Bálint György breviárium (85)
„Napilapok nélkül süket lennék, és 24 óráig sem tudnék kormányozni”, mondta Roosevelt egy pohárköszöntőben. „A napilapokból mindent meg lehet tudni, feltéve, ha a napisajtó szabad, és semmilyen módon nem korlátozza a hangját” – tette még hozzá Amerika elnöke. Más szavakkal annyit jelent ez, hogy az igazságra mindig szükségünk van, még akkor is, ha kellemetlen. Legalább is Amerikában ez a felfogás. („…Huszonnégy óráig sem tudnék kormányozni”. 1937. október 16.)
Folytatjuk