Az Itáliában állomásozó magyar és az osztrák hadseregben szolgáló olasz katonák általában nem voltak hajlandók részt venni a másik nép szabadságtörekvéseinek vérbe fojtásában 1848 forradalmi tavaszán. Március 18-án a velencei Szent Márk téren összeverődött tömeg farkasszemet nézett a Kinsky-ezred kivezényelt katonáival, akik töltött fegyverrel a kézben várták a parancsot. Ám, mint egy szemtanú megírta, Winkler Lajos (1810–1861) hadnagy kardjával intve a magasba emeltette a lövésre tartott puskákat.

Az osztrák hadsereg később elhagyta Velencét, de néhány magyar – élükön Winkler Lajossal – kilépett alakulatából és a védőseregbe jelentkezett. Kapitányi rangot kapott, a nemzetőrség első légióját vezette, majd az október 23-án megalakult magyar légió parancsnoka lett. A kezdetben alig kéttucatnyi honfitársunkból álló csapat idővel szláv és talján önkénteseket is soraiba fogadott, így a küzdelem végére mintegy 750 főre gyarapodott. A város védőin végül győzött a túlerő, és Velence 1849. augusztus 20-án kénytelen volt aláírni a kapitulációt. A fegyverletétel amnesztiával párosult, így Winkler kapitány is szabadon elhagyhatta a lagúnák városát.

Előbb Londonba költözött, majd Torinóban élt, szerény körülmények között, de aktív részeseként a mazzinista titkos szervezkedéseknek. 1850 októberében Svájcban segítette a lombardiai osztrák alakulatokból megszökött magyar katonák biztonságos helyre juttatását, később fontos közreműködője lett az 1852-ben folytatott azoknak a szervezkedéseknek, amelyek egy milánói felkelés kirobbantását célozták.

Winkler ezután török szolgálatba lépett, a krími háború idején lett őrnagy, majd 1859-ben azokat a titkos akciókat segítette, amelyek Klapka György tábornoknak Alexandru Ioan Cuza román fejedelemmel folytatott tárgyalásait kísérték. Azután alezredesként a piemonti magyar légióhoz csatlakozott, Giuseppe Garibaldi szicíliai győzelmeinek híre hallatán elindult Palermóba, részt vett az olasz szárazföldre való átkelésben, és a mindent eldöntő volturnói csatában. Az ezredesi rangra emelt Winkler Lajost azonban tüdőbaj támadta meg, a betegségre ekkor még nem volt gyógyszer.
Tetteire 2002 óta márványtáblán bronzdombormű (Csíkszentmihályi Róbert alkotása) emlékeztet Velence egyik legforgalmasabb pontján, a Szent Márk tér melletti egyik kis utcában, a város, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a velencei magyar tiszteletbeli konzulátus jóvoltából.

/Köszönöm Peredi Ágnes kolléganőmnek a felvételt./

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban