riasztó sötétség

azt hittem erről a világról
csak én tudok igyekeztem
titokban tartani: az erdő
egyetlen fával nyitható

fűszálak nyíló lakatai
a mező – agyam súrlórongyát
kicsavarom kiölve minden
fény emlékek kirakatai

betörve felkapcsolom a villanyt
gyertyát gyújtok előkapom a
zseblámpámat riasztó sötétség

csepeg a papírra s mint
kifeszített fagyos drótkötél
szaggatnám magamat szét

 

ki lép majd be

ki lép majd be a csend nyitott
ajtaján romokban a ház
a szülői ház minden
kapcsolat megszűnt minden

kapcsolat a testvérek
között mint amikor a
telefonközpontot postát
szétbombázták se levél

se távirat többé hogy
ha előkerül majd egy
fénykép ki az ott mellettem

kérdem jobbról copfos lány
húgom balról az ikon-
arcú fiú az öcsém

Forrás: Romániai Magyar Szó / Színkép, 2005. július 28-30.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ