’December folyamán, kétnaponként, egy-egy “pohárköszöntőt” adunk majd közre a ’Noé vesszeje’ című 1972-es antológiából, hogy ezáltal is ünnepi kedvre hangolódhassunk’ – ígérte a minap a Káfén csg. Dicséretes kezdeményezés, mint a szerkesztő-költő megannyi más tematikus kalandja. (Utánanéztem a világhálón: másoknál is vannak hasonló gyűjtemények -. itt az egyik angol nyelvűnek a mottója: ’Nincs egyetlen verssor sem, amit víz-ivó írt volna’ – s ez akkor is találó, ha nem bizonyított az alája biggyesztett Homérosz ebbéli szerzősége Ha valakit érdekel, itt nyitható meg: http://vintagewinepoems.com/ )
Irigylem a boldog tulajt, aki egy ilyen izgalmas negyvenötéves könyvet mondhat magáénak, s belőle válogathat kedvére. Várom is a szemelgetett verseket (ld. még: szemelt rizling), még ha nem vagyok is nagy borissza – annak ellenére, hogy névadó városkám, Siklós szőlőhegyein (a Tenkesen, ahol a kapitány is borozgatott) hagyományosan rizlinget termelnek nemzedékek óta (és minden nemzedék így hívta, sosem ’olaszozták’ le, nem mondták ’szemelt’-nek sem). De nem kívánok visszaélni származási helyemmel, hogy sörisszaként osszam itt az igét a borokról – az antológia címéből különben is a ’vessző’ ragadott meg elsősorban. Annak sem a délszláv eredetű ’venyige’ értelme (ezt rakják az eladó lányok a tűzre Arany Jánosnál), és nem is a szőlővessző– ahogyan a Hymnusban előjön. Én ősz ősapánk, Noé vesszejére asszociáltam, bocsássa meg nekem a Mindenható (és a prűdebb olvasó). De nem kell nagyon megijedni: nem fogom összekötni az eladó lányokkal (akik persze az ilyesmit biztosan nem tűzbe raknák).
A bárka-kapitányról legtöbbünknek az özönvíz jut eszünkbe, a bárka a sok állattal, meg az Ararát hegye és az olajággal visszatért békegalamb – piás kalandját legtöbbször szemérmesen elhallgatják. Pedig lényeges epizódja ez a teremtésnek, több szempontból is. Adva van egy haloványan ismert tényállás: a bibliai Noé, aki földműves volt, az özönvíz után szőlőt telepített, ám a bortól megrészegedett és tajt részegen, eszméletlenül – s meztelenül – feküdt a sátrában; ezt fiai fölfedezték, s közülük a tényálláshoz helytelenül hozzáállót pátriárkai átka sújtotta, az illendően eljárókra pedig áldását adta.
Noé (neve héberül talán a ‘nyugalomra’ vagy a ‘vigasztalásra’ emlékeztet) Ádám és Éva leszármazottja, pontosabban Káin utódai közül való (a tizedik nemzedékben). Szém, Jáfet és Kám apja (Kám egyik fia volt Kanaán). Noé a hajóácskodás és a kapitánykodás után földművesként folytatta; ő kezdett szőlőt telepíteni (megjegyzem: ezt akkor nemigen tehette ezt más), ő volt tehát az első szőlőműves és borász, s az első, aki megtapasztalta a bor részegítő erejét (azt nem mérte fel a kóstolgatás során, hiszen senki nem ismerhette még az alkohol alattomos tulajdonságait). Népiesen (és ez nem blaszfémia): az egész világon Noé tata kezdte a piálást, megpróbálta kipihenni részegségét a kéglijében; senkit sem zavart, senkit nem zaklatott, de mindene kilógott; az egyik fia megkukkolta és kiröhögte, ahelyett, hogy betakarta volna; ezért a papa másnaposan pipa lett, és jól elküldte a srácot, sőt, az unokát is…
De nézzük a tiszta forrást: mit ír erről Mózes (a Szentírás elején, a Teremtésről szóló ószövetségi könyv 9. fejezetében, a 20-27. versekben – Károli veretes fordításában).
’… Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét. Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala: Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán! … ’
Szóval, Noénak ez a sátorbéli vesszeje ugrott be az antológia-cím kapcsán (Móricka-effektus, neki is mindenről mindig ilyesmi jut eszébe)…Mea maxima culpa. Az epizódról készült grafikus ábrázolások (köztük híres festmények) nevezett vesszőt nem mismásolják el. Fotók abban a korban még nem készültek (ha lett volna már okostelefon, biztosan készített volna áruló képeket is a bunkókám /Kám/, talán még a netre is föltette volna)… A kukkolást amúgy más népeknél is büntették (elég például a kilesett – véltlenül mindig takaratlanul alvó vagy ruhátlanul lébecoló – istennőkre, a reneszánsz és más festők kedvelt témagazdáira gondolni). A szigorú izraeliták néha ebben is jobban teljesítettek…
A fenti történettel kapcsolatban felmerülő kérdésekre a zsidó talmudisták óta sokan próbáltak már értelmes válaszokat kapni – hibádzó sikerrel. Pl. : ha Kám— Noé “kisebbik fia” — volt az aki illetlenül viselkedett, miért átkozta meg Noé az unokát, Kánaánt (aki Kám negyedik fia volt)? És mi az amit Noé “megtudott”, vagyis mi az amit “tett vele” kisebbik fia? Csak az, hogy meglátta szemérmét és nem takarta be? A konteós legendák eljutnak a homoszexuális zaklatásig, súlyos vérfertőzésig is… Sőt: egy talmudista azt föltételezi, hogy a rossz ’kisebbik’ fiú esetleg kasztrálta atyját. Vagy esetleg a vásott unoka volt a kis kíváncsi, aki elsőnek vette észre a részeg nagyapa meztelenségét, ezért kellett őt megbüntetni… Az intim dolgokon túlmenően pl. az is kérdéses, hogy honnan vette Noé a vesszejét (mármint a szőlővesszőt) – a Biblia azt ugyanis nem részletezi, hogy a bárkára (mint egy hatalmas kombinált állat- és botanikus kertbe) nem csak minden állatból kellett fölvinni egy párat, hanem minden növényből is legalább egyet… Egyes bibliakutatók szerint azelőtt is ültettek szőlőt, de csak a gyümölcsét ették; Noé volt az első, aki a szőlőből bort csinált és első örömében le is itta magát… De foglalkozzanak csak ezzel a különféle előképzettségű és vallású összeesküvéselmélet- és bibliamagyarázók.
Inkább nézzünk meg, hogyan képzelték el a jelenetet a nagy festők. Nincs persze egyetértés itt sem: ahány festő, annyi szokás. Michelangelo vatikáni (Sixtusi kápolna) ’ikonikus’ képéről egy vad blogger egész értekezést írt, annak bizonyítására, hogy az tele van ellentmondásokkal. (Pl. ha a meztelenkedés bűn lenne, akkor miért ruhátlan a három fiú, és miért nem Noé vesszejére – na, jó: ágyékára, derekára – terítik a hálószerű szövetet, hanem a fejére, mint egy halottnak szokás; az edényekben miért nincs bor vagy más folyadék; talán még nem volt szüret: odakint a földmíves Noé csak most ássa föl a földet…)

Noé részegsége és szégyene (Michelangelo freskója, Róma, Sixtus-kápolna

Egyetértés csak abban van, hogy ha már föltaláltatott a bor, akkor azt meg kell inni. Kis kitérő: így vélekedtek a tudós emberek is, például Henry Aldrich, az oxfordi egyetem alkancellárja a XVII. században, aki emígyen foglalta össze – latinul – a borivás okait (a mai, kormány-kinevezte egyetemi kancellárok nemhogy latinul, magyarul se nagyon tudnák ilyen tömören és szépen megfogalmazni):

Quinque causae bibendi
Si bene quid memini, causae sunt quinque bibendi;
Hospitis adventus, praesens sitis atque futura,
Aut vini bonitas, aut quaelibet altera causa.

S hogy mindenki értse, itt egy magyar műfordítás is, Gergely Ágnes tollából:

Ötféle ok az ivásra
Ha mind igaz, mit gondolok,
ivásra indít öt dolog:
szomjúság, jó bor, jó haver,
az idő máshogy múlik el,
és inni kell, mert inni kell.

Giovanni Bellini: A részeg Noé

Simone Brentana (s. XVII) – A megrészegedett Noé