Még nem most, tudom.

Ma még szomorú álmok
alagútjából bukkan ki a reggel
kopár, magányos napvilága.
Ma még a kávét hiába cukrozod,
csak keserűségét nyeled a mélybe.
Ma még a zuhany akkor is hideg,
hogyha forrón és hosszan csorgatod
a testedre, mit már rég nem öleltek.
Ma még felhangosítod a zenét,
hogy ne halld a suttogást odabentről,
aztán mégis lezárod, mikor egy banális
sornál túlsuttog minden decibelt…

Ma még az utca aszfaltbánatában
haladva szív be az embertömeg,
úgy érzed, látják, mily törékeny is vagy,
mint ahogy te is látod, hogy erősek.
Ma még ha nem is rév, de kikötő
a munka, hol az élet zavaros
de megszokott, súlyos hullámverése
átcsap fölötted, és beléveszik
szivárgó szíved nehéz dobbanása,
és a neked szegzett idő dárdája
gyorsan röppen a délután felé,
s csak akkor vált irányt és szúr beléd majd
újra, amikor – későn – hazaérsz…

Ma még a hallgatag, tétova este
ágyadra ül, bekapcsolja a tévét,
próbál sminkelni, persze túl erős
pirosítót meg rúzsokat keresve.
Azért elmegy. Vagy elviselhető…
De amikor leoltod
a lámpát a sötétben, s megered
a könnyed , az mindent lemos
az arcodról, és kendőzetlenül
hullik reá a kinti lámpafény.
Ma még letörlöd a jól elkenődött
festéket, és megfényesedett szemmel
nézed a magányt, mielőtt elalszol.
S arra gondolsz, igen arra, hogy ma még nem….

De ne csüggedj. Mert nem lesz mindig így.
Majd ébredsz te még fényes reggelekre.
túlédes kávéra, vidám zenére,
és pillekönnyű léptekkel haladsz majd
a munkán áthajózva ama révig,
ahol majd mindezt ki tudod pihenni.
nem elfelejtve, csupán csak megértve,
hogy a „ Ma még nem” nem jelent „sohá”-t.

Szóval: majd így lesz.
Így kell lenni…
Majd.

1. Nászta Katalin:
   2018. január 7. 12:34

   Nagyon szép vers. Ilyet nem írhat más csak nő. Őszinte elismerésem, kedves Albert Csilla!

2. Albert Csilla:
   2018. január 11. 10:15

   Köszönöm,kedves Katalin. És igaza van: ez női vers….

3. Vanda:
   2018. január 18. 18:46

   Ez igen!!! Csodalatos! Gratulalok Tanarnö!

4. Albert Csilla:
   2018. január 21. 17:30

   Köszönöm:)