„Fekete Ibolya filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból középiskolai tananyag kellene legyen” – kezdi cikkét az origo.hu kritikusa. A kijelentés tartalmát nem lehet tagadni, de tény, hogy Chico és Bolshe Vita rendezőjének 2015-ös filmje ennél jóval több, és bár felér egy huszadik századot bemutató történelemórával, nem érdemel meg egy ilyen skatulyát. A történésznek frappáns összefoglaló, az irodalmárnak megfilmesített családregény, a néprajzosnak szinte egy életút interjúval ér fel, a filmkritikus talál benne néhány hibát, kicsit néha töredezettnek látja.

Ez egy komplex alkotás.

Fekete Ibolya filmje egy könnyed és optimista történet egy családról a történelem forgatagában. Forgatagában és nem viharában, hiszen ez a család az ideológiai változásokat, a határok újrarajzolását, a világháborúkat is lankadatlan életkedvvel tűri el. A történet a beteg, idős és memória zavarokkal küzdő anya narrációjából bontakozik ki. Lányával (Ónodi Eszter) való civódásai néha enyhén megtörik a történetmondás izgalmas ívét, azonban élvezetes helyzetkomikumokat kínálnak és egy többletet nyújtanak, az emlékezés motívumát, az utókor reflexióit is beleszövik a filmbe.

Jelenet a filmből

Tóth Gödri Iringó filmkritikájának teljes szövegét az Erdélyi Krónika c. történelmi portálon olvashatják