Ady András: Anatóm 1

A csontjaimból is hiányzol már, kedves.
Nézd csak! Távollétedben mindig támaszkodok,
fogódzva, óvatos-tapogatózón járok, és lassan,
annyira vontatottan, hogy inkább türelmetlen,
rám nem bírva várni, elém csörtetnek
az emberek-dolgok.
Életveszélyesen érdekes, de vesztésednél
alkatilag mindig kész a váz fenyegető
válasza: én összeroppanok!

2017. december 30.