Hadnagy József: Az utolsó kör

Az óév nem siet, ráér:
ez az utolsó kör,
már senki és semmi nem érheti utol.
 
Lépésre fogja, meg-megáll,
fölnéz az égre, és le a földre,
homlokán fehér-fekete ráncok,
győzelem és vereség
íze keveredik a nyelvén.
 
Petárda-ívek alatt lépi át a célvonalat,
s eltűnik – szétszálló füstté válik
az ünneplő éjszakában…

Albert-Lőrincz Márton: (Emlékezet)

Az óév nem siet, miért is sietne?
Sihederektől-e, kitől szaladna el?
Akik meggyalázták, akik fölszarvazták
zöldbársony asztalnál, égkék lobogón át?
Kikérik az utolsó kört, kik ott bent ülnek,
nemsokára zárnak, legyen étel, ital,
legyen kulcsa zárnak, de akik ott bent
a füstben üldögélnek, vagy kint a tereken
petárdákat törnek,  bajszot sodorgatnak,
csettintenek percre, belerobbantanak
álmok sűrűjébe, azok is tudhatják:
nem támad föl a csönd, ha az megöletett,
mert az, ki meghalt már, föl nem támasztatik,
föl nem támasztatik, csak az emlékezet.