Wesselényi és a szegény munkás!… Fadrusz mester talán öntudatlanul szatírát faragott. Isteni gúnyolódás az a szobor, de meg meg is ríkathatja a lelkeket. Az a szobor anakronizmus, szemrehányás és szatíra. Wesselényi hiába nyújtja karjait a szegény paraszt elé. Wesselényit ma nem értik már. Az a nagy erő elfogyott, az a nagy láng kialudt. Zilahtól nem messze már éhtífuszban rágja szalma-almát az a paraszt, akinek jobbágy nagyapját Wesselényi magához emelte. Az ünnepen nem lesz lélek, csak szó. Este pedig vigyázni fognak, hogy a színházi díszelőadásra csak előkelőségek jussanak be. Ott lesznek a fiai, unokái a nagy Wesselényinek, ott lesznek az összes vármegyék és városok küldött urai, ott lesz Szilágy vármegye egész úri népsége, ott lesz bizonyára a becsődített nép is. Minden ünnephez kell festői háttér. Csak maga Wesselényi fog hiányozni s az a nép, amelyet magához emelt. (Wesselényi / Nagyváradi Napló 1902. szeptember 17.)

Fotó Székely Sándor

J’accuse… Vádolom az életet, e hitványt, e szépségest, ez igazodót. Valamikor bölcs lesz, szent, igaz, gazdag és isteni ez a világ. De a Zoláknak milyen kárpótlást ad az élet? Miért kell millióknak tölteni a temetőket, táplálni a humust, könnyezni és vérezni előbb? Miért kell a Zoláknak az igazságot látniok s mégis szenvedniök miatta?… A világ valamikor bölcs lesz, szent, igaz, gazdag és isteni. És a Zolák buta, szenteskedő, hazug, nyomorult és istentelen világban éltek… Avagy kárpótlás-e, hogy a jobbat ők készítették elő?… Szép a mártirium?… A mártirium szép s az élet is szép. Igazul élni e hazug világban, látni, érezni és csinálni a szebb jövendőt: óh be kéjes, be dicsőséges!… Így élni szebb most, mint a jövendőben. Emberibb és istenibb. Hát még annak, aki meg sem halt, amint nem halt meg Zola Emil… (Strófák / Nagyváradi Napló 1902. október 1.)

Folytatjuk