Gizi nagyon rendetlen volt. Az egyik verset ide dobta, a másikat oda, a harmadikat amoda. Nem akadt sarok, amelyikben ne lett volna vers. Mindig azzal áltatta magát, hogy megjegyzi, melyik hol van, mégsem emlékezett soha egyikre sem.
Téblábolt a lakásban, szöszmötölt, magának se akarta bevallani, hogy egyiket vagy másikat nem találja, s ahogy lenni szokott, sok olyan került a keze ügyébe, amelyet nemrég keresett, most azonban semmi hasznát nem vehette.
Egyszer megpróbált valamiféle rendszert bevezetni, ez ellen azonban a versek tiltakoztak. Elsunnyogtak, , elslisszoltak kijelölt helyükről, sehogy sem maradtak ott, ahol Gizi szerint maradniuk kellett volna. Hiába kérlelte őket, könyörgött nekik, hiába ordítozott, fenyegetőzött, a versek nem és nem. Úgyhogy végül legyintett rájuk, hadd nőjék be az egész lakást a konyhától a mosdóig, az erkélytől a bejárati ajtóig, a fogastól a pincéig.

Forrás: Gizi-mesék. Parnasszus folyóirat, 2017/ 3. szám, ősz. Hervay Gizella-összeállítás és emlékezés (Redivivus)