letiltottak
az örömöm
fojtsam magamba
azóta
mint lefedett fazékban a gőz
belül ugrándozok
vagy sírok
mikor épp mi jön
és csodálkozva hallgatom
ha néha mégis felszínre török
milyen a hangom
múltbeli
mint akit talonba tettek
szégyenkezve törölném ki
emlékem is
képzeletemben

és ha ezután valaki
vigasztalni szeretne
tetézné szomorúságom
ha netán sikerülne

mert úgy van ez az egész
nagy bölcsen kitalálva
hogy ne a jelen
mutasson meg a nagyvilágnak
majd a jövő
– mi innen nézve
remélhetőleg elnéző lesz –
minősít
de akkor már
legalább engem nem bánt vele

2017-12-29

1. Demeter Maria:
   2017. december 31. 10:00

   Jó néhány évtizede már,egy kiállításmegnyÍton Nászta Katalin mondott verset.Engem,aki a szÍnházi világtól távol voltam,nagyon megkapott kedves,kifejező hangja,egyszerü megjelenése.Ilyen egy szÍnésznő ?…

2. Nászta Katalin:
   2017. december 31. 10:19

   Köszönöm, kedves Mária!