Cseke Gábor: Tíz szép szó az olvasóktól
Ma van a Magyar Nyelv Napja.
„Ennél szebb szó, hogy szeretet / A nagyvilágon nincs.”
(Seress Rezső: Szeressük egymást, gyerekek…)
A Romániai Magyar Szó szerkesztője, ifjú kenyeres pajtásom és az újságírásban, az élet egyéb dolgaiban is fogadott öcsém, Szonda Szabolcs, amikor már jócskán a kezében tartotta a Színkép melléklet kormányrúdját, 2004-ben kitalált egy játékot, hogy megkérdezi barátaitól, munkatársaitól, melyek a nyelv legszebb szavai. Legelőször is a szavak nagymesteréhez, Kosztolányi Dezsőhöz fordult eligazításért.
Kosztolányi Dezső: A 10 legszebb…
Egy francia folyóirat azt az oktondi-bájos kérdést intézi az irodalom jeleseihez, hogy melyik a tíz legszebb szó. Erre komolyan nem lehet felelni. Olyan, mintha azt kérdeznék tőlünk, hogy melyik a zongora legszebb hangja. Minden a hangok viszonyától és pillanatnyi lelkiállapotunktól függ. Ha azonban játéknak fogjuk föl a kérdést, akkor válaszolhatunk rá, játékosan. Ezt tette Paul Valéry is, aki az alábbi tíz szó mellett döntött:
– Pure, jour, or, lac, pic, seul, onde, feuille, mouille, flute.
Ez a szócsokor így hangzik nyelvünkön:
– Tiszta, nap, arany, tó, hegyfok, egyedül, hullám, levél, csermely fuvola.
Minthogy azonban a költő a szavaknak nemcsak jelentését tekintette, hanem nyilvánvalóan zenei idomát is, a lehetőleg hű és pontos hangtani fordításuk ez:
– Ür, ur, szór, csak, csik, föl, mondd, főjj, múlj, süt.
Tanulságos ez a két lajstrom, s érdemes kissé eltűnődnünk rajta. Mit veszünk észre?
Először is azt, hogy ez a tíz szó a maga lazaságában is olyan, mint egy költemény. Úgy látszik, a költő akkor se tagadhatja meg magát, amikor egy szótárt állít össze. Ebben már ott van Paul Valéry költészete, a könnyűség és tisztaság lebegő szelleme.
Az első, fogalmi fordítás magyarul is szép, hangzatos és kifejező. A második, hangtani fordítás szintén nem hat rosszul fülünkre, de be kell vallanunk, hogy a hangzók egymásmellettisége bennünket már nem bűvöl el annyira, mint a francia költőt. Ez természetes. Minden nyelv egy külön hangszer. A hangzók elosztása és aránya más a franciában, mint nálunk. Aztán bármennyire is hangsúlyozzák a költészet öncélúságát és zeneiségét, kimutatható, még Paul Valéry esetében is, hogy mindig olyan dallamos szavakat választott, melyek jelentésük szerint is emelkedettek és kellemesek, s hangzásukkal végzetesen kapcsolódik a fogalmi hátterük, ez pedig még a hangzásuknál is döntőbb. Egy szó nem élhet külön a takaró fogalma nélkül. Ha valaki nem tud magyarul, esetleg gyönyörűnek és légiesnek érezheti ezt a szót is: disznó, s holmi tündéri hullámzást képzelhet bele, mindaddig, míg nem értesül arról, hogy a disznó csak disznó.
Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma, új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engem, mint nyelvünket:
– Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
Az írás után Szabolcs az alábbi felhívást biggyesztette:
A szavak és a nyelvi játék nagy mestere, Kosztolányi Dezső nyomán értelmes játékra invitáltuk olvasóinkat: július 15-ig küldjék el levélben / levelezőlapon (a következő címre: 520100 Sf. Gheorghe, C. P. 1-137, jud. Covasna – címzett megjelölése nélkül, viszont feltüntetve a borítékon, levelezőlapon: „Tíz szép szó”), vagy a szerkesztő elektronikus levélcímére (mszksz@planet.ro – a Subject / Tárgy rovatban megjelölve: „Tíz szép szó”) azt a tíz magyar szót, amelyet a legszebbnek tartanak, illetve amelyek a legjobban tetszenek (indoklással vagy anélkül). A felhívást, íme, megismételjük, hiszen továbbra is aktuális! A beérkező opciókból rangsort állítunk össze az akció lezárulta után, ezzel felmérve (és, megfelelő számú válasz esetén, elemezve) olvasótáborunk, azaz a romániai magyar kulturált társadalmi réteg egy szegmentumának nyelvi ízlését, annak keresztmetszetét. Bízunk abban, hogy társaink lesznek ebben a kísérletben. Kíváncsian várjuk válaszaikat! (Sz. Sz.)
*
Mint a Színkép szorgalmas olvasója – s nem csak szerzője – kötelességemnek éreztem, hogy beszálljak az értelmes játékba, s bár éppen Kanadában tartózkodtam, nem átallottam véleményt nyilvánítani. Aztán valahogy eltelt a nyár, gyűltek-gyűltek a válaszok, s a Színkép szerkesztője 2004. augusztus 14-én jónak látta felfedni jócskán felszaporodott kártyáit, aduit.
„Tíz szép szó”
Pozitív értékekre épülő nyelvi tudat megnyilvánulása
„Tíz szép szó az olvasóktól” mottóval – Kosztolányi nyomán – meghirdetett, felmérő jellegű kezdeményezésünk lezárult, értékelésével jelentkezhetünk. A beérkezett jelzések feldolgozása, összehangolása, letisztulása nyomán (olvasóink közül néhányan ugyanis utólag visszatértek – kiegészítő vagy módosító szándékkal – már elküldött válaszukra) végül 40 reagálásból összeálló körképpel szolgálhatunk alább – úgy érezzük, a nyári pihenőszezon hozta lazítás közepette ez az akciónk iránti érdeklődés jele is. (A teljesség kedvéért hozzá kell tennünk: a Színképben ismételten közölt felhívás hatókörét szélesítendő, azonos felkéréssel fordultunk kortárs magyar költőkhöz, írókhoz, a „szakmai” szférából származó válaszokat ugyancsak az összeállítás keretében olvashatják, annak első felében.) Az alább felsorakozó válaszok egymásutánisága természetesen nem az egyéni szó-listák rangsorolását jelenti, a körkép kialakítása során nem is állt szándékunkban a visszajelzések ilyen értelmű rendezése. Ugyanakkor a válaszszövegek szerkesztése során igyekeztünk csupán a szósorokra vonatkozó szűkebb-bővebb indoklást átvinni az összeállításba, ezért eltekintettünk azoktól a kísérőmagyarázatoktól, amelyek – bár esetenként érdekesek voltak – nem kapcsolódtak szorosan a kifejezett opciókhoz. Nagyjából ugyanezt az elvet követtük a beküldött szósoroknak az összeállításba való átemelésénél is: több válaszadónk érzékeltette ugyanis a folyamatot, amelynek révén eljutott a tíz szép szó kiválasztásához, mi azonban megpróbáltuk csupán annak lényegét, az egyéni végeredményt jelezni, amennyiben a „levezetés” túlságosan terjedelmesnek bizonyult (ahol pedig – egy esetben – tíznél jóval több szót találnak a válasz keretében, ott valójában egy sajátos egyéni költői univerzum szavakba sűrített lényegét fedezhetjük fel, ebből következik a bővebb szósor jelentősége).
Válaszadóink változatos módszerek révén reagáltak felhívásunkra: Kosztolányi szó-listájára alapozva vagy abból kiindulva, ahhoz viszonyítva avagy attól eltérve, illetve sajátos eljárásokat alkalmazva a keresgélés során. Nem kevesen a pillanat meghatározta opcióikat részesítették előnyben, és az a tény is sűrűn megállapítást nyert, hogy nyelvünk lexikális kincséből nem könnyű feladat kiragadni a tíz (vagy több) „legszebb” szót. Ezzel mi magunk is egyetértünk, kísérletünk (lényegében egy izgalmas játék – és nagyon örülünk, hogy válaszadóink is ennek tekintették kezdeményezésünket) céljaként kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen mozgatórugói vannak a magyar szókészlet terén megnyilvánuló preferenciáknak, miért kedvelünk bizonyos szavakat, kifejezéseket, hogyan épülnek be azok lelki-szellemi értékeink szerkezetébe, illetve válnak emberi mivoltunk rejtett, ám nélkülözhetetlen alkotóelemeivé.
Nem célunk mérvadó statisztikát készíteni (a válaszok száma ezt nem is tenné lehetővé, bár azon is érdemes eltöprengenünk, hogy minden válaszadónk mögé felsorakoznak azok, akik egyetértenek az általuk kifejtett opciókkal, tehát az egyéni szó-listák „kiterjesztésében” ott lehetnek a nyilvánosan felhívásunkra nem reagálók is), sem mélyenszántó, tudományos (nyelvszociológiai, -pszichológiai stb.) következtetéseket levonni akciónk eredménye alapján. Alábbi értékelésünk pontosan annyira jelzés- szerepű és szubjektív, mint a felhívásunk nyomán létrejött szókeresés. Igyekszünk bizonyos, a válaszok alapján reprezentatívnak ítélt jelenségeket érzékeltetni (hozzátéve: a példaként az alábbiakban felhozott szavak önmagukban és összetett szavak vagy kifejezések részeiként is előfordulhatnak), helyenként az ezekből leszűrhető konklúziókat is megvillantva – a jelen (csupán egy értelmezői szempontot kinyilvánító) értékelés után olvasható összeállítás amúgy is mindezeknél beszédesebb!
A beküldött szavak közt túlsúlyban vannak a névszók (főként főnevek, de melléknevek is), az igék pedig nagyrészt hangulatfestő jellegűek, apró, finom cselekvéseket vagy mozzanatokat tükröznek, esetleg az érzelmi szférához rendelhetők hozzá. A kisebb számú, illetve kevesebb mozgalmasságot tükröző ige az összkép szintjén arra enged következtetni, hogy a válaszadók egyfajta szemlélődő beállítottságra, alapállásra „szavaznak”, ami ellenpontozza és – súlyozza a jelenkori „rohanó” világ olykor pokoli ritmusát.
A nyelvi tudat nemcsak ezzel látszik „orvosolni”, enyhíteni a jelenkori mindennapok zaklatottságát, riasztó történéseit. A válaszokból kirajzolódik egy uralkodó irányvonal, melynek mentén nagyrészt pozitív tartalmú-kicsengésű szavak sorakoznak fel, s az sem véletlen, hogy ezek sok esetben a természet nyugalma iránti alapvető, annak a mindennapokban jelentkező hiánya jegyében is megfogalmazódó vonzódás jeleit hordozzák magukon (harmat, virág, tavasz, kikelet, fa, lomb stb.). Ehhez kapcsolódhat a kozmikus szféra elemeire és jelenségeire való, szintén sűrű hivatkozás: nap, csillag, ég, hajnal, hold, alkony, éj, fény stb. És mindezeket „összekötő” elemként az álom.
Másrészt, a köznapokat és megélésüket illetően, alapvető értékek kifejezőjeként jelennek meg olyan szavak, mint: szerelem, szeret(et), béke(sség), egészség, élet, asszony, gyermek, haza (a nemzet viszont csak egy alkalommal, akárcsak a szerencse vagy az Erdély), remény(ség), öröm, mosoly, szabadság, becsület, hűség, hit, Isten stb., illetve a magyar, számottevő előfordulási arányban. Ugyancsak sűrűn említettek a szív és a lélek. Nem elhanyagolható a család szó megjelenése sem (főként, hogy több válaszadónk családi „vállalkozás” keretében küldte be opcióit).
A fentiekben, amint észrevehető, nagyrészt az említett szavak jelentésére hivatkozunk megállapításainkkal – nyilvánvaló, hogy egyik vagy másik szóra eshetett a választás hangzása miatt is. Ennek ellenére valószínű, hogy az illető szavak fogalmi háttere ez esetben fontosabbnak bizonyul, így – kulcsszavakként – egy felvállalt értékrendet is képviselnek, közvetítenek. És ezt – ha megnézzük a szósorokat – a bizakodás vagy épp a derű jellemzi (még ha a halál is előfordul az opciók között, talán hangzása miatt).
Ami a stilisztikai-irodalmi kapcsolódásokat illeti, a beküldött listák alapján a reformkor és a romantika máig tartó hatására, lenyomataira legalább annyira lehet következtetni, mint az impresszionizmuséra.
Összegezve, (nem teljességre törekvő) végkövetkeztetés gyanánt is: a beérkezett válaszok mögött alapvetően érzelmi kötődésű (s ha tüzetesebben vizsgáljuk: történelmi kapcsolódású) nyelvi tudat rajzolódik ki, a világszemlélet pedig, amelyet utóbbi tükröz, egyértelműen pozitív értékekre épül.
Magunk is úgy gondoljuk, hogy nincs értelme a tíz „legszebb” magyar szót rangsorolni a válaszok alapján, az viszont nyilvánvaló, hogy melyik a legtöbbet említett szó a beérkezett listákban: az (édes)anya (fogalmi „rokonaival” együtt, mint például az anyaság, vagy épp édesanyám alakban, az összetartozás érzésének erősítésére). Ezt követik gyakoriságban a szív, a fény, az élet, a nap (az égitest) és a szeret(et), amelyeket akár az (édes)anya pozitív képzetkörébe tartozó fogalmaknak is vélhetnénk.
Köszönetet mondunk a felhívásunkra válaszolóknak, és – mivel a fentiek, amint jeleztük, csak a szélesebb hatósugarú értékelés-értelmezés csírái – minden érdekeltet kezdeményezésünk továbbgondolására ösztönzünk. Természetesen szívesen látjuk következtetéseiket a Színkép oldalain!
Szonda Szabolcs
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2017. november 13. 11:59
De jó!