A 15 milliós indiai metropolis, Nyugat-Bengália fővárosa (felújított régi nevén Kolkata) kiemelt helyet foglal el a magyar tudománytörténetben: ott működött a XIX. század harmincas éveiben Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842). A nagy Kelet-kutató, aki a magyarok ősi hazáját és késői rokonait szerette volna fellelni Ázsia szívében, több mint egy évtizeden át folytatott nyelvi és egyéb kutatásokat a Bengáli Ázsia Társaság ma is álló, XVIII. század végén épült székházában.

Ennek előcsarnokában 1911-ben felállították Csoma mellszobrát – Holló Barnabás alkotását –, a Magyar Tudományos Akadémia ajándékát a kalkuttai tudós társaságnak, amely híven őrzi és ápolja a magyar orientalista emlékét. Szellemi örökségének gondozására rendszeresen szerveznek tudományos tanácskozásokat, konferenciákat Kalkuttában. Kőrösi Csomának az indiai kultúra kutatásában kifejtett tevékenységéről tartottak például nem is olyan régen nemzetközi szimpóziumot a monszun verte ódon falak között.

Eredeti tervét nem tudta ugyan megvalósítani, ám eredményeivel, az első tibeti–angol nyelvtannal és szótárral, páratlan nyelvészeti dolgozataival elévülhetetlen érdemeket szerzett Kőrösi Csoma Sándor az egyetemes tudomány gazdagításában. A társaság meghívására 1830-ban érkezett Kalkuttába, ahol a székház egyik apró szobájában élt és dolgozott.
A cellát máig Kőrösi Csoma-emlékszobaként őrzik, az intézmény könyvtárát pedig a Székelyföldről idáig eljutott tudós számos kézirata gyarapítja. Az ő nevéhez kapcsolódik a bibliotéka gazdag anyagának első átfogó rendezése is, e munkájában – amelynek eredményei máig élnek – ritkaságszámba menő tárgyi és nyelvi ismeretei segítették (a magyarral együtt húsz nyelven beszélt).

A Gangesz partjáról indult útnak, hogy eredeti célját megvalósítsa, de ebben megakadályozta halála: útközben Tibet felé végzett vele a malária. Dardzsilingban, a régi angol temetőben temették el 1842-ben, sírja ugyancsak tisztelt és látogatott magyar emlékhely Indiában.

Ázsiába indulását megelőzően Csoma Göttingenben, a magyarországi diákok által is szívesen látogatott, nagyhírű német egyetemen tanult orientalisztikát. Az ott gyűjtött szakmai és nyelvtudásnak birtokában vágott azután neki kontinenseken átívelő útjának. A Harz-hegység déli nyúlványainál fekvő barátságos városkában márványtábla emlékeztet a valamikori „göttingai” hallgatóra, akire ma is joggal büszke az alma mater. Az emléktáblát Rackebrand pékmester hajdani házán, Csoma egykori szálláshelyén (Weender Strasse 31.) az Urál-Altaji Társaság kezdeményezésére helyezték el 1954-ben.

Ott töltött éveiről szól a következő idézet is: „Csoma kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is”.

„Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település-helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van” – írta. Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándornak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa. Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ. A másik pedig az antropológia megalapítója, Blumenbach professzor. Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet. A professzor irányította rá ugyanis a figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak. És ő volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és az eredeti hazáját felkeresse.

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztetnek az erdélyi szülőföldjén és vándorlási állomásain elhelyezett táblák, térplasztikák, így a szíriai Aleppóban, Teheránban, és Indiában többfelé. De ott is kifejezik iránta a tiszteletet, ahol soha sem járt, például Párizsban, Londonban, Tokióban egy szoborral, vagy Vietnamban egy sztúpával. Pontosabban Dél-Vietnamban, Vung Tau településen, ahol a múlt század 20-as éveiben Budapesten és Berlinben párhuzamosan alakult buddhológiai intézet nyitott képviseletet. Az ő kezdeményezésükre, konkrétan Rudolf Petri szerzetes, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézet tanára akciója nyomán a Mekong deltavidékén 1972-ben, „a Magyar Bodhiszattva” tiszteletére sztúpát emeltetek.

/Köszönöm Vágó István barátomnak a göttingeni fotót, hanoi diplomatáinknak, Vizi László nagykövetnek és Váraljai Márton konzulnak pedig a vietnami információkat és felvételt./

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ