Elhúztatok, mint a vadludak,
vagy efélék,
kik vendégek itt is, ott is, mindenütt –
ti úgy mondjátok: világpolgárok.
Karatyoltok több nyelven is,
de csak felületesen, foghegyről,
pár bejáratott rövidités a tudományotok:
helló, jesz-jesz, oké, szenkju,
ami elég egy gyorskajához,
a viaszfigurák körbejárásához,
áthenyélt délutánokhoz egy-egy
felrojtozott teraszon,
vagy a tűsarkúak halomba gyűjtéséhez –
egyébként úgy sem érzitek már a földet,
jó néhány réteg fölött jártok el ,
legtöbbször csak gurultok négy keréken,
fűre se léptek,
s az ég csak háttér tűzijátékaitokhoz
mondjuk a hálaadás ünnepén –
én pedig itt,
még mindig a százéves levélhullásban…
te jószagú Isten !
alattam változatlanul
a gyökéreres föld mocorog,
kihagy, akár néha a szívem.