat itt eleve lényegesen szabályozottabb, mint azt Európában volt alkalmam megtapasztalni.
Még a partnerkapcsolatban élők is tartózkodnak a nyilvános fizikai intimitástól, egy arcra adott puszi is csak a legutóbbi idők hozadéka, csókolózó párt például itt nem látni az utcán vagy más nyilvános helyen.

Tegyük fel, hogy elmegy két házaspár együtt vacsorázni, majd utána egy moziba. Ez esetben tételezzük fel azt is, hogy egy autóval mennek, az egyik házaspár autójával. A tulajdonos vezet, mellé a másik házaspár férfi tagja ül, a két nő hátul. Az étteremben úgy helyezkednek, hogy a nem házas férfi és nő ne kerüljenek egymás mellé, később a moziban is. Itt így szokás, minden félreértést elkerülendő, és így is kényelmes mindenkinek.
Találkozáskor és elköszönéskor a férfiak kézfogással és meghajlással üdvözlik egymást, a nők meghajolnak, nem fognak kezet senkivel.

Jön a háztulajdonos valami technikai problémát orvosolni. Egyedül vagyok itthon. Tudja, hiszen a kocsi nem áll a parkolóban. Ez esetben mindig hozza magával a kolléganőjét. Elképzelhetetlen, hogy négyszemközt maradjak egy zárt térben egy „partiképes” férfival. Erre maguk a férfiak vigyáznak, a nőknek nincs szüksége külön emiatt kellemetlen helyzetbe kerülni.

Ugyanígy, soha nem marad egyedül a férj férfi testvére a sógornőjével, az após a menyével, a nagybácsi a fiatal felnőtt unokahúgával. Ellenkező nemű testvérek még kamasz koruk előtt külön szobába kerülnek. Általában ez a társadalom roppant kényes a nemek kapcsolatára.

Szauna, gyógyfürdő, masszázs, itt csak nemenként megosztva létezik. Koedukált még külföldiek számára épített hotelben sincs.

A nők öltözködési szokásai ellenben kimondottan furcsák a számomra. Itt teljesen elfogadott dolog az egészen rövid miniszoknya viselete, ellenben a kibukkanó váll vagy a kicsit is látható dekoltázs nem minősül erkölcsös viseletnek. A férfiak nem mutatkoznak félmeztelenül még a legdurvább monszun idején sem. Itt egyszerűen az nem szokás. Egy rövidnadrág, ami térdig ér, és egy póló mindig van mindenkin. Melltartó nélkül nem megy utcára egyetlen nő sem, a 12 éves kislányok már hordják ezt a fehérneműt az iskolai egyenruha alá. A strandon nagyon kevesen viselnek fürdőruhát, a döntő többség szörf ruhában strandol.

A minap láttunk egy olyan jelenséget, ami itt annyira ritka, hogy az Európában már mindent látott férjem kis híján balesetet okozott. Egy igen obéz hölgy állt a buszmegállóban, egészen rövid, fekete miniszoknyában, ami úgy három számmal volt kisebb a gazdájánál. Szegény szövet hiába volt nyúlós anyagból, alig bírt azon a testen megmaradni. Pont, mint amikor a késői cukkinit belenövesztik az átlátszó műanyagba, hogy ne nőjön túl nagyra, de az mégis megpróbálja, ezért ahol módja van rá kidudorodik, az erős csomagolást pedig majd szétfeszíti. Idáig még csak-csak elment volna, itt sem tart mindenki tükröt maga elé mikor öltözködik. No de! Ez a hölgy valamilyen általam teljesen érthetetlen oknál fogva nem leguggolt bekötni a cipőfűzőjét, ahogy az itt szokás, szorosan összezárt térdekkel, azt is félrefordítva és telitalpon, mert, hogy ők ezt felnőtt korukban is képesek végrehajtani, hanem lazán hátat fordított a buszmegállónak, azaz fenekével az autók áradata felé derékből meghajolt, feltette az egyik lábát valahová és bekötötte a cipőjét. Nos, a látvány amit nyújtott, bárhol a világon képes lett volna tömegbalesetet okozni, itt pedig különösen. A férjem mikor itt van, koreaivá változik, így egészen megdöbbent és azt állította, hogy aznap rémálmai lesznek.

A televízióban szereplő hölgyek ha ülnek, párnát és plédet kapnak, azt teszik a combjukra, hogy semmilyen kameraállásból se lehessen illetlen képet látni róluk. A hétköznapi életben is rendkívül ügyelnek erre a nők.

Egy történet. Közeli barátról szól, operaénekes az illető, Európában kimondottan híres, itt mindig csak a másodvonalban szerepeltetik, pedig a képességei igazán elsőrangúak. Az ok a következő. Fiatal korában beleszeretett egy idősebb kolléganőjébe, aki elvált miatta, három gyereket hagyott a férjére. A barát felesége is elvált tőle, ott egy gyerek maradt apa nélkül. A társadalom itt ezt nem tolerálja és szigorúan bünteti. A barát több, mint 15 évig itt egyetlen fellépést sem kapott, kénytelen volt Olaszországba költözni és ott énekelni, mint vendég előadó. Gyakorlatilag nonstop utazott, szállodában élt, haza nem jöhetett. Tizenöt év elteltével megismerkedett egy nála 16 évvel fiatalabb zenei újságíró lánnyal. Elvette feleségül, két gyereke van már tőle és visszaköltözött Koreába. Kiemelkedő európai karrierjének köszönhetően és ennyi idő elteltével a művész közösség ezt elnézte neki, de elsőrangú operaénekes itt nem lett, vidéki egyetemen taníthat, barátja nincs, nem is lesz, a régi kapcsolatai mind megszakadtak. Ebben a társadalomban szétdúlni két családot a szerelemnek nevezett szenvedély nevében megbocsájthatatlan bűn, a szűkebb, szakmai közösség minden esetben nagyon keményen büntet.

A munkahelyi szexuális zaklatás büntetési tétele börtön. Nemigen kockáztatnak a hatalommal bírók, épp elég fiatal lányt találnak a munkahelyen kívül is aki némi ajándékért felkínálja magát, szükségtelenül kockázatos dolog a munkahelyi hatalommal visszaélni.
Házas nőt zaklatni még kevésbé lehetséges. Ez esetben nem csupán a törvény nagyon szigorú, de a közösség sem nézi tétlenül, minden esetben bajba kerül a zaklató.
Egyetemen, iskolában teljesen elképzelhetetlen a szexuális zaklatás. Egyszerűen képtelenség. Maga a vizsgáztatási rendszer sem teszi ezt lehetővé.

Viszonylag gyakran lépnek félre az itt élők is, de az ugye mindkét részről felvállalt kockázat, mégis gyakoribb, hogy a hölgy független, a férfi nős az ilyen kapcsolatokban. Házas nővel kapcsolatot tartani igen kockázatos, a baráti és üzleti kapcsolatok megszűnését vonja maga után, gyakorlatilag ellehetetlenedik az illető. A társadalom az ilyen kapcsolatokért elsősorban a férfit bünteti, de egy félrelépett nőtől egészen biztos, hogy elválik a férje és a gyerekeket is viszi magával.

Egyszer hallottam egy esetről, amikor egy gengszter banda betört egy házba, kirabolta azt, és a feleséget a férj és a gyerekek szeme láttára erőszakolta meg. Ha jól tudom, ilyen a modern Korea történetében egyszer fordult elő. Megdöbbentett, hogy az erőszaktevők halálbüntetést kaptak és ki is végezték őket anno. Kérdeztem a férjem, hogy vajon ez hogyan lehetséges. Elmagyarázta, hogy a hagyományos felfogás szerint a feleséghez soha többet nem fog nyúlni a férje, a gyerekek jelenlétében elkövetett erőszak pedig akkora bűn Koreában, amiért halál jár. Azt hiszem, ezen az eseten kívül még egy alkalommal élt az törvény a halálbüntetéssel, akkor haszonszerzés okán egy testvérpár a saját szüleit ölte meg.

Vannak tehát áthághatatlan tabuk és bár ezek változnak, enyhülnek ahogy az ország nyugatosodik, azért itt még mindig deviáns, elítélendő viselkedésnek számít a másik megcsalása, a bármilyen szexuális zaklatás vagy erőszak pedig a szűkebb közösség és a törvény életre szóló haragját vonja az elkövetőre. Ennek fényében azt hiszem, itt lényegesen kevesebb látens erőszak történik, mint más közegben.

Nem tudom megmondani, hogy ez vajon jobb vagy nem jobb az európai szabadabb, és egyben szabadosabb életmódnál. Egyszerűen más, és e tekintetben kegyetlenül szigorú.

(Szerző következő írását szerdán olvashatják)

Eugenia Lee Budapesten született, Koreában és a német-holland határon él felváltva. Iparművészetet, buddhista filozófiát és pszichológiát tanult. Szerkesztő: Gergely Tamás

 

 

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ