AZ ÜLŐKÉS ÁRNYÉKSZÉK ELSŐ NYOMA MAGYARORSZÁGON

A Szamota—Zolnai-féle Magyar Oklevélszótárban a polc címszó alatt 1429-ből a következő figyelemreméltó adatot találjuk:
„1429 Georgius Polczonzaro dictus (Múz. Rhédey).“ Ez az adat azért figyelemreméltó, mert egy művelődéstörténeti momentum emlékét őrizte meg számunkra.
A XV. századbeli Georgius keresztnevű magyar úrnak ugyanis nem a becsületes családneve, hanem a csúfneve volt „Polczonzaro“. Pusztákról ide vándorolt nomád őseink már csak vándor életmódjuknál fogva sem ismerhették az ülőkés árnyékszék intézményét. Az ősmagyar harcos, ha némi kényelmet akart szerezni magának e téren, dárdáját a földbe ütötte és abba kapaszkodott meg. Később a ház mögött két karót vertek a földbe és ezt már felülmúlhatatlan kényelmi eszköznek tekintették.
Bizonyára megcsodálták hát és kinevették György urat, aki dolgát elvégezni — a nyugati divatot követve — „polczra“ ült. Mivel pedig a „polczra ülés“ feltűnő és nevetséges volt XV. századbeli őseink szemében, következtethetjük, hogy a „polcz“ egészen új dolog volt nálunk, vagyis az ülőkés árnyékszéket 1429 előtt kezdték használni hazánkban.
A kényelemszerető, új divatnak hódoló György úr azonban megjárta: rajta maradt a „Polczonzaro“ név, a csúfnévből ragadványnév lett és a Múzeumban őrzött Rhédey-levéltár 1429-i oklevelében ez a neve tartotta fenn emlékezetét az utókorra. (Az Oklevélszótár adatára P. D. hivta föl figyelmemet.)

Forrás: Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok. Dante kiadás, 1924. 

1. Skandikamera:
   2017. november 10. 09:07

   „a ház mögött két karót vertek a földbe ”

   Az egyikre támaszkodtak, a másikkal a kutyákat kergették.

   :-)