Mi gyakran járjuk az éjszaka tanyáit, és sokat meg tudunk érteni, amit nem érthet meg a nappali világ. Mi látunk előkelő gavallérokat tökrészegségben. Látunk éjszakai szerelmeket, melyek okvetlen romlásba vezetnek. Látunk sápadt, verejtékes arcokat, melyek ostoba kártyalapokat kémlelnek. Fiatal aggastyánokat, vén ifjakat látunk mámoros feledtségben. Az éjszakai emberek sok élet csődjét megjósolhatják. Nekem még csak néhány esztendőm fulladt az éjszakába, de emlékeimben már vaskos album alakulódott. Akik ez albumban vannak, mind személyes ismerőseim voltak. Itt van az album elején a kis erdélyi mágnás, kinek őse kancellár volt. Milyen jó fiú volt, milyen rózsás arcú, víg fiú. Pár éve itt futtatott a nagyváradi gyepen. Egy kis revolverrel befejeződött az ő fiatal élete. Lipótmezőn van a legmelegebb szívű korhely, kit valaha ismertem. A gavallér postagyakornok kétszer ülte meg már a tömlöcöt. Egy nagyváradi tisztes család pénteken temetett valakit. Akkor ítélték el ezt a valakit váltóhamisításért. Aztán hányan vannak még az én albumomban!… Víg életű katonák, úri gavallérok. Éjszakák során dőzsöltek körülöttem. Mámorosak, vígak és ragyogók voltak, és elhullottak mind… Járjuk az éjszakát. Víg, mámoros alakjai újak. Vajon hányról végeztetett el ezek közül?… (A hétről /Nagyváradi Napló 1901. december 22.)

A debreceni kereskedelmi csarnokban Vázsonyi fölolvasott a párbaj-kérdésről. Érdekes, okos fejtegetéseinek egyik passzusa így hangzik:
A mai iskolai neveltetés a vérontás apologiája. Ott van történelem. A történelmet tanulva, folyton verekedést, csatározást tanulunk. A zsenge ifjú nem hall nagy szellemekről, tudósokról, hanem a nagy hős Kinizsiről, ki félkezével felemeli a malomkövet, ki húsz törökkel vív egyszerre, egy-egy megölt törököt fog a két kezébe egyet a fogai közé, s így táncol. Mikor az ifjúság folyton a vérontás glorifikációját hallja, olvassa, természetesen az ifjúságban feléled a vérszomj, a szelídített kultúrbestia ver gyökeret. Ha feladatát akarja teljesíteni a pedagógia, a vallás, akkor ezt ki kell irtani, gyökerében megtámadni, s ha ezt a feladatot teljesíti, akkor a társadalomban nem az erőszak, nem a vérszomj fog érvényesülni.
Ki talál ezekben a sorokban egy nem igaz szót?
Így van. Teljesen igaz. Ám felfortyan a sallangos hazafiság.
– Az istentelen kozmopolita, a zsidó demokrata gyalázza a magyar történelmet. Verjétek agyon a hazaárulót. (Vázsonyi afférja – Nacionalista heccek / Nagyváradi Napló 1902. január 23.)

Folytatjuk