Cseke Gábor: Tíz szép szó az olvasóktól (2)
Az RMSZ/Színkép felhívására beérkezett válaszok
Kukorelly Endre (Budapest) – Ötszáz, bizony, dalolva, ment, lángsírba, welszi, bárd, ez eddig 7. Magyarán minden szó elég szép és érdemes. Ahhoz, hogy kontextusba kerülve ilyen ellenállhatatlan, katartikus hatással legyen a zsigeri idegrendszerre, ahogy minden hangnak, minden színárnyalatnak is szövegkörnyezettől függ a „szépsége”. Inkább úgy lehet, hogy ott és akkor helye van (vagy nincs) egy-egy szónak, ezt találjuk szépnek (vagy brrr), ugyanezek a szavak más rendben elvesztik a töltésüket. Jó. És akkor még legyen az, hogy Arany, Kosztolányi listájáról pedig: anya és szív.
Cselényi Béla (Budapest) – A 10 legszebbnek vélhető szó, 2004. július 1-jei hangulatom szerint, déli 12,50 órakor: bádog, gond, hang, dong, föld, borda, dörren, iga, hold, alga.
Krebsz János (Siklós – Bukarest) – Leültem, s gondolkodtam tíz olyan szón, ami valamiért tetszik. Lenne ezer más, most épp ezek tetszenek: melankólia, Kosáriné Réz Lola, hóhányó, Szenczi Molnár Albert, pöpec, didereg, lélek, Szabadka, mereng, csillag.
Cseke Gábor (Csíkszereda) – Annak tudatában, hogy ez a játék annál érdekesebb, minél többen szállnak be (mert a sok vélemény, látásmód, hangulat stb. kiegészíti, esetleg felerősíti vagy árnyalja egymást), néven nevezek tíz, számomra kedves szót, a sok tízezerből, amelyek ma, július 5-én, torontói időzóna szerint 11,14-kor hirtelen eszembe ötlöttek, s amelyekkel minden időkben szívesen találkoznék mind saját, mind idegen szövegben: illat (nagyfokú összhang hangalak és jelentéstartalom között, ami ritka), lenge (még akkor is kedves, bizalmas hangulatot ébreszt bennem, ha használata történetesen negatív előjelű), inal (igeformának is kecses, a gyorsan eltávolodó mozgást testesíti meg a képzelet videófelvevőjén), szelindek (nagy, bumfordi, derék kutyát látok ilyenkor magam előtt, aki méreten felüli idomaival mit sem tud kezdeni és gyermekesen viselkedik, s néha mintha én magam ülnék a helyében az örökkévalóság lábainál), lanka (zenéje, gondolati látványa mezítlábas, minden megfontolást mellőző csatangolása késztet), liget (az előbbi ikertestvéreként áll előttem becsben), torony (templomtól a tengeri világítótoronyig minden, e szóval kifejezhető építmény igen rokonszenves, egyúttal félelmetes és tiszteletreméltó. Lásd még: toronymászás, toronyőr, toronygomb...), örökzöld (fenyőre s egyéb maradandó zöldre látó belső tekintetem állandó elégtétele, ha olvasom, hallom), szókép (de azt is írhatnám: szójáték; a szó mint szó viszont ellentmondásos érzéseket kelt bennem), görögtűz (gyermekkori rácsodálkozás maradványa, az ókori klasszicizmusba oltott pusztító elevenség).
Török Miklós (Frankfurt): bazár, bezár, halál, kaszál, levegő, sustorog, ringató, álom, pálinka, gyertyafény.
Ady András (Csíkszereda): pipacs, lomb, báj, álom, suhan, zsong, cirógat, mélabú, szende, zendülés.
Balási András (Marosvásárhely) – Ha nem ma, hanem egy másik napon kapom a felkérést, más szavakat választok. Ezúttal viszont ezeket sorolom fel: pille, álom, hajnal, szerelem, moccan, árny, pillanat, végül, gyolcs, éj. Nyelvünk szókészletét nagyjából ismerve, úgy látom – az összetett szavakat is játékba emelve –, akár több életen át játszhatunk… * Évekkel ezelőtt Balogh József hívta fel a figyelmemet egy érdekes játékra: a szótárak olvasására. Kipróbáltam, és azóta is játszom, igaz, egyre ritkábban. Magyarázatot a ma kiválasztott tíz szóhoz nem tudok fűzni, az elsőhöz egy kis szótárazást, kedvhozóként a pompás játékhoz: pille1 fn 1. (Kisebbfajta) lepke. 2. ritk irod (Hó)pehely. 3. Konyha Ostyaszerű, könnyű teasütemény. [-pillangó]; pille2 fn nép Forralt tejen kihűléskor képződő hártya, bőr. [‹pille3]; pille3 fn táj -a kenyér gyürkéje.-Megszegett kenyér kisebbik darabja. [?‹pilis] – írja a Magyar Értelmező Szótár, és folytathatom (akár más szótárak alapján is): pilled, pillés, pillog…; egy oldallal előbb pedig érdemes megnézni a pihe, piheg, pihen, pihés jelentését. Nem is annyira a szó jelentése érintett meg, hanem a trocheus könnyedsége és a változó jelentések közötti összefüggés: valami mély, kibonthatatlan, mégis könnyű, csupán egy hideg hártya mögé rejtett kapcsolatot érzek a ritmus, a lehetséges szóképek, a színjátszó jelentés között.
Halmosi Sándor (Stuttgart) – Reagálnék, ha nem is tíz szóval, de többel, mert én mérni és számolni őket nem tudom, de annál jobban szeretem ízlelgetni: berki szellőrózsa, báj, bájoló, bajbűvölő, Gyümölcsoltó Boldogasszony, gyurgyalag, pipadohány, rózsafa, bársony, babér, liget, gyönyörgombóc, pásztoróra, örömhóra, örömlány, napfiú, napleány, pír, mecset, fazekaskötény, fodormenta, hárslevelű, borágy, körtefa, orbáncfű, fecskefészek, teaház, harmat, angyal, tej, tündérkert, fénygörgető, bőségszaru, kéve, bóbita, barázdabillegető, prém, gyolcsruha, kikerics, zsálya, március, május, sárga nőszirom, nyírfa, verőfény, mámor, álom, déli lejtő, búzavirág, lenvászon, jegykendő, menyegző, menyasszony, bozsgás, szénapadlás, tisztás, csorgó, zsoltár, apátság, kerengő, hó, selyem, csók, csend, napraforgó, bárány, csikó, pirospozsgás. És az egyik legkedvesebb csinált szavam: tarlóágas (furcsa, mert keménynek kellene hatnia, az r, a t, az ágaskodó á-k és ó-k miatt, és valahogy fekete is a nagy fehér hóban, de nekem valahogy mégis kedves…).
Dr. Balázs Lajos (Csíkszereda) – Az én szép szavaim: 1. búzakalász 2. gyermekáldás 3. menyasszony 4. leányasszony 5. gyöngyharmat 6. gyöngyvirágos (oltár) 7. ágsirató (a csíkszentdomokosi házasodási szokás rítusa) 8. örvendezés (a csíkszentdomokosi lakodalmi szokás rítusa) 9. magyargyász (a csíkszentdomokosi szőttesrokolya helyi neve, piros és fekete) 10. végvacsora (a halott emlékére adott vacsora, a temetés előtti esten, a temetést előkészítők számára).
Szőcs Károly (Németország) – szép, szív, száj, fáj, csók, hajnal, ősz, piros, tűz, vér.
Kerekes Tamás (Nagykőrös) – Listám szándékosan tartalmaz nyolc szót, Kosztolányi híres szósora nélkül ennyi jutott eszembe: égzengés, hajolaj, úrhatnám, pákosztos, lebbencsleves, viharos, mennydörgés, zivatar.
Kucsera Jenő (Marosvásárhely) – alkony, nász, gyermek, fény, anyaság, szerelem, búza, szabadság, simogatás, élet.
Bodor Zsolt (Csíkszereda) – tyúk, mángorló, kaland, halál, fény, tenger, ég, eszterhéj, magyar, moha. Indoklásképpen talán annyit, hogy választásomat minden szó esetében személyes emlék, élmény sugallta. Kapcsolódnak ezek a szavak (nem is olyan távoli) gyermekkoromhoz, főleg a nyaraláskörüli élményvilághoz. A magyar szó választásához pedig, azt hiszem, nem kell külön magyarázatot fűznöm…
Gál István (Brassó) – Izgató feladat tíz szép szót kiválasztani a Hold- nagyságú szógomolyából. A magam világából választok, nyolcat, mert egyébként a tíz szó közül néhány, iskoláim szerint, ki tudja, milyen pártos hangsúlyú lehetne… Azonkívül meg nem hihetek a szavak szépségében kizárólag a hangzásuk alapján. Az első legszebb ezért a kisvártatva. Az unokám kis verse miatt, aki ötéves korától mondogatja első önálló alkotását: kóli nagyapó, kisvártatva kóli. A második szó nem is szó, hanem lepkeszárnyú költői kép a Hallgasd a csendet című gyermekversikéből (sajnos, nem ismerem a szerzőt): „lepke röppen, könnyű sóhaj”. A harmadik leg- nem magyar: az alliteráció. Régen volt, amikor ezt a szót kiválasztottam, mint az iskolából származó tudás fölöttébb ritka használatának szimbólumát. A következő szó, melynek szépségét jó megmagyarázni, egy tudománytörténetből vett különleges szó: EDI. A szót Bolyai János alkotta a prímszámok megnevezésére. Bolyai János megpróbálta gazdagítani a magyar matematikai nyelvet, bár ezt kevesebb sikerrel tette, mint apja, Bolyai Farkas. Valószínű, hogy a szó az egy osztó (divizor) kifejezésből keletkezett. Ma csak tudománytörténeti érdekesség, de biztos, egy jó fül belehallja az „édes” tudást felidéző hangokat, ami miatt szép az edi… Az ötödik a ré-szeg. Unokámmal, Kölcsei Csanáddal való hosszas, fárasztó egyezkedések után megállapítottuk, hogy a ré-szeg olyan szeg, amely a lyukában tántorog. „Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét.” Érzésem szerint ez az a szó, ami a szent és a meggyalázott szépség végletei közötti sok, ember-adta árnyalatot leginkább képviseli. A hetedik legyen a tündérkert. Nem hiszek a magasbeli hazában úgy, ahogyan azt egyesek propagálják. A tündérkertben hiszek, egy olyan föld jövőjében, ahol az értelem, a tudás megteremti az ott élők anyagi nyugalmát. A tündérkert mindannyiunké. A betű. Nem tanultam nyelvészetet, nyelvtörténetet. Ennek ellenére azt hiszem, ha torzítva is, a betű hangjai őrzik azt a pillanatot, amikor egy (nép)csoport egyetlen vagy néhány tagja megnevez egy dolgot. (A betű a hangok múzeuma?)
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza