Második este.

«Tik-tak, most igazán mesélek valamit,» mondá a vén óra, midőn másnap este ágyacskámban feküdtem. «De csak neked, kedves jó kis lánykám, mert neked köszönhetem, hogy még itt vagyok. Elbeszélek mindent, a mit láttam hosszú életemen át, nagy, szép regét mondok el neked, egy egész élet regéjét. Tik-tak, tehát figyelj:
E szobában született egy kis lányka. Ott, a hol fekszel, állt kis bölcsője, a zöld függöny borult rá s piczi fehér párnái voltak. Az emberek csak születni látták őt, de én többet láttam; láttam, hogy két angyal hozta le az égből. Úgy emlékszem még mindenre, mintha csak ma történt volna, s arczuk, egész lényök világosan áll előttem.
Az egyiknek arcza mosolygott mint a hajnalpir, szemeiben vidor tűz lobogott, s véghetlen üdvösség ömlött el egész lényén. Hosszú, szőke hajába virágok voltak fonva, keblét virágok ékesíték és kezében is virágokat tartott.
A másik halvány és bús volt, szemében fájdalom, hosszú gyászköntöse a földön úszott, s fehér homlokán fönség és bánat borongott. De volt rajta valami magasztosabb, égibb, eszményibb, mint viruló testvérén. Beszédjükből megtudám, hogy az egyiknek neve «Boldogság», a másiknak «Búbánat» volt.
Beléhelyezték a gyermeket a bölcsőbe s versenyezni kezdtek egymással a birásáért. «Engedd át nekem,» kérte Boldogság, «hisz nem veszítesz rajta semmit, gyermekeid úgyis számo­sabbak, mint az enyémek – elégedjél meg velök.»
Búbánat elgondolkozott, aztán felelé: «Gyermekkora tiéd, a gondtalan gyermekéveket ékítsd fel leggyönyörűbb virágaiddal. De további életére fekete fátylamat borítom, és megtanítom lemondani rólad.»
Ekkor Boldogság megcsókolta a gyermek arczát, és e csóktól szép lett, megcsókolta homlokát és attól eszes lett, kezeit, piczi fehér kacsóit is megcsókolta s azok attól ügyesek lettek. De Búbánat még egyszer oda lépett s márványhideg kezét szivére tette – s attól jó lett. Azután a két angyal ismét föllebegett oda, a honnan jöttek – az égbe. Tik-tak, tik-tak.»
«Még egy regét, kedves jó órám,» kértem, midőn elhallgatott.
«Nem, elég egyszerre ennyi, most mutatok még egy képet.»
S egy pillanat alatt kis bölcső állt ott az óra helyett, s benne egy kis gyermek feküdt, s a kis ember halkan énekelte az én mamám kedves bölcsődalát:

Aludjál csendesen,
Kedves kis gyermekem!
Fönn az égben
A jó isten.
Itt a földön
Az én szivem
Virrasztanak téged.

Így azután elaludtam.

(Folytatjuk)

Ekőzmények: 1. rész