A CSINTALAN FIÚ

Volt egyszer egy öreg költő, egy olyan igazán jó öreg költő. – Egy este, midőn otthon üldögélt, künn iszonyú rosz idő volt, csak ugy szakadt az eső; az öreg költő azonban kedélyesen üldögélt kandallója mellett, melyben élénk tűz lobogott, és rajta sült alma sistergett.

„Mákszemnyi száraz sem marad szegényeken, kik most ebben az időben künn járnak.” szólt magában, mert igen jó szivű öreg költő volt.

„Oh, ereszsz be kérlek! úgy fázom úgy átáztam!” kiáltott künn egy kis gyermek. Sirva kopogtatott az ajtón, mialatt az eső csak úgy szakadt és a szél meg-megrázott minden ablakot.

„Szegény pára!” szólt az öreg költő s odament az ajtóhoz, hogy kinyissa neki. Egy kis fiú állt künn, egészen meztelen volt, s az eső csak úgy csurgott hosszú, szőke fürteiről. Reszketett a hidegtől; ha be nem mehet a szobába, bizonyosan oda lett volna ebben a rosz időben.

„Oh, te kis jószág!” szólt az öreg költő és megfogá kezét. „Jöjj csak, jöjj, majd fölmelegítlek én. Bort és almát is adok, mert olyan gyönyörű gyermek vagy!”

Bizony az is volt az. Szeme, mint két csillag, úgy ragyogott, s ámbár szőke fürteiről csak ugy csurgott a viz, mégis oly szép göndören hullámzottak nyaka körül. Olyan volt, mint egy kis angyal, de sápadt a hidegtől, és egész testében reszketett. Kezében gyönyörü íjat tartott, de az egészen el volt romolva az esőtől, nyilvesszőin a sok tarka szín mind egymásba folyt a nedvességtől.

Az öreg költő a kandallóhoz ült, s a kis fiút ölébe vette, fürteiből kifacsarta a vizet, kezei közt melengeté annak kezecskéit, és mézes bort melegített számára. Erre aztán a kis fiú magához tért, orcái kipirosodtak, s a földre leugorván, körül táncolta az öreg költőt.

„Beh fürge, víg fiú vagy te!” szólt az öreg költő. „Mi a neved?”

„Ámornak hívnak?” felelt az. „Nem ismersz? Látod ott fekszik íjam; jól tudok ám én avval lőni! – Nézd csak már kitisztúl az idő, a hold ismét egész fényében világol az égen.”

„De íjad elromlott;” mondá az öreg költő.

„Az ugyan nagy baj lenne!” szólt a kis fiú, és íját felvevé, és nézegette. „Oh, már tökéletesen megszáradt és legkisebb baja sincs; a húr egészen kifeszűl rajta, mingyárt meg is próbálom!” Erre kifeszíté, nyilat illesztett rá, célozott, s annak a jó öreg költőnek egyenesen a szivébe lőtt. „Látod, hogy íjam nem romlott el?” szólt hangosan fölkacagva, és elszaladt.

Csintalan rosz fiú, meglőni azt a jó öreg költőt, ki őt beereszté szobájába, ki olyan szives volt hozzá, ki meleg bort és sült almát adott neki!

A szegény jó költő ott fekütt a földön, és sírt; csakugyan épen szivén volt találva. „Ez szörnyüség!” kiáltott föl, „milyen csintalan gonosz fiú ez az Ámor! Ezt minden jó gyermeknek elbeszélem, hogy őrizkedhessenek tőle, és ne játszszanak vele soha, mert csak bajt okozna nekik.”

És csakugyan mindazon jó gyermekek, kiknek ezt elbeszélte – fiúk és lánykák – mindnyájan őrizkedtek is a gonosz Ámortól; de az olyan kitanult lator, hogy mégis rászedte őket!

Mikor a deákok az előadásokról jőnek, ott szalad köztük, könyvvel a hóna alatt, és ugy mint ők, fekete kabátban. Lehetlen rá ismerniök. Azt hiszik, hogy ő is deák, és karöltve sétálni mennek vele; de egyszerre csak szivökbe szúrja a nyilát. Mikor a leányok a tiszteletestől jőnek, vagy az úrvacsorán vannak, azok között is ott van. Ugy bizony, mindenütt nyomában van az embereknek! A szinházban a nagy csillár közepében ül, s ugy lobog ott, hogy az emberek lángnak tartják őt is; később ugyan belátják aztán tévedésöket. A várkertben és a sétatéreken is ott futkos szüntelen. Sőt egykor még apádnak és anyádnak is egyenesen a szivébe lőtt! Kérdezd meg csak őket, majd meglátod, mit mondanak felőle! Ah, oly gonosz kölyök ez az Ámor! bár csak soha sem lenne bajod vele! Senkinek sem hagy békét. Képzeld csak, egykor még az öreg nagymamára is lőtt egy nyilat, de az már régen, régen történt; sebe ugyan már behegedt, de elfeledni nem birja azt soha. Oh, az a gonosz Ámor! De most már ismered, és tudod, minő csintalan egy fiú az!

Fordította: Szendrey Júlia

Forrás: Hans Christian Andersen: Andersen meséi. Kiadja Lampel Róbert, Pest, 1858. MEK

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ