Az éjszaka későn feküdtem le, és nem véletlenül: vártam hogy teljenek az órák, kíváncsi voltam a spanyol hatóságok által kiírt, tegnapi katalán parlamenti választásoknak azokra az eredményeire, amelyekkel az elkövetkező napokban, hetekben, a legkülönbözőbb összefüggésekben még gyakran találkozunk valamennyien. És hogy stílszerű legyek, előkotortam a könyveim közül Orwell: Hódolat Katalóniának című munkáját, illetve azokat a leveleit, amelyek csupán angol kiadásban jelentek meg és részben ugyanezeket az éveket ölelik fel, tehát a spanyol polgárháború időszakát, azoknak a politikai villongásoknak és véres csatáknak a hónapjait, amelyekben az Angliából Barcelonába utazott Orwell is részt vett. Mifelénk akár a magyar, akár a román köztudatban leginkább a nemzetközi kommunista brigádokban harcolók nevei maradtak fent, Lukács tábornokról, vagyis az író Zalka Mátéről még film is készült, és huszonnyolc esztendővel ezelőtt, a romániai forradalom és rendszerváltás napjaiban pedig meglehetősen sokat beszéltek arról, hogy az ifjú forradalmár, a leendő miniszterelnök, Petre Roman édesapja, Walter Roman is ugyancsak a Franco-ellenes harcokban vállalt jelentős szerepet. Orwell azonban nem ezekben a katonai alakulatokban küzdött a fasizmus ellen, hanem egy másik marxista csoportosulás vette a szárnyai alá, amelyet a nemzetközi kommunista mozgalom a sztálini ideológiától elhajlónak, trockistának tekintett, és ügynökei révén megpróbált mihamarabb leszámolni a tagjaival. Voltaképpen oda akarok kilyukadni, hogy a katalán helyzet már akkor sem volt egyszerű, nem csupán két nagy áramlat viaskodott egymással, hanem az anarchistáktól a polgári demokratákon át a világforradalmárokig számos ideológia lépett a küzdőtérre. És akárcsak akkor, ma sem szélsőségeiben, nem fekete-fehéren, nem kizárólag függetlenség és egyben maradás tekintetében, hanem finom árnyalataiban elemezhető mindaz, ami történik.

Katalónia sorsa olyannyira egyedi, hogy bármiféle felületes összehasonlítás, amely például katalán és székelyföldi párhuzamokat von, a legnagyobb jóindulattal is csak politikai amatőrizmusnak tekinthető, hogy ne nevezzük önmutogató és pótcselekvő balgaságnak. Orwell akkor még nem írta meg sem az Állatfarmot, sem az 1984-et, viszont egyértelmű, hogy regényeihez ezekben a hónapokban kapta meg az indítékot. Újságíróként rájött arra, hogy a tények egysíkú, akár kizárólag jobb-,  akár kizárólag baloldali bemutatása, a hozzájuk fűzött, hasonló indíttatású értelmezések kimondottan a totalitárius rendszerek céljait szolgálják.Voltaképpen a sokszínű egyéni élettapasztalatokat is valamiféle olyan kollektív tudat részévé akarják átgyúrni, amelyet mindig a hatalmat bármi áron megszerezni és megtartani akaró vezér, vagy a körülötte levő klikk határoz meg. „A Vezér – írta Orwell – nem csak a jelent, nem csupán a jövőt, hanem a múltat is a hatalmában tartja. Ha a Vezér azt mondja erről és erről az eseményről, hogy nem történt meg – hát akkor nem történt meg. Ha a Vezér azt mondja, hogy kétszer kettő az öt – hát kétszer kettő ezután öt lesz.”… Talán a legjobban utal arra: történjen is bármi Katalóniában vagy másutt, igyekezzünk a saját gondolkodásunkat, önálló ítélőképességünket soha fel nem adni. Még akkor se, ha ez a tömegkommunikáció és a tudatmódosítás digitális változataiban egyre nehezebb és egyre bonyolultabb.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény rovat, 2017. december 22.

1. Nászta Katalin:
   2017. december 23. 07:21

   Egyetértek.