A tegnapi vasúti katasztrófa alkalmából egész sereg ember adott hálát a magyarok Istenének, amiért elkéstek, és lemaradtak a Magyar-Gyepes közelében felfordult vasútról. Így vonatindulás után érkeztek ki a nagyváradi állomás peronjára Mangra Vazul gör-kel. püspöki helynök, Darvas Imre, a dobresti erdőipar r. t. igazgatója, Drámandy Miklós belényesi lelkész és még többen. Persze valamennyien örültek az egyszeri késésüknek. Csak egy úr bosszankodott, amiért a Belényes vidékén lakó anyósa is lemaradt a végzetes vonatról.
– Oh, csak mégsem kívánod a halálát – mondták a bosszankodó vőnek azok, akiknek az esetet elbeszélte.
– Azt nem – felelte a vő –, de hátha a katasztrófa pillanatában a nagy rémülettől megnémult volna!…
Egyebekben egész komoly mozgalom indult meg a tegnapi eset után a belényesi vasutat használó utasok között azon célból, hogy az ezentúl kiadandó jegyekhez életbiztosítási kötvényt is kapjanak az utasok. Mert enélkül mégis könnyelműség megreszkírozni egy utat Belényes vidékére.
(Akik lemaradtak a belényesi vasútról / Nagyváradi Napló 1902. február 21.)

A demokrácia harapós kis ellenségei, molyai, sohse voltak még olyan mulatságosak, mint mostanában. Fölhasználják az idők mai perverz állását, beleeszik magukat a demokrata gondolkozásba s minden áron azt bizonyítgatják, hogy a demokrácia nonszensz, abszurd valami, s a társadalmaknak egyéb dolguk sincs, minthogy végre lerázzák magukról a nagy forradalom jóvoltából szerzett „bilincseket”.
A demokrácia molyai fölségesen argumentálnak. Most például, hogy Henrik herceget ünnepiesen fogadta az Unió, teli szájjal kiabálják: „Ugye, hogy még Amerikában sincs demokrácia!” Aztán a kuszakezű [!] nagy Vilmossal bizonyítanak, aki – állítólag – szörnyen felragyogtatta a monarchia csillagát s a tekintélyek uralmát…
A molyok csak rágicsálni tudnak. Nem kívánhatják tőlük, hogy lássanak is. Ám nehogy elbizakodjanak a kis molyok: megmutatjuk nekik, hogy – nincsen szemük… (A demokrácia molyai / Nagyváradi Napló 1902. március 1.)

Folytatjuk