A nagyváradi pálya egy körbe futó szántóföld, amelybe állítólag nincs még elszórva az őszi szem. Nem hinné az első pillanatra senki, hogy erre a pályára valaki ráengedje az ép lábú paripáját, hanem ha szárnyon repülő táltos.
Ám a kör alakú szántáson mégis sok ló nyargal. Nyilván, mert lovasaik tudták, hogy a szántás: pálya és nem őszi vetés.
De lám, az óvatos gazda ember másként gondolkozott. A gazdák versenyén történt tegnap. Kiállottak a parasztlovak.
Előre lehetett sejteni, melyik nyargal be legelébb. S így is történt. Egy jó pejkó – ostorhegyes lehet a polgári életben – úgy otthagyta a többit, mint a pinty.
Később kiderült, hogy a ló a pályán belül, a gyepen futott. Nem adtak neki díjat.
Kérdezték a lovast, egy fiatal legényt: miért nem tartotta a lovát a pályán. Méltatlankodva felelt:
– Azt hittem, instálom, köles van belévetve… (Képek a nagyváradi turfról / Szabadság 1900. szeptember 25.)

…Mi, híres bankettrendező magyarok, sohasem ünnepet ünnepelünk, hanem ünnepeltetjük magunkat. Az ambiciózus felső gimnazistát, aki március 15-én a 119 Ábrányi-óda valamelyikét szavalja, s nem az ihleti meg, hogy ő mint a dicső márciusi ifjak utódja fiatal szívének lelkesedésével fogja elragadni a fásult öreg szíveket. Nem ez. De arra gondol, hogy kilép a nyilvánosság elé, szerepelni fog, feltűnik, meggratulálják az édesapját, ismerni fogják. Szóval célja, ihlete a legtöbbször csak az, strébolva kezdje meg a mai érvényesülés legbiztosabb útját: az ismeretszerzést és a mindig és minden áron való szereplést…
A tejfeles szájú gimnazistától milyen szédületes fejlődés van a közéleti öreg rókáig!… A felnőttek példáján okulgató gimnazista gyereknek még legalább van egy percnyi ünnepi hangulata. Az öregek már ezen is túl vannak. Szabadságharcunk nagy napjainak évfordulóit gyakorta rángatják elő titulus bibendi és orandi végett. Ám ünnepük tartalmatlan és lelketlen. A rendező és szónokoló urak magukat ünneplik… Hány esetet tudunk Budapesten, hogy szabadságharci évforduló ünnepségére elfeledték meghívni a nagy idők agg harcosait. Ez mutatja, hogy ünnepük hazug és lelketlen volt. A mi ünnepeinken mindent ünnepelnek, csak azt nem, amit ünnepelni hirdetnek!… (Ünnep és bankett / Szabadság 1900. október 10.)

Folytatjuk