Néha nagyon istentelen gondolatok szállják meg az embert. Különösen olyankor, mikor affélét lát, amivel a búrok vádolják meg az angolokat. Az angol sereg megritkulva hátrál. A búrok üldözik s lövöldözik őket. Mikor már nincs segedelem, az angolok előkerítik az elfogott búr asszonyokat és gyermekeket. Ezeket hagyják leghátul. Öljék ezeket a búrok!… Így járunk mi is, kik a liberális, a radikális haladás hívei vagyunk. Mikor már ellenségeink nem tudnak velünk vitázni, elénkbe rakják a vallást, az erkölcsöt, a történelmet, a párducos ősöket. No most már tessék ütni – gondolják ők magukban. (A hétről / Nagyváradi Napló 1902. április 27.)

Nem a mi jeles, fiatal újságíró kollégánkról lesz itt szó s nem afféle absztrakt bogarakról, hanem Biró Lajosról, a világ legegzotikusabb helyein kóborló magyar tudósról s valóságos bogarakról.
Biró Lajos, a kiváló tudós kutató, nagyon szegény tasnádi asztalosmesternek a fia. Nem szerette az iskolát soha. Az érettségi vizsgát letette valami nehezen, de már a budapesti kálvinista teológiát hamar ott hagyta.
A bogarászás volt már gyermekkorában minden ambíciója. Török Ferenc tiszteletes úr volt a tanítója, aki sok érdekes dolgot mondott el egyik munkatársunknak Biró gyermekkoráról. Biró Lajos édesanyja egyszerű szegény polgár asszony, sokat sírt a fia miatt s mondogatta a tanítójának gyakran:
– Van ennek a fiúnak már vagy tíz skatulya bogara. És még mindig bogarak után jár. Nem lesz ebből a gyerekből semmi sem. Ezekből a bogarakból nem lehet megélni…
…És bizony Biró Lajos bebizonyította, hogy még az ausztráliai szigeten is meg lehet a bogarakból élni s ha még hazakerül, esetleg egyetemi tanárságot is kaphat az ember a bogarak révén… (Bíró Lajos bogarai / Nagyváradi Napló 1902. május 29.)

Folytatjuk