Hadnagy József: Atroposz  

Bánt engem ezer dolog,
leginkább a színváltó halál:
kit élete virágjában ragad el,
kit kín-lepedőn meggyaláz.
 
Hull a fehér s a szürke szösz,
és a színes is, mint megannyi szirom.
Ott, ahonnan hull, nincs karácsony,
nincs tánc, sem ujjé,
nincs óév, sem újév,
nincs idő: öreg vagy fiatal,
sem szent, sem bűnös ember –
 
ésszel fölfogni nem lehet, nem bírom…

 Albert-Lőrincz Márton: (Batár)

A tűz ég,
kiszökik a rőzse vörös üszke a földre, 
égetése perzsel, füstje a hintóig ér, 
amelynek te is utasa vagy.
 
A kocsis kidob belőle,
most nem te kellesz,
kipenderít az izgága batárból, 
gyalogolj még néhány lépést. 
 
A halál ő,
nem ad kegyelmi bonbonos dobozt,
zabot tartogat benne, nem ajándékcukorkát,
nem bódít el, 
nem itat le a tudatlanság állapotáig.
 
Eteti fekete lovait tüzes zabbal,  
siklik a batár sisteregve sötét havakon,
villongva, szikrázva suhan tova a táj,
s a néma lovak fölhorkantanak 
az ajtó előtt.