Negyvenkilenc tragikumában is negyvennyolc dicsőségét ünnepeljük: október hatban, a tizenhárom tábornok és gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és számtalan névtelen hős és mártír napjában, és e nap múlhatatlan gyászában is március tizenötödikének fényét és ragyogását, Damjanich János és társai szomorú halálában is Kossuth Lajos győzelmét, a tragikus hanyatlásban is az eszményt, amely halhatatlan. És amely feltámadt. A negyvenkilences abszolutizmus október hatodikának gyászos hajnalán azt hitte, hogy országot temet. A történelem azóta megtanította rá, hogy önmagát temette. Az az ország, amelyért annyi nagyszerű magyar életét adta, ma él, az az abszolútizmus, amely akkor bitót ácsolt, elbukott… Semmi sem maradt meg belőle, és az ítélet, amelyet a történelem felette hozott, megsemmisítette az ítéletet, amit ő hozott a nép, nemzet, ország, a magyarság és Magyarország fölött. (48 és 49. 1937. október 6.)

Folytatjuk