Pedig a komája jött az elképzelésével. Az ötlettel, minek is nevezze.
A félelmetessel.
Hogy összeomlik egyszer minden. Még az atomok is átváltoznak.
Vadmalac régóta gondolkozott valami magán összeomláson, ő a verset nevezte meg a világ szerkezetének. A vers olyan, mint amikor egy esernyőt kifeszítünk. Vagy egy sátrat. Amíg azok szilárdan állnak, a vers világa komplett, mi abban vagyunk, mert olvassuk, gondolkozunk a szavain, s addig minden rendben…
Komája közbevetette, hogy vigyázni kell, nehogy a nedves hó lehúzza a sátrat.
De… s itt a bal mancsát ijedten a szája elé emelte Vadmalac, nem merte befejezni a gondolatot…

Forrás: Lenolaj.hu