Dedikáció: Egy „fagyöngy”-kötet
Portálunk barátai, Albert-Lőrincz Márton és Hadnagy József jó ideje közlik kettős verseiket nálunk. „Négykezesük” összehangzása és közös élményteremtése ilyen utólagos magyarázatra késztette az egyik szerzőt: „A kötet célja önmagunk, szerepünk, felelősségünk megértése, olykor játékos formában, de mindig igazat szólva, abban a Szilágyi Domokostól kölcsönzött hitben, hogy ha igazat mondunk, a vers magától megszépül. Bármilyen párbeszédről is lett légyen szó, annak csak igazat szólva van értelme, félre- és egymás mellett való elbeszélések, hazugságok nem az igazság, hanem újabb, még nagyobb káosz megszületésénél bábáskodnak.” (Albert-Lőrincz Márton)
A két szerző súlyos kötetre rúgó verses levélváltása, majd szinkronverselése Kronosz kőkemény világából eredeztethető. Versük a kő állandóságával és Kronosz termékeny múlékonyságával próbál versenyre kelni, újra és újra, valahányszor dalba kezdenek, hiszen „Gyerekekként dobálóztunk a szavakkal, anélkül hogy tudtuk, éreztük volna, mekkora sebet ejtünk a másikon. Lebegett a szív és agy között i térben a szó: még nem hatott rá az élet gravitációja. A felebarátját tisztelő felnőtt , érzékenysége skálájától függően, tudatában van a szó súlyának, érzi, mint a kő súlyát a tenyerében, és annak érdességét vagy simaságát, gömbölyűségét vagy egyenetlenségét, tisztaságát vagy mocskos voltát, hidegségét vagy melegségét, mérlegel. Ezt a képességet az idő alakítja ki benne.” (Hadnagy József)
A közös verskötet (Kronosz kövei) két ciklusa (Szeptemberi versek; Két vers egy témára) olykor a szemünk láttára kelt életre a Káfén is: most a Kreatív Kiadó munkájaként, Tóth Erika gondozásában, a szerzők elő- és utószavával, illetve Farkas-Ráduly Melánia interjúival kiegészítve igazi költészeti csemege. (CsG)
Albert-Lőrincz Márton: (MINTHA)
Minthaérzések támadnak rád, bárhol is légy,
bármerre járj. Lehetsz bent a szobádban, lehetsz
villanyhuzalok alatt -között elektromos
sugárzásban, lehetsz félárnyékot kereső
helyen a réten, ahol tűz a nap, az erdők
tisztásán (a fellegeket kiitta az ég
ózonja), lehetsz alkonyok padján, egyedül
vagy az asszonyoddal, bort kóstolgatván, olyan
helyeken s pózban, ahol versek megszületnek,
s lehetsz a munkahelyeden, melyet hűséggel
szolgálsz, értelemmel szolgálsz, szeretve szolgálsz
ameddig hagyják, és nincs elvárásod. Látod,
szobrokat készítenek nagy időkről, melyek
részeid voltak, mert rászedett szépapáid
is részei voltak, és tapasztalod, vajból
faragják. Könnyű elhinni, közterekre nem
kerülnek ki, mert a hatalom vigyáz arra,
hogy szobrok el ne árasszák olvadt vajjal a
köztereket, vigyáznak a másikra, hiszen
a minthahatalom azt hiszi, úgysem tudják
a rászedettek, hogy az, aki kivált, miért
lett szobrok ihletője éppen. És hogy mégse
maradjanak üresek a terek, gránitkő
szobrokat is betelepítenek a hangos
közterekre, nem olvadnak meg, élvezetet
sulykol a látvány, kísért az alleluja. Víg
karavánnépség vigad. Mintha a mi időnk
zárójelbe tett kiáltásba süketült volna.
Hadnagy József: A MÚLT HEGYEI KÖZÖTT
„Mi a történelem?
A múlt visszhangja a jövőben.
A jövő tükröződése a múlton.”
Victor Hugo
Nagyapám sokat mesélt pödrött bajusza alól a háborúkról,
az elsőről, a másodikról,
s a nehezen emészthető falatok után, mint desszertet
emlegett e Bem apót, aki nagyapjának – bátorságáért a
Piski csatában − kitüntetést adott …
A segesvári végről hallgatott , pedig, föltételezem, hogy
üknagyapám is jelen volt, esetleg éppen ő lőtte ki az orosz
tábornokot, és csak azért maradt el az újabb kitüntetés,
mert a csata egyetlen háborús riportere, Petőfi is elesett …
Ilyenek az öregek…
Nagyapám iszonyú sokat veszített : négy gyermekét
és két világháborút. Segesvárra már nem akart emlékezni…
A vereséget jobb elfeledni.
Rossz a visszhangja…
Ilyen bölcsességet párol agyamban nagyapám szelektív
történelemismerete…
Emlékezni vagy felejteni: ez itt a kérdés.
A jelen kusza, hamis, zavaros.
És a jövőnek kell a visszhang, mint hegynek a kristálytiszta
kiáltás…
Én Széchenyire emlékezem, aki beleőrült a fölösleges
és ráadásul kilátástalan fegyveres küzdelembe,
amit vérrel tüntetett ki a halál,
és az életben maradottak szerencsésebb részét
néhány igaz vagy nem igaz válogatott
történettel, hogy emlékezzenek az unokák…
Aleppo, mit hajdan Bem apó megvédett ,
mindenképpen elesik. Az egyik tábor szerint
a falon belül vannak a jó fiúk, a másik szerint azon
kívül. Kit ki ellen védhetnek meg a falak
– az igazság −, ha ki itt érte harcol, ott a zsarnok
oldalára áll?…
Gondolkodnom kell, mit mondok majd az örökbe
fogadott félig arab, félig román unokának…
Forrás: Kronosz kövei. Szeptemberi versek. Kreatív Kiadó, Marosvásárhely, 2017.
Pusztai Péter rajza
2018. január 5. 04:48
Hát igen. Ezeknél a verseknél az ember elhallgat. Leül és odafigyel. Köszönöm.
2018. január 5. 06:38
Az öröm örömet szerez. Csak egymásra odafigyelni, egymást fölfedezni nehéz. Pláné azoknak, akik „aranyködben fáznak”. Köszönjük.