Nincs hozzám szabva a jó fogás… A nyugvóponton függőviszonyba kerülök a saját függőségemmel. Irányt változtatok, nem festek, nem rajzolok, pillanatilag őrölöm a semmit, leltározom gondolataimat. Tehetetlenül állok a saját elvárásaimmal szemben. Harcba szállok a láthatatlan ellenséggel, hiszen a szélhámosok földjén meddő próbálkozás az igazam érvényesítése. Revánsot keresek. Útnak indulok féltve őrzött témámmal. Nehéz a kihívás, a földi formákat – a szeretet és a szerelem jegyében – az égig emelem. Megrakodva reménnyel gurulok a végtelenbe. Lázban égek gyötrődésemmel, de a művészet magával ragad, és méltósággal állok a holnap elébe. Az átszellemültség mély érzésével pörgetem a szépségideál formáit és színeit. Alszik a meztelen idő, csak már otthon lehetnék, de hol van az otthon? Cipelem a múltam, sárba tiport lábnyomaim. (2017. nov. 7.)

Forrás: Vár-Lak