DÉDAPÁM HAJSZÁLAI

Szakállakat bodorított, frizurákat fodorított, fejeket formásított, borotvált, csupaszított, sebet varrt, fogat húzott. Apai nagyapám apja hajszálból, szőrből épített karriert: akárcsak a külsőjükre kényes egyiptomiaknál a fodrász, városkájában ő volt a legfontosabb szolga.
Ahogy borbélyüzletében a hajszálak, úgy sokasodtak otthon a gyerme­kek: Mariska Anna, Jóska, Anti, Juliska, Dezső (majdani nagyapám), Béla, Margit, később egy másik asszonytól Manci. S miközben a paraszti-kispolgári divat szerint csattogtatta ollóját, kezének finom mozdulataival szántva végig pofákat, tarkókat, bajuszt bosszantva, illatosítva pofaszakállat és halántékot, Szent Ferenc csendes, világi követőjeként újabb borzos, ápolatlan szakállú kuncsaftokért könyörgött, hogy ollóját, borotváját a rozsda meg ne egye, hogy gyermekeit az éhség ne kínozza.
Dédapám imáját meghallgathatta az Úr, mert annyi munkát küldött, hogy egyedül nem győzte. Hát fiainak megtanította a mesterséget, akik szintén jó szolgákként tovább szépítgették a városka lakóit, apjuk nem kis büszkeségére.
De rám pillantva, kései borzos utódjára, borbélyüzletét kulcsra zárta, ablakait beszegezte. Sír, zokog. Nem így képzelte. Nem ezt akarta.
És hullnak, hullnak a hajszálai.

Borsodi Géza
1871. július 10., Brassó – 1946. október 6., Csíkszereda

Forrás: Látó, 2017/11. sz.