A legolcsóbb kincsek közül (1 lej) való ez a talált verseskötet: pedig Robert Zend eddig nem kóstolt világát sikerült némileg megismernem általa. Faludy György, aki az 1993-ban, a Magyar Világ Kiadónál megjelent könyv előszavát írta, egyenesen Karinthy Frigyeséhez hasonlította Zend karikírozó lírai humorát. „Az elmúlt évtizedekben nemcsak a kanadai magyarokat, de Észak-Amerika angoljait is meglepte számukra még váratlanabb írásaival… Zendet, mint Karinthyt, valahonnét az űrből eresztették le a földre, ahol hirtelen körülnézett és azonnal elmondta csodálkozását. Csodálkozása egyik jelentős része verstani és nyelvészeti. Mintha odaát visszaemlékezett volna a régen hallott magyar nyelvre és helyébe egy másik magyar nyelvet csinált.”
Robert Zendnél az igazi vers: a hangzásvers. Amely „rövidebb és kifejezőbb, mint az értelmes vers”.
Példaként leír egy értelmes versmondatot: „Kiáltott a kakas és kukorékolásától az ég alján sárgásan hajnalodni kezdett”, majd átírja hangzásmondattá: „A kakakrú sárgálintott.”
Végül megkérdi: „Nem érted? Lehet. De érzed. És mélyen lent, hét bőröd alatt, érted is.”
Írta ezt 1971-ben.

Kötete pedig azt illusztrálja, milyen műveket hagy hátra az a költő, aki a hangzásra esküszik.
Egy mintapéldányt megér idézni:

Négyszékelő

Pirospozsgás
pohárszékben
Porfiriusz
perforál,

Markotányos
mészárszékben
Mauriciusz
muskotály.

Karfiólos
karosszékben
Karlomagnusz
karburál,

Harmadrendű
Háromszékben
Hárijános
hazugál.

(1982)

Van itt tréfás mintavétel népieskedésekből, magyar irodalomból, kanadai magyar irodalomból, világirodalomból, képzőművészetből, zenéből – és amikor már végképp belefáradtg a költői zenebonába, akkor felkiált: „Most pedig írok egy szabadverset!”
Elvégre a kétnyelvű Zend Róbert azt is mesterfokon tudott.

Az elrejtett szonett

Ezt a szabadverset
titokban írom
s amikor kész lesz, felfeszítem a padlót
hogy alárejtsem, ugyanis tegnap délben
a Diktátor parancsba adta, hogy
ezentúl az ország költőinek
kizárólag szonett-formában szabad írnia,
A Bé Bé A, A Bé Bé A, Cé Dé E, Cé Dé E rímképlettel,
hatod feles nőrím etvál togat va
ötöd jambusz szal(nő rím)tam taram,
mert ő sajnos csak rímes verset ért,
a szabadvershez süket, épp ezért
kaloda,
ismeretlenség,
az utókortól való megfosztás,
kiközösítés,
feledés,
esetleg gyehenna
vár mindenkire, ki meri a rímtelen,
szeszélyesen változó formákat használni, de én
most csak azért is azt írok, pedig ha
Azt parancsolta volna, hogy szabad-
Versben kell írni, akkor én szonettet
Írnék most, börtönében szárnyszegettet,
S azt rejteném el a padló alatt,
Hogy mint szűk cellájában néma rab
Lázadjon, vagy mint máglyán az eretnek
Lángolja távoli év-ezredeknek
Korának szégyenét, mit vad hadak,
Kik a Diktátor mögött sorakoznak,
Biztosítanak vértől csöpögő
Szuronyaikkal, hogy feltartóztassák
Az időt. Csak nevezzenek ma gaznak,
Virággá bomlok majd, ha a jövő
Egén tündöklő fényes nap, Szabadság
tovaűzi
a komor éj bénító hatalmát,
mely láncot ver a táncra,
kalodát a futásra teremtett lábra,
kényszerzubbonyt a táguló-táruló mellkasra,
a törvénytelen törvényt
mely kockába akarja gyömöszölni az örök
lángot aminek neve lélek

U. i. Zend Róbert (1929–1985) 1956-ban távozott Budapestről nyugatra. Torontóban élt, ott is halt meg. Kettős életéről így irt: „Budapest a szülőföldem / Torontó az otthonom / Torontóban Budapest iránt érzek nosztalgiát / Budapesten Torontó iránt érzek nosztalgiát / Mindenhol máshol a nosztalgiám iránt érzek nosztalgiát”. Mindenhol voltak barátai. Éles eszű emberségéért szerették. Könyve jótékony csemege: nem csak az író, de az olvasó embernek is! (CsG)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ