Tolnai Lajos mester: köszöntünk e ritka pillanatban! Úgy gondoljuk, hogy most nem bánt semmi s nem akarsz senkit bántani. Mi is bántana s miért is bántanál? Az ember életében egyszer lesz hulla. Becsülje meg egzisztenciájának ez isteni metamorfózisát s viselje magát csöndesen. Olyan szép márciusi nap van különben is. Az élet szép. Ez a világ – mint Leibniz vallá – minden elképzelhető világok közt a legjobb és legbölcsebb berendezésű és végre az a díszsírhely sem kutya, amely vár reád a Kerepesi úti temetőben, Tolnai Lajos mester!
…Ha a mítoszt le nem járatták volna a Lukiánoszok, Boccacciók, Offenbachok, Heinék és Tolnai Lajosok, a vén barom Prométheuszt okolnók. Mi a manónak lopott az égből tüzet! Az ember gyermek s a gyermek ne játsszék a tűzzel!
Ha Schopenhauer ki nem ment volna a divatból, így szólnánk hozzád Tolnai Lajos mester:
– Hjha, öreg, ha neked tetszett kiválni, hát tűrd el, hogy eltipor a faj, amelynek az egyén mindig csak bliktri.
Kellemetlenkedhetnénk egy öreg, ostoba idézettel a költőről és sorsharagról, de nem tesszük. Sőt még így se szólunk:
– Aki látja, hogy harcba kell mennie az egész világgal, csapjon föl Übermensch-nek. Ez szép, ez kényelmes és még mindig divatos is. Imádja önmagát s pocskondiázzék a világra.
Ilyenféléket mondhatnánk most Neked, Tolnai Lajos mester, ki ejnye de nyugodtan tudsz ott feküdni, jóllehet a halottkém hitelesen kijelentette, hogy a föld alá dughatnak…
Ilyenféléket mondhatnánk, ha itt a te ravatalodnál egyáltalában szükséges volna beszélni. Hiszen beszédes ez a te ravatalod: rettenetes tetemrehívás.
Jöjjetek barátai, ha voltak!… Ecce homo sapiens – hűlten… Nem volt semmi bűne, csak különb volt, mint a többi. Éles volt a szeme, tehát keserű volt nagyságos szíve s rombolóan lázas az agyveleje. Mellékesen pedig legelső író embere volt ez országnak és még ezt meg is bocsátották neki… De hogy látni és beszélni mert, ezt nem bocsátották meg soha. Kis fűzfapoétákból koszorús lantosok lettek, a szociológia dedósaiból akadémiai tagok, vele kezdő apró zsurnalisztákból miniszterek. Ő a legnagyobb költő, legradikálisabb reformátor s legbecsületesebb, mert legőszintébb újságíró – kiadta páráját agyonhajszolt vadként. (Egy ravatalnál / Nagyváradi Napló 1902. március 21.)

Folytatjuk