Nagy bajban van az, aki a hírügynökségi beszámolók alapján próbálja megállapítani, hányan voltak tegnap a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen. A magyar hivatalos jelentések szerint – amint a hirado.hu portál is tanúsítja – „a székelység autonómiaigényét kívánja nyomatékosítani 30 ezer ember Marosvásárhelyen”, ezzel szemben a román közszolgálati hírügynökség honlapja, az agerpres.ro arról számol be, hogy „több mint 5 ezer ember gyűlt össze Erdély megyéiből és Magyarországról Marosvásárhelyen, a Székely vértanúk emlékművénél tartott autonómia-tüntetésen”.
Most kinek higgyünk?
Tapasztalataink szerint a román média bagatellizálja, minimalizálja az olyan rendezvényeket, amelyeken több ezer, netán több tízezer magyar gyűl össze, a magyar médiák pedig hajlamosak túlméretezni az eseményeket, a résztvevők számát. Gondoljunk csak a pünkösdi búcsúkról szóló beszámolók több tízezres, netán százezres nagyságrendű különbségeire, vagy a magyarság életében fontos ünnepi események – március 15. és október 23. – alkalmával szervezett rendezvények résztvevőinek számában megmutatkozó különbségekre.
Ez a számháború is ugyanolyan, mint a zászlóháború: ki-ki ragaszkodik a magáéhoz, akár a másik rovására. Ez utóbbi magatartás főként a többségi nacionalistákra jellemző, minimalizálnának, elhallgatnának, betiltanának mindent, ami ellentmond nemzetállami, nemzeti kizárólagossági, egyeduralmi törekvéseiknek. Mi meg hajlamosak vagyunk arra, hogy többnek látszódjunk, többnek mutassunk, mint amennyien vagyunk, vagy amennyi a súlyunk.
Holott az együttélés nem lehet számarány kérdése. Miért lenne a falu egyetlen magyar családjának kevesebb joga, lehetősége, mint a színmagyar falvakban lakó családoknak? Mivel kevesebb az a magyar közösség, amelyik 20 százaléknál kisebb arányt képvisel egy adott településen, mint a 90 százalékos többségben élő magyarok közössége?
Az együttélés kérdése elsősorban az együttélés kultúrájának kérdése, a másság elfogadásának kérdése. Együtt élni azok tudnak, akik nem akarják mindenáron a maguk képére formálni azokat, akik a környezetükben vannak. Azok képesek együtt élni, akik tiszteletben tartják a gyimesiek által oly találóan kifejezett igazságot, miszerint „lúd lúdval, s tyúk tyúkval”. Tehát mindenki maradjon meg annak, aminek született, aminek nevelték, s ezt tartsa is tiszteletben mindenki.
A „ki volt itt hamarabb” vagy „kik vannak többen”, „Erdély román föld – Erdély magyar föld” típusú kérdésfelvetés soha nem vezet semmiféle megnyugtató eredményre, csupán további vitákat, nézeteltéréseket, békétlenséget szül.
Apropó „ki volt itt hamarabb”, illetve „Erdély román föld”: egyik sörmárkát úgy reklámozzák, mint Románia legrégibb söre, 1718-ból. A tévedés csupán annyi, hogy Temesváron, azaz Bánságban, a történelmi Erdélyen kívül gyártották ezt a sört, tehát nem a néhai, román történészek által románnak mondott fejedelemségben. A másik szép példa: „Románia történelmének legkegyetlenebb személyiségei” között az első helyet foglalja el Báthory Erzsébet az adevarul.ro beszámolója szerint. Az írásból, úgy közepe táján kiderül, hogy a grófnő amúgy magyar volt, de – mint az írás címe is sugallja – mivel a mai Románia területén született, a román történelem része.
A számháború addig folytatódik, míg mindkét fél be nem látja, hogy Erdély több nép otthona, lakóhelye, hogy egyik sem megtűrt, egyik sem él ott kegyelemkenyéren.
De tartok tőle, hogy ez nem fog bekövetkezni egyhamar…

2013. március 11., hétfő

Forrás: A szerzőnek a napokban Ambrus Attilával közösen a Hargita Népe Lapkiadó gondozásában megjelent Szertelen szószedet c. kötetéből, amelyet holnap mutatnak be a szerzők jelenlétében csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban