2008-ban kezembe került egy 1993-ban kiadott, igénytelen kis füzet – tulajdonképpen alkalmi kiadványról van szó, s az Egerben akkor megtartott III. Finnugor írótalálkozóra készült (Megyek élő testvéremhez). Az anyag begyűjtését és kiválogatását jobb híján rábízták minden egyes tag írószövetségre, amelyek legtöbb esetben formálisan tettek eleget a felkérésnek, lehetetlenné téve bármely kritikai, szelekciós elv érvényesítését. Így a kötet költői színvonala egyenetlen, adatai hiányosak, a költőkről nem tudunk meg semmit, az általuk képviselt költészet állapotáról ugyancsak nincs tudomásunk.
Ehhez képest a 2015-ös, Badacsonyban megtartott, immár XIII. Finnugor Írókongresszus a finnugor irodalmi termés széles spektrumát kínálta: a házigazdák nevében Pusztay János nyelvészprofesszor, a 2008-ban létesített Collegium Fenno-Ugricum vezetője elmondhatta, hogy az alkalomra „harmincnál több antológiát adtunk ki különböző finnugor nyelveken: az egyes finnugor irodalmak legszebb 12 verse (a 12 legszebb magyar vers program mintájára, amelynek ötletadója és szervezője Fűzfa Balázs volt), az 50 legszebb magyar vers és a 12 legszebb magyar novella (mindkét antológia anyagát Fűzfa Balázs válogatta). Az egyes finnugor irodalmak legszebb 12 versét az adott nép irodalmárai választották ki.”
A minap hozzájutottam A finnugor irodalmak legszebb 12 verse című, szép kiállítású versgyűjtemény magyar példányához (a Nemzetek Háza – Collegium Fenno-Ugricum által kezdeményezett LiteratUral könyvsorozat részeként), amely a magyar és 12 más finnugor testvérnépének 12-12 legszebb versét tartalmazza.
A „legszebb” jelző az irodalomban mindig relatív a művészet nagy fokú szubjektivitása okán. Ez bátorított fel arra, hogy a legszebb tucatokból magam is válogassak egyet-egyet, s mintavételként átnyújtsam az olvasónak.
Mi számít egyáltalán finnugor irodalomnak?
A finnugor népeknek ugyanis nincs közös nyelve. A finnen és a magyaron kívül hosszabb-rövidebb ideig mindegyik a szovjet birodalom nemzetiségeként létezett, s önálló államisággal e kettőn kívül máig is csak az észtek bírnak. A többi finnugor nép jelentős hányada az Orosz Federáció köztársaságaként (karélok, komik, marik, mordvin, udmurtok), autonóm körzetekben (hantik és manysik), illetve az oroszok közt kisebbségben élve maradt fenn (vepszék), így a közvetítő nyelv máig az orosz.
A legtöbb finnugor nép(csoport) irodalma igen fiatal (a magyarhoz és a finnhez képest), s erősen ki van téve oroszországi környezete asszimilációs nyomásának. Pusztay János szerint „azt a kérdést is meg kell válaszolni, ki tekinthető egyáltalán egy finnugor irodalom képviselőjének. A több évtizedes múltra visszatekintő finnugor írókongresszusok kapcsán is felmerült, hogy a csak orosz nyelven alkotó, de finnugor gyökerekkel rendelkező író, költő művei – pusztán szerzőjük származása okán – az adott finnugor irodalom részét alkotják-e. A témaválasztás többnyire és egyelőre köti az alkotót a gyökerekhez, de a nyelv már nem. Ez az irodalom az orosz nyelvű irodalom tengerében folklorisztikus cseppként jelentkezik, ám az ilyen művek szerzője akár színorosz is lehetne.”
A sorra következő, 14. írókongresszust 2017 augusztusában rendezték meg, amelyen 15 fős magyar küldöttség képviseltette magát, köztük határon túli írókkal is. A történelmi hűség kedvéért, befejezésül Pusztay professzor beszámolójából idézek: „A kongresszus alkalmából és tiszteletére készült könyveket is vittünk: Horváth Iván lefordította az udmurt irodalom talán legjelentősebb regényét, a Vuzs Multánt, amely egy nemzetközi visszhangot kiváltott per történetét dolgozza fel (egy udmurt falut vádoltak meg emberáldozat bemutatásával). Kiadtuk a komi Nikolay Rakin két bibliográfiáját, amelyek egyrészt a komi népköltészet és irodalom magyar nyelvű, másrészt a magyar népköltészet és irodalom komi nyelvű kiadásainak adatait tartalmazza… A következő kongresszust Kolozsvárt rendezik, az egyetem bölcsészettudományi kara lesz a házigazda 2019-ben. A kongresszus témája:irodalom a diaszpórában (illetve az etnikai haza határain kívül).”

Cseke Gábor

---

1. Észt / Kersti Merilaas (1913-1986)

Kör és kereszt

Most már mindegy, hol vagyok,
minden hely egyaránt megfelel,
hogy faltól falig járjak,
szállásom körül körözzek
vagy a levegőbe szálljak.

Minden szál elszakadt, fura
ilyen szabaddá válni,
függetlenül az időtől,
elszakadva a földtől.

Jámbor bolondként vándoroltam,
szatyor és bot a kezemben,
köröttem végtelen lelketlen puszta,
bármerre mentem.

Nyomok zavaros sora,
minden sivár, kín, reménytelen,
de itt is lehetne a haza,
ha itt volnál velem.

Forog a föld és a táj
újra változik,
köröttem sűrű rengeteg, bekerít.
Az éji égből peregnek
tüzes csillagok.
Kényszermunkatáborból
megszökött rab vagyok.

Bozót és feneketlen mocsár,
bűnök, lelki gyötrelem,
de itt is lehetne a hazám,
ha itt volnál velem.

És aztán újra máshová
visz a ringató idő:
ragyog a piros berkenyevirág,
s a mohos kerítés, a kő,

s a lenyugvó napsugár
sápadt zabmezőt talál,
őszről susog a kalász,
de lehet, hogy már a halál.

Ettől a piros berkenyétől
egy lépést sem távolodom;
rémlik – valaha régesrég
itt volt az otthonom.

Pusztay János fordítása

---

 

2. Finn / Aaro Hellaakoski (1883-1952):

Én amott vagyok

Én amott vagyok. Itten meg a madárka.
Másképp hogy is esett meg.
Én csicseregni leszálltam egy ágra,
a madárka a széken firkálja
kottáját énekemnek.

Mit papírra vetnél, jó barátom,
készen van minden a számban.
Vedd, ha kell, nem kényszerítlek, nem is tiltom,
hamarost a szelek útját járom,
madarak és föld alattam.

Pusztay János fordítása

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ